Ha az előző két előadását összerakjuk, megkapjuk a tegnapit, amin törzsvendégként ugyanúgy elröhécsel, elheherészik a bágyadt polgár, ám közel sem biztos, hogy a mosolya őszinte. Ráadásul a Kozsó-sztori is elmaradt a nagy csapongás közepette, ezzel is valahol igazolva, hogy Sándor bizony helyben imprózza azt, hogy mi legyen az esti rekeszizom-szentlecke.

Az alábbi szösszenetet még a 2008-as cikkünkhöz írtam, hozzászólásként, s mivel teljesen időtállónak bizonyult, arra gondoltam, elsütöm Sándorunktól látott módon, újfent. Immár önálló pukiként...

Dee szeretnék, dee szeretnék, Fábry Sándor könyvelője leenni...

Elnézést kérek a T. Olvasótól, nem jött ki a szótagszám, és leenni sem szeretném Fábry Sándort, mindössze a dal hangsúlyozása miatt lépett fel magánhangzó-torlódás, az ismert mozgalmi nóta dallamára, s annak átírására hajazva.

Kulturált szépjóestét kívántunk magunkban (ismét) annak a cirka 300 kedves jegytulajdonosnak, akik mélyen zsebükbe nyúlva (3600 Ft) áldoztak a minden külsőséget nélkülöző este során azért, hogy felhőtlen szórakozásukért nem csekély financiális elégtételt vegyenek rajtuk. Sándor ugyanis jött, látott, majd angolosan távozott, de közben az inger- és eseménygazdag családi fészek történéseinek emlékmorzsáit porszívózta fel, s ürítette a zsák tartalmát a hallgatóságra - aki ettől prüszkölt, visítozott és olykor a térdét csapkodta.

A pisi-puki-diósbejgli szentháromság egyhangúságát „kis színesekkel" tördelte - nálunk a bayreuthi Wagner-sztori vitte el a pálmát -, de középhaladó szintű képzést kaptunk fingászti szaktanácsokból is. A mindennapokban is kiválóan hasznosítható szellentési kiskáté egyik ékköve volt a tömegközlekedési eszközön eleresztett „galamb" utáni helyes viselkedésmód kibontása.

Eszerint a négusbomba - megfelelő fedőzaj melletti, pl. köhögés, mentősziréna - elengedése után 90 fokkal ki kell lépni „szélirányból", majd ki kell nézni magunknak a megfelelő „viktimológiai alapesetet", magyarán áldozatot. Eztán szemkontaktust kell teremteni egy másik emberrel, kinek orrát már szintén elérte a kibocsátott kénhidrogén-ammonia elegy illatanyaga, majd az áldozat irányába fordulva jeleznünk kell a „bajok forrását". Így egyre több szempár fog a szerencsétlen, gyanútlan áldozatra szegeződni - akinek fingja sincs (sic!) -, hogy mindez miért, és ennek következtében jó, ha három megállót kibír a lesújtó tekintetek kereszttűzében. Mi viszont legitimizálhattuk, azaz szabad folyást (oh, párdón, nem hasmenésről volt szó) illetve szabad utat adhattunk biológiai szükségletünknek. Kis, komfortos örömök.

Térjünk vissza oda, hogy miért is szeretnék FS könyvelője lenni, függetlenül attól, hogy - stílusosan - fingom sincs a könyvelésről. Nézőszámszor belépődíj egyenlő bevétel. Osztozni nem kell senkivel, hiszen monoagymenés állapotban leledzik hősünk a színpadon, az említett verbáliák kíséretében. Ha a fenti képlettel megtaláljuk a számításunkat, és feltételezzük, hogy Sándor a bevétel minimum 50%-át - nyugtával dicsérd a napot alapon - Áfá-s számla ellenében magáévá teszi, akkor nem kicsit lepődünk meg, hanem nagyon!

Ehhez azonban vizsgáljuk meg a költségoldalt:
Sándor már-már puritán megjelenése egy enyhén kitérdesedett bársonygatyában, egy övbújtatóból kilógó gatyaszíjban, fésűt nem látott fejben, és egy nadrágszínhez passzoló ingben és pulliban csúcsosodott ki, plusz sál. A mikrofont és a fényeket úgy kapta. Ennek ismeretében mi lesz itt a költségoldalon, az utazási tételen kívül? Hát a könyvelő, kérem!!

Szó se róla, amiért jöttünk, azt ebben a másfél órában megkaptuk. Erre volt igényünk, és ezt a szintet hozta is Sándor. Hogy ez a béka alfeléhez képest hova helyezhető, azt meg döntse el mindenki... Nyilván nem széplelkekkel teltek meg a széksorok, hanem a kreatív szókimondás nagyágyújának durranására voltak kíváncsiak. Legalábbis, a szájtájékiból.

"Sanyikám, én jól meg vagyok baszva, nem kell utójáték!"

Nem is lett. Meghajlás, távozás, majd el, hazának. Rendületlenül. Légy könyvelője, oh, magyar.

(Másnap) reggel arra ébredtem, hogy a takarítónő az őrület határát súrolja... (Boncz Géza). Én ilyeneket szívesebben hallgattam volna, bár nem állítom azt, hogy nem röhögtem hatalmasakat közben.

Bár, ha én lehetnék FS könyvelője, csak hó végén támadna röhögni kedvem... Igaz, akkor nagyon!