A mai gyerekek szinte kivétel nélkül szeretik a videojátékokat, és bár a túlnyomó többség a számítógépet részesíti előnyben, az „igazi elit" még mindig a konzolokra esküszik. 2011-ben a piac különösen élénk: az Xbox 360, a PlayStation 3 és a Nintendo Wii mellett rengeteg hordozható játékgép is verseng a felhasználók kegyeiért, és dacára az elég borsos áraknak, az exkluzív (tehát csak ezeken a rendszereken megjelenő) címek, vagy az átlagostól eltérő játékélmény biztosítja az állandó érdeklődést.

Az újgenerációs konzolok mellett azonban reneszánszukat érik a „retro" játékok és rendszerek is, ezek beszerzése azonban kvázi lehetetlen - akár hónapokig is böngészheti a gyűjtő a különböző apróhirdetéses oldalakat, míg talál például egy ténylegesen jó állapotban levő Super Nintendot, vagy egy Sega Genesist, a kívánt játékokról vagy különféle tartozékokról nem is beszélve. Tudjuk azonban, hogy az emberi leleményesség nem ismer határokat, ha szórakozásról van szó, így gyerekkorunk legkedvesebb konzolos programjait immár számítógépen is „tolhatjuk", ehhez mindössze egy úgynevezett emulátorra van szükségünk.

Az emuláció fogalma a számítástechnikában egy adott rendszer funkcióinak teljes hozzáférhetőségét jelenti egy másik rendszeren. Előnye, hogy megőrzi az imitált rendszer látványát, kezelhetőségét és viselkedését, továbbá (noha egy ilyen program kifejlesztése idő-és pénzigényes) hosszú távon a legmegfelelőbb megoldás az adatok (vagy esetünkben a játékok) megőrzésére - míg egy régi konzol játékkazettái egy idő után használhatatlanok, PC-n sohasem „jár le a szavatosságuk". Nemcsak felhasználók, hanem fejlesztők is használják az emulált retro-konzolokat: így módosítják őket, vagy fordítják le más nyelvekre.

Eszünkbe jutott egy bizonyos pálya a Super Marióból, amin éjszakákon át szenvedtünk a fotelban összekuporodva a villogó tévé előtt? Nem megy ki a fejünkből a Sonic the Hedgehog egyik szintjének a zenéje? Az összes emlék újraélhető, ha letöltjük a kiválasztott konzol emulátorát és a kívánt játékot, majd kiválasztjuk a nekünk legkényelmesebb billentyűkiosztást, és már vissza is repülhetünk az időben tíz-tizenöt-húsz évet. Túl szép, hogy igaz legyen, nemde? Nos, a válasz nem egyszerű - Észak-Amerikában az emulátorok és az emulált játékok használatát már jogilag is szabályozták: csupán az a cím játszható a PC-nken is, ami eredeti példányban is birtokunkban van (hasonló törvényük van a letöltött mp3-akra is; legális a birtoklás, ha az adott lemez megvan valamilyen hangzóanyagon is). Ennek a rendelkezésnek az oka a jogdíjak, valamint a játékpiac védelme volt, ugyanis egy adott konzol piacra kerülése és egy megfelelő emulátor létrehozása közti idő egyre inkább szűkült; például a Nintendo új handheld (hordozható) gépe, a DS csupán pár hónapja volt kereskedelmi forgalomban, de pár cím már elérhető volt emulátoros változatban is. Európában azonban egyelőre még nem volt szükség ilyen jellegű intézkedésekre, hisz itt a videojátékok iránti érdeklődés messze alacsonyabb, mint a tengerentúlon.

Mint látható, az emulátorok párhuzamosan fejlődnek a játékiparral, ámde egy lépéssel le vannak maradva: az újgenerációs konzolok PC-re emulálása jelenleg gyermekcipőben jár, sőt, igazi eredményeket csak az ezredforduló előtti rendszerekkel értek el, azoknál azonban szinte tökéletes az összkép: a klasszikus NES-től (Nintendo Entertainment System), mely a Nintendo legelső otthoni rendszere volt egészen a 90-es évek közepén piacra dobott N64-ig képesek a sikerültebb emulátorok, mint például a ZSNES vagy a Project64, visszaadni a tökéletes játék-és hangélményt. Aki tehát visszasírja Yoshit vagy Mariót a gyerekkorából, most megkönnyebbülten felsóhajthat: csupán pár kattintás választja el a legjobb videojátékok gigantikus választékától - már amennyiben az amerikai hatóságok nem neszelik meg a turpisságot...