Jó szokásunkhoz híven optimálisat késve, a meghirdetett délután ötórai kezdés után pár perccel érkeztünk a mozihoz. Ez esetben azonban nem a film előtti reklámblokk elkerülése miatti kiszámolt csúszás okán, hanem parkolóhely hiányában nem voltunk pontosak. Egy ötszázas Fiatot sem lehetett volna még szabálytalanul sem leállítani a közelben, annyira fel voltak telve a környék parkolói. Ez az állapot előrevetítette, hogy az általunk alulhirdetettnek ítélt eseményre így is sokan érkeztek.

Egy pillanatra rácsodálkoztunk az alkalomra fényfestett, megújult épületre, aztán a vörös szőnyegre is, leadtuk futtában a ruhatárban kabátjainkat, és már fent is voltunk a nagyteremben, ahol épp egy a Matrix-ra épülő táncshow-val indult az ünnepi műsor. Mind a színpadot, mind a nézőteret Mr. Smiths-ek tömege uralta, ugyanis az egy főre jutó nyakkendők aránya - a férfiaknál természetesen - a száz százalék közeli arányt mutatta. A meghívók tehát célba értek, és a vasárnap kora esti időpont is megfelelőnek bizonyult a társadalmi esemény sikerességéhez. Nem hagyhatjuk ki azt a kis meglátásunkat, hogy ha filmügyekről és kultúráról van szó, még Neo, és a már említett Mr. Smiths is képes a párbeszédre, hisz a két ellentábori - volt és jelenlegi - polgármesterünk egymás mellett ültek az első sorban.

A táncosok után Novák Edina Agora-szóvivő köszöntötte az publikumot, átadva a szót Aponyi Noéminak, a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma filmes szakreferensének - aki nem mellesleg a Mediawave filmes vezetője is. A filmes szakember főnöke, Szőcs Géza kultúráért felelős szakállamtitkár betegségéből fakadó távolmaradása okán osztotta meg a felsőházi üzenetet. Az üzenetben kifejtette, mennyire sajnálja, hogy nem tud itt lenni, annál is inkább, mivel Szombathely szerinte az ország kulturális ékköve. Üdvözölte a helyi erőket, hogy megmentették a mozit és sok sikert kívánt a folytatáshoz. Ezután Puskás Tivadar polgármester lépett a vászon elé, és idézte fel a város mozitörténetének fontosabb momentumait. Egész pontosan száz éve, egy hónapja, és mára már hét napja annak, hogy megnyitotta kapuit az első mozgó-kép színház, az Apolló. A történelmi kitekintés után hallhattunk a jövőről is, illetve a következő nagy feladatról, a mozi háromdimenzióssá tételéről, melyhez épp forráskeresésben vannak az illetékesek. Az utolsó felszólaló a Savaria Városfejlesztési Kft. Ügyvezetője, Papp Hunor volt, aki mint elmondta, azért kért szót, hogy megköszönje a projektben résztvevők munkájukat, mely bizony nem volt zökkenőmentes, de a végeredmény büszkeségre adhat okot.

A bennünk lakó valahai kisördög már rég kigyúrta magát akkorára, hogy alig bírjuk visszatartani kinyilatkoztatásait, de semmiképp nem akarunk ünneprontók lenni. Pedig lehetnénk. Elég legyen csak annyi, hogy nem nagyon érthető a verbális nyelvmunka a kivitelező altája felé, hisz köztudottak a felújítással járó technikai problémák, illetve az időbeli elcsúszás. Nem beszélve arról, hogy a zalai cég biztosan szép összegért dolgozott, ergo csak a kutyakötelességét végezte. Valószínű az, hogy előbb fogunk hét dimenzióban filmeket nézni, minthogy egyszer valakik kiálljanak végre tökösen, és azt mondják, hogy köszönjük a türelmet, elnézést a problémákért, legközelebb igyekszünk jobban odafigyelni. A megnyitó ünnepség záróakkordjaként egy rövidfilmet láthattunk Apollótól Saváriáig címmel, a város mozitörténetéről, majd pedig az úri közönség lefáradt az aulába, meghallgatni Grünwald Stefánia Agora igazgatónő köszöntőjét. Ezután kötetlen szendvics-üdítő-pezsgő bevitel következett, diskurzusokkal, és élő jazzel körítve, melyet a Lazáry Quartett követett el, kicsit az alkalomhoz mérten erőteljes módon. Hangos volt és zaklató, ami máskor teljesen rendben is lett volna, de itt a beszélgetéseket szinte lehetetlenné tette, főképp a dobos gondolhatta úgy, hogy most aztán megmutatja a városi vezetésnek és kulturális megmondóknak, milyen kemény fából is faragták a verőit.

Az egyórás szabadprogram után ismét a moziterem felé vettük az irányt, hisz nem kisebb kegyben részesülhettünk, minthogy bemutató előtti vetítésen követhettük végig az Üvegtigris elmebeteg csapatának legújabb, harmadszori kalandjait. Kicsit tartottunk a filmtől, hisz az első részt még talán szerettük is, a második azonban nem hozta azt, amit vártunk tőle. Mivel nem szeretnénk lelőni előre semmilyen poént, legyen elég annyi, hogy a lakossági szatíra nálunk az elsőhöz mérhető erőséggel hatott. Az elmebeteg brigád mellé felvonultattak pár státusszimbólumot az élet habos oldaláról, lásd méregdrága kabrió, még drágább hölgyek, villák, úri mulatságok, Budapest. Ha pedig ezt összeadjuk a már jól kipróbált csapattal, a végeredmény nem is lehet más, mint a káosz maga. Arra azért nagyon kíváncsiak lennénk, hogy az illusztris vendégkör vajon kivel érezhetett együtt a filmet nézve, hisz a lepattant vidéki nagydumás, önkéntelen bajkeverők története ez alkalommal még görbébb tükröt tárt a pénzben tobzódó, és szinte minden esetben tilosban is járó magyar elit elé.

A film után a hajkirály, Dj Zöld állt neki kurrens filmzenéket szolgáltatni bakelitről a fényfestett aulában, de erre már ez a közönség természetesen nem volt vevő. A több száz emberből maradt vagy húsz film- és zeneügyi elfogult, jobbára a győri és helyi Mediawave munkatársak, sajtósok, pár WSSZ-es színész, illetve kevés jólértesült, a mozi rendszeres látogatói közül.

A város filmszerető közönsége ez esetben csakis köszönettel tartozik a mindenkori vezetésnek a mozi megmentéséért és korszerűsítéséért, de! Mindamellett, hogy egy jól kitalált forgatókönyvvel és dramaturgiával bonyolódó avatásnak lehettünk részesei, szöget ütött fejünkben a gondolat, hogy azok, akik hétről-hétre életben tartják a létesítményt a jegyvásárlásaikkal, legyenek azok mozira vagy akár koncertekre szólók, vajon az ilyen ünnepekre miért nem kapnak megfelelő meghívást. Ez így inkább hasonlított egy városi operabálra, mint nyilvános eseményre. Azt meg már csak suttogva merjük kérdezni, hogy a rengeteg elhangzott név mellett hogy lehet az, hogy a mozit kitűnően kézben tartó igazgató, Mayer Rudolf neve nem lett felemlítve sem, ugyanis az, hogy évek óta az élvonalban van a hasonlók közül a Savaria, csakis az ő, és munkatársai munkájának köszönhető.

Mi ezért itt, és most mondunk köszönetet nekik. Köszönjük Mayer Rudolf, Horváth Zoltán, Fixl Miklós és a többiek!