Küzdelmes, ám sikeres évet tudhat maga mögött a kőszegi turisztikai egyesület
2011.02.16. - 09:30 | vaskarika.hu

A finanszírozási gondok ellenére tavaly is sikerült teljesíteni célkitűzéseit a kőszegi Írottkő Natúrparkért Egyesületnek - írja a nyugatmagyar.hu.

Az egyesület éves költségvetése 13,350 millió forint volt, melynek 52 százaléka önkormányzati támogatásból, 16 százaléka tagdíjból, 24 százaléka egyesületi bevételből és 9 százaléka működési jellegű pályázati támogatásból tevődött össze.
˝A 2010. év finanszírozási nehézségekkel és támogatáscsökkentési kilátásokkal indult. Ennek eredményeként a turisztikai főmunkatársunk megvált irodánktól, így a támogatáscsökkenés mellett megbillent egyensúlyú létszám is nehezítette év elején munkánkat. Az anyagi stabilitást úgy tudtuk elérni, hogy egyesületünk megpróbált minden olyan eszközt igénybe venni, mellyel vállalt feladatainkat, munkatervünket teljesíteni tudtuk: megelőzendő a létszámleépítést - vállalkozási tevékenység bevezetésével, pályázati tanácsadás alapján pótoltuk a csökkentett működési támogatást. Vállalt feladatainkat, munkatervünket teljesítettük˝ - olvasható az egyesület tavalyi évről szóló beszámolójában.
˝Ha hétvége, akkor Kőszeg és Natúrpark! címmel tematikus programsorozatot rendeztünk a natúrpark magyar-és osztrák kirándulóhelyein egész évben, minden hétvégén; továbbá volt gyalogos túravezetés, ingyenes helytörténeti-kultúrtörténeti séták-vezetések Kőszegen és a Natúrpark egyes településein, ingyenes kerékpáros túrák vezetővel, borkóstolók a Kőszegi Borút pincészeteinek bemutatkozásával."
A cikk itt folytatódik!
Új hozzászólás