Singular & Luxus. A fantázianév két tehetséges fiatal divattervezőt takar, akik hagyományteremtő szándékkal, második alkalommal rendezik meg november 28-án a Művészetek éjszakája elnevezésű, egész estés bemutatójukat. Az est nyitásaként Veres Éva ötvösművész egyedi tervezésű és készítésű ékszereiben, majd ezt követően Csergő Ilona ruhakollekciójában gyönyörködhetünk, zárásként pedig a Si&Lu alkotásait szemlélheti meg a nagyérdemű. Utóbbi csoport első ruhapróbájának fotóit már közzétettük, most pedig bepillantást nyerünk az alkotási folyamatba, abba, hogy tud együtt dolgozni két különböző habitusú egyéniség, hogyan tolerálják egymás "bogarait", milyen a munakmegosztás köztük, mi inspirálja őket és egyáltalán: mit gondolnak a divattervezésről.

Hogyan alakult ki benned, hogy divattervező szeretnél lenni? Mi indított el ezen a pályán?

Lukács Laci: Az egész ott kezdődött, hogy én alapból művészeti általános- és szakközépiskolába jártam. Itt alakult ki bennem valamiféle vonzalom a ruhák, formák, színek iránt. Eredendően ötvösnek készültem, ékszerek készítését tanultam, azonban tanári instrukcióra, és arra a nagyon fontos tényre alapozva, hogy meglátták bennem, hogy a színekhez, formákhoz jobb érzékem van, mint a térbeli alakokhoz, nos azóta kezdtem el divattervezéssel foglalkozni. Valahol ott kezdődött, és szinte autodidakta módon tanultam a divattervezést. Sokat segítettek tanáraim, tippeket adtak milyen könyveket olvassak, valamit magánúton is elkezdtem tanórákat venni.

Beszélhetünk kialakult stílusról nálad? Egyáltalában mi az a folyamat, amire az mondható, hogy kialakult stílussal bír egy alkotó?

LL: Ez egy nagyon hosszú folyamat. Én úgy gondolom, ez a művészet minden ágánál hasonló, akár festészetről, akár zenéről beszélünk. Az ember először rengeteg zeneszámot hallgat meg, főként klasszikusokat. Én is megnéztem híres divattervezők klasszikus munkáit, ennek következtében elkezdtem ilyen módon tervezni, klasszikus figurarendszert kialakítani. Próbálod betartani ezeket a szabályokat, és egy idő után szépen lassan mindig elhagysz valamit. Én nem mondhatom, hogy kész stílusom van, folyamatosan alakul, változik. Mindig egy kicsit több lesz, egy új forma, lehet, hogy megmaradnak ugyanazok a technikák, de más kivitelezési módban valósulnak meg. Tehát az embernek van egyfajta alapja, előképzete, és azt kell folyamatosan továbbfejlesztenie.

A művészember kap egy késztetést, egy új érzelmi impulzust, negatív, pozitív élményt, tragédiát, s ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy más stílusban kezd el alkotni. Ez olyan, mint egy gyémánt, sosem lesz tökéletes, mindig csiszolódik egy picit, és esetleg az ember halála után mondhatják, hogy ez egy szép stílus volt. Én inkább még úszom a nagy vízben, keresgélek.

A nyerő páros - Lukács Laci, akit fantáziája elemel a földtől, és Balogh Szabi, aki igyekszik visszatéríteni őt.

Vannak példaképeid más művészeti ágból, akik hatnak rád? Honnan szerzed az inspirációt?

LL: Nekem az inspirációs korszakom a pop-art, főként Andy Warhol, mert olyan tiszta színekkel, formákkal dolgozik, amelyek számomra nagyon imponálóak. Nem bonyolít túl semmit, nem extra dolgokat tár elénk, hanem egyszerű geometrikus formákból építkezik, egyszerűen kitalált figurarendszerekkel dolgozik. Nem eltúlozni, hanem egyszerű formákba önteni - ez az én elképzelésem is a ruhákról. A szabóm (Balogh Szabolcs - a szerk.) is mindig azt mondja: amit túlbonyolítunk, az úgy sem lesz jó - az egyszerű és szép, az lesz a jó.

A Si&Lu mikor alakult meg, honnan jött az ötlet?

LL, Balogh Szabi: A Si&Lu 2008. július 8-án alakult. Elsődleges célunk az volt, hogy közelebb hozzuk az emberekhez a divatot. Ne zárjuk be egy elefántcsonttoronyba, hanem hozzuk le, mutassuk meg nekik, hogy ne csak külföldben - Londonban, Párizsban, Milánóban - gondolkodjanak, hanem tudjuk megmutatni: itthon is vannak divattervezők. Természetesen nem az a célunk, hogy nagy divatmárka, brand legyen belőle, mi ezt örömből és szerelemből csináljuk.

Mennyire folyik ez önerőből? Mennyire tudtok támaszkodni esetleg segítségekre, támogatókra, korábbi kapcsolatokra?

LL: Teljes mértékben, mondhatni száz százalékban. A kapcsolati tőkénknek köszönhetően szinte mindent el tudunk intézni. Vannak barátok, segítők, akik szívüket-lelküket beleadják, ha segítség kell. Vannak támogatóink, szponzorok, akik segítik a rendezvényeket, de ennek ellenére a nagyobb rész még mindig önerőből megy. Tudjuk, hogy minden kezdet nehéz, és nem is adnak a kezünkbe ehhez "félmillát", hogy tessék, akkor most játszatok divattervezősdit. Nem is várjuk el, viszont igyekszünk minden lehetőséget megragadni, ami előbbre visz minket.

Mennyire van meg köztetek az összhang, mint divattervező, és mint szabó?

BSz: Nagyon, teljes mértékben. Igaz az elején rengeteget veszekedtünk, Laci hisztizett, hisztiztem én is, de egy idő után kialakult egy nagyon jó csapatmunka köztünk, és lassan nevezhetjük barátságnak is az együttműködésünket. Voltak természetesen gondok: Laci megálmodott valamit, aztán jött a fejvakarás, hogy ebből hogyan legyen ruha. A végén persze megegyeztünk, kompromisszumot kötöttünk, és kijött belőle az a ruha, ami mindkettőnknek tetszett.

Szabi rápróbál. Dorinára. Szaténból. Nyakban centi. Ujjban bő.

LL: Ez a kapcsolat pontosan ezért jó, mert a Szabinak megvan az a szakmai tapasztalata a ruhakészítésben, amivel én nem rendelkezem. Ő meg tudja mondani, hogy ez egy jó ötlet vagy sem, kivitelezhető e vagy sem. Én meg a művészi impulzusokat hozom.

BSz: Most kicsit jobban benn van a varrási részében általam, tanítgatom, és szerintem ez később sokat fog majd kamatozni neki a tervezések során.

LL: Valóban, Szabinál nagyon nagy szakmai tapasztalatra tettem szert, amire eddig nem volt lehetőségem. De ez fordítva is igaz: ő pedig sokat tanult rajzolni tőlem! Nagyon büszke vagyok rá, mert sokat fejlődött, úgyhogy elmondhatjuk, kölcsönösen tanulunk egymástól.

Menyire lehet a megtervezett, megálmodott színeket a ruhaanyagokban is megtalálni?

LL: Szombathelyen szinte lehetetlen, de ki lehet fogni. Iszonyú nehéz, mert van három vagy négy szövetbolt és a kínálat ott sem teljes. Nem tudom, miért alakult ez így, kicsit érthetetlen számomra, hiszen itt lesz most a színház is, és szerintem hiányzik egy nagy textilkereskedelmi áruház a városban. Emiatt mi is Budapesten igyekeztünk beszerezni a szükséges anyagokat.

BSz: A mostani kollekcióra azonban mondhatjuk, hogy szinte a terveknek megfelelően sikerült összeválogatnunk az anyagokat. Az előzőnél, mármint az augusztusi bemutatónál voltak problémáink, ott még teljesen Szombathelyre támaszkodtunk. Sajnos volt olyan, hogy elkészült egy ruha, az anyag pedig nem éppen úgy festett, ahogy kellett volna. Így hagytuk is inkább, nem mutattuk be, mert nem olyannak álmodtuk meg.

Laci összetűz. És bekerül az utolsó gombostű is a helyére

A soronkövetkező Művészetek Éjszakája mennyiben lesz folytatása az elsőnek, értem ezalatt azt, hogy tovább viszitek- e a Reneszánsz és a pop-art vonalat?

LL: Egyáltalán nem, hiszen a pop-artból csak egy csöppnyi lesz, főként a geometrikus formák lesznek jellemzőek. Ugye mondtuk, hogy nincs kialakult stílus, mindig valami újat alkalmazunk és alkotunk. Színeiben azonban sokkal finomabb, nőiesebb, dominánsabb lesz a mostani kollekció. Az első Művészetek Éjszakájának a figyelemfelkeltés volt a célja, éppen ezért sokkal vadabb, erőteljesebb színek, formák jelentkeztek ott, most pedig ezekkel a nagyon egyszerű, finom kis eszenciákkal dolgozunk. Ennek fő célja az, hogy minél közelebb hozzuk ezeket a ruhákat az emberekhez.

Mi a célotok a Művészetek Éjszakája rendezvénnyel?

LL: A Művészetek Éjszakájának van egy olyan koncepciója, hogy a fiatal, feltörekvő tehetségeket felkarolja, olyan művészeket, akik nincsenek benn a köztudatban, a város kulturális vérkeringésében. Zenészektől elkezdve, a modelleken át a divattervezőkig mindenkinek legyen lehetősége a bemutatkozásra. Igyekszünk egyfajta kultúrmissziót vállalni, megmutatni, hogy mi a kultúra. Az lenne a legjobb, ha mindenki hozná, megmutatná azt, amiben ő nagyszerű. Nekünk nem az a célunk, hogy százezres pozitívummal jöjjünk ki ebből a rendezvényből, ellenkezőleg - nekünk a támogatás azért kell, hogy elkölthessük, hogy kreatív ruhakölteményeken dolgozhassunk, hogy kiteljsítsük az elképzeléseinket, és hogy kiléphessünk majd ezáltal egy sokkal nagyobb divatszíntérre.

Lesz folytatása ennek, vagy máson is töritek a fejeteket?

LL: Az előző bemutatónkon voltak itt külföldiek, megnézték a produkciónkat, és ők vetették fel a kultúrcsere program ötletét, úgyhogy most az lesz a legnagyobb feladat, hogy megvalósítsunk egy Németország (Frankfurt), Magyarország (Szombathely) kultúrprogramot. Kemény munka lesz kivinni oda a mi dolgainkat, az övékét pedig idehozni, de erre azt mondom, hogy a kihívás erősíti az álmok elérését. Ha minden jól megy, februárra megvalósul ez is.

Egy ilyen pörgős, többezres fordulaton égő pasi mellett mennyire tudnak megmaradni a nők?

LL: Hát sehogy, nekem a szakmám a nagy szerelmem, magánéletre vajmi kevés időm jut. Ha nagy művészeket nézünk, mindenkinek be kell áldoznia valamit, azért mert alkot - családját, gyerekeket. Az ember azonban úgy tekint erre, mint egy áldozatra, hiszen nemhiába mondjuk azt, hogy áldozunk a művészet oltárán. Én annyira pörgök, hogy mellettem más embernek nagyon nehezen lenne maradása.

Ha kulisszatitkot kéne elárulni a következő Művészetek Éjszakájáról, akkor mi lenne az, amit elmondanátok?

BSz, LL: Egy olyan új dologgal rukkolunk most elő, hogy élőzenés bevonulást tervezünk, pontosabban elektronikus és élőzene keveréke lesz. Ez azonban csak az egyik érdekesség, lesz a műsorban még számos meglepetés is.

Van-e szabadidőtök? Tudjátok e magatokat függetleníteni ettől a miliőtől?

LL: Nem, nekünk ez a szabadidő, ez az életünk. Ez a mindenünk.