Betekintés a média világába - Média Napok a Savaria Egyetemi Központban
Képgaléria megtekintése2010.12.03. - 18:40 | Makrai Tamás
Az elmúlt héten, első alkalommal rendezték meg a Savaria Egyetemi Központ Kommunikáció és Médiatudomány Tanszékén a Média Napokat, melynek keretein belül zajlott a már-már hagyományosnak mondaható Nyitott Stúdiók Napja is. Mindenki kipróbálhatta magát a mikrofon előtt, valamint a keverőpult mellett. A lehetőség adva volt, csak élni kellett vele.
A több napos programsorozat keretében betekinthetünk egy élő rádióműsor készítésébe - a kezdeti hangfelvételektől a vágószobán át az élő adásig, képet kaphattunk a XXI. század TV stábjának jövőjéről, valamint volt kommunikáció szakos hallgatók főiskola utáni munkásságáról is tájékozódhattunk. A Mercurius Alapítvány jóvoltából a Nyitott Stúdiók Napján körbe járhattuk a városban tevékenykedő médiumok szerkesztőségeit, míg a pénteki napon - a Savaria Egyetemi Központ hivatalos nyílt napján - középiskolás diákok próbálhatták ki magukat a Berzsenyi Rádió stúdiójában, ahol vicces nyelvtörőkkel és filmszinkronizációs feladatokkal próbálták a mikrofon elé csábítani a bátor diákokat.
A Berzsenyi Rádió ötlete 2003 tavaszán született meg a Berzsenyi Dániel Főiskola Művelődéstudományi és Kommunikáció Tanszéken. A rádió működésének a célja a komm-médiás hallgatók gyakorlati képzés biztosításán kívül, egy értéket közvetítő - ámde mégis fiatalos - színvonalas rádióműsor kialakítása. Hetente három nap, napi 3 három órában sugároznak élő adásban, melynek műsorrendje elég széles skálán mozog. Hírek, közélet, kultúra, zene és persze a szórakoztató műsorok színesítik az adásidőt.
A Média Napok során színvonalas előadások és beszélgetések szem- és fültanúi is lehettünk. Az egyik legérdekesebb előadást az MTV közéleti műsorainak főszerkesztője, Havasi János tartotta a jövő stábjáról. Elképzelése szerint a gazdaságos és hatékony tudósítás főszereplője lehet az „egyszemélyes stáb" - azaz a videós-újságíró, aki ha kell, felveszi, megvágja és még le is közli a kért tudósítást. Az előadás során beszélt a jövő újságírójának képzéséről, műszaki eszközeiről, valamint a köznapi sajtót és médiát érintő problémákról és megoldásokról.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás