A Szent Márton temető egy majdnem 2000 éven keresztül folyamatosan működő kegyeleti hely, a legkülönbözőbb korszakokból származó síregyüttesekkel: a környéken minden építkezés során kerültek elő sírok - pl. a római korból, a népvándorlások korából. A temetőben elsősorban a XIX. század elejétől - főleg a monarchia korából van gazdag sírkőanyag! - egészen a XX. század második feléig találhatunk sírokat. Mindezek mellett természetesen az idetemetett „érdemes-értelmes" emberek száma is óriási, de erről semmiféle konkrét felmérés nem készült.

Értékek kallódhatnak el a megfelelő nyilvántartások nélkül

A nyilvántartások jó része a II. világháború alatt, vagy tán még előbb megsemmisült, ezért indult a 80-as évek végén egy felmérési kísérlet, amikor is egy mérnök végigfotózta és végignézegette a sírokat; valójában maga a felmérés befejezetlen maradt, s azt soha nem mérte fel senki, hogy mennyi közéleti személy, író, művész, vagy esetleg '48-as katona nyugszik itt. Ahhoz pedig végképp nem fűlött foga senkinek, hogy művészettörténetileg felbecsülje az itt levő síremlékek közül az értékesebbeket.

Ezt én megtettem még 2000 körül - meséli Torjay Valter - négy tanulmányban, amik a levéltár kiadásában, honismereti és helytörténeti közleményekben jelentek meg. Az alaphelyzet az, hogy nem elég, hogy ez egy kétezer éve aktívan működő temető (ezt úgy kell érteni, hogy kr. u. I.-II. századtól egészen 1962-ig), de nyugodtan mondhatom, hogy még ma is temetnek titokban ide! Főleg urnákat, amiket értelemszerűen könnyű becsempészni a sírba, és ezt többen is megcsinálták már, volt, hogy a szemem láttára. Ez is mutatja, hogy az emberek ezt a temetőt még nem írták le. Vannak olyan sírok, melyekhez semmiféle sírjel nem tartozik már, de ennek ellenére mindenszentekkor van ott megemlékezés, gyertya, koszorú. A sírjogok a 90-es évek elején, 80-as évek végén lejártak a temetőben, van olyan sír, amin fel is van tűntetve, hogy „Sírjog 1988-ig".

A városnak a '20-as évektől van egy elképzelése, mely Tóth János építész nevéhez köthető, hogy a déli részről utat kell belevágni a temetőbe - párhuzamosan a rendezőpályaudvarral. Erre azóta sem került sor, ám Damoklész kardjaként ott lebeg a temető felett, mind a mai napig.

Azt gondolom, hogy eddig azért nem került sor erre az útépítésre, és a sírok ledózerolására, mert aki ezt bevállalja, az egy hatalmas botrányt is magára vállal - Szombathely városának lakossága ezt ellenezni fogja. Most kivárás van: hátha az emberek kihalnak, akiknek itt hozzátartozója van; a fiatalabbak már elfelejtik, hogy vannak itt esetleg hozzátartozóik.

Rendőrök kellenek, mert azok ellen nincs apelláta

Ha letisztogatnánk a borostyánt és a szemetet - folytatja Valter -, elképesztő mennyiségű értékes név jönne elő. Ám mégsem vagyok nyugodt, ha „letisztogatni" jönnek a sírokat, hiszen a tisztogatás során esetlegesen előkerülő értékekre a megélhetési bűnözés egy pillanat alatt lecsap. Ez egyfajta szimbiózis: megtisztogattuk nem kevés pénzért a temetőt, örülünk, hogy mennyire szép, és akkor jönnek a megélhetésiek, és ellopják, ami mozdítható.

Három sírgyalázás volt az elmúlt 15-20 év alkalmával, és minden esetben több sírt döntöttek le; ezek közül alig tudtunk néhányat visszaállítani. A sírrongálások általában húsvéthoz kötődnek. Legutóbb 2008 körül volt ilyen incidens, akkor is a rongálásnak csak egy töredékét tudtuk rendbe hozni.

Jelentős probléma, hogy a temető nincs őrizve. Egy temetőőr van, aki délután 3-4 óra körül elmegy. Egy időben megpróbáltak őrző-védő szolgálatot alkalmazni, ám ez borzalmasan sokba került, így ez a megoldás nem volt hosszú életű. Szerintem nem ez a megoldás: véleményünk az, hogy a rendőrség segítségére lenne szükség. Meg kellene állapodni velük abban, hogy rendszeresen különböző, meg nem határozott időpontokban 3-4 rendőr akár egy kutyával, este is bejön ide, és tesz egy kört. Ezek a szúrópróbaszerű bejövetelek elriasztanák a rosszakarókat. A polgárőröknek nincs visszatartó ereje, rendőrök kellenek, mert azok ellen nincs apelláta.

Szent Márton kultusza elhalványul a pogány Savariáról szóló fesztiválhoz képest

A temető maga - turisztikai látványosságként is - nagy lehetőség: egyedülállóan hosszú ideig működött, és Európa védőszentje született itt. Ez a lehetőség nyugaton biztosan nagyobb figyelmet érdemelne, akár pénzt is hozhatna, hiszen zarándokok - akár Európán kívülről is - érkeznének, hogy láthassák a helyet, ahol Szent Márton született. Noha vannak próbálkozások a Márton-kultusz életben tartására, ez elhalványul például a nyárvégi, elsősorban a pogány Savariáról szóló fesztiválhoz (Savaria Karnevál) képest. Ez is fontos, ám Isis-szentélye, romkertje több európai városnak lehet, de Szent Mártonja egynek sem.

A temető nem szerepel, mint helyszín a Szent Márton-út programjai, helyszínei közt. Nem sétálnak végig rajta; kizárólag Orbán Róbert szokott temetői sétákat rendezni, de az ide tévedő zarándok-turistának fogalma sincs arról, hogy mekkora ennek a temetőnek az egyháztörténeti, spirituális jelentősége. Biztos vagyok benne, hogy ha a nemzetközi sajtóban ezt tisztességesen megszellőztetnénk, megnőne a turisták érdeklődése. Valter szerint az elmúlt évtizedekben Szombathelyre jellemző vallásellenesség máig érezteti a hatását - nem szeretik a szentet, még akkor sem, ha hasznot hozna nekik. Nem kell Szent Mártont szeretni, de a saját érdekeinket szem előtt tarthatnánk - fejezi be a történeti felvezetést.

Fenyegetett sírok sora

Most azokat a sírokat fogjuk megnézni, amik a temetőben - mely valószínűleg Szent Márton szülőhelyének közvetlen közelében állt - fenyegetve vannak.

A Hübner család a 19. század folyamán Szombathely vezető német származású családja lett. Építési vállalkozók voltak, bár eredetileg asztalos is volt köztük, később téglagyáros is került ki közülük. Legismertebb családtagjuk Hübner János, aki nemzetőr is volt 1848-ban - bár nem tudott rendesen magyarul -, és annyira lelkes volt, hogy olcsóbban adta a téglát az evangélikus templomhoz, hogy 48 méteresre épülhessen a tornya. Az ő erkélye alá mentek mindig a fiatalok ünnepelni március 15-én, ő pedig ordibált, hogy „éllen der haza", mégis az egyik legnagyobb 48-as figura volt. Igaz, hogy a Hübner-mauzóleumot exhumálták, mégis egy jelentős 48-as emlékhely. Pár éve kicsit rendbe rakták, visszahozták kapujának eredeti csúcsívét, és tulajdonképpen megúszta a 45-ös bombázást, ám áldozata lenne ennek a pusztításnak. Az oldalában állt Rumi-Rajki Istvánnak a „Sirató angyalka" c. szobra, ami egyszer csak eltűnt innen, és kiderült, hogy Csinger Péter megvásárolta a szobrot, valószínűleg azért, hogy ne pusztuljon el, másrészt nagy szoborgyűjtő volt. Jelen pillanatban nézve a helyzetet talán jobb is, hogy megvásárolta (két példánya még ugyan maradt), de jó lenne tudni, hogy megvan-e most is ez a szobor eredeti példányban, mely egyébként egy jeles egyházi személy sírján volt található.

Balogh Gyula jelentős, régi Vas megyei nemesi család sarja. A családban képzőművész is volt, ő Vas megyének volt levéltárosa, 1837-ben született és 1921-ben halt meg. A Vas megyei lovagcsaládokról egy alapvető genealógiai könyvet írt, amire máig is egyfolytában hivatkoznak. Nagyon jelentős a munkássága, utólag engedély nélkül állították nemrég ezt az emlékkövet a számára - ezt is menne a dózer alá, minden további nélkül.

A déli fal mellett - ahova az utat tervezték - állnak a város jelentős nemesi és polgári családjainak hatalmas kriptái. Természetesen nemcsak ezek értékesek, de semmiféle kísérlet nem történt arra, hogy ezek közül legalább az értékesebbeket helyreállítsák, éppen azért, mert le volt és van tiltva az, hogy itt bárki is építsen.

Péteri Takáts család sírboltja: Vas megye egyik legjelentősebb nemesi családja, itt omladozik a sírjuk, és nem lehet segíteni rajta. Kiváló sírkő, ami tönkre fog menni - ha nem figyelnek ezekre az emlékekre, akkor el fognak pusztulni. Van elsüllyedve dombormű is - tudom, mert én még láttam, nem vitték el, csak belesüllyedt a földbe.

Vitéz Boros József az első világháború során kapott vitézi érdemrendet, nem tudni, milyen hőstettekért - ez a sír is el fog pusztulni, pedig úgy látszik, még van hozzátartozó is.

A Stirling családnak - befolyásos, jelentős család - ezen a falszakaszon két sírja is van - ők eredetileg Skóciából jöttek, volt közöttük honatya/városatya is, és elvileg ő is itt van eltemetve. Jó volt, hogy megépítették a falat (a temetőt leválasztó, és a Szent Márton utat szegélyező téglafal - a Szerk.), kicsit azonban problémás, hogy azokat a sírokat, amiket emiatt szétszedtek, nem építették vissza, és azóta is itt hevernek szétszedve. Az évtizedek nem tesznek nekik jót, az idő elteltével nehezebb újra összerakni őket. Nyilvánvalóan a leszármazottak sem örültek ennek, ám őket nem kérdezte meg senki...

Szekrényesi család: címerdíszes kripta, szecessziós kandeláberekkel megtoldott sír, elbontanák ezt is. Innen az értékek 75%-át már ellopták - nagyon sok sírnak eltűnt a sírlapja. Amin láthatóak repedések, azokat valószínűleg megpróbálták elvinni, de nem sikerült, így otthagyták.

Imrek család: a legszebb eklektikus polgári sír, épen túlélte a bombázást (rövid időn belül 40 bomba hullott a temetőre). Szombathely város terveit azonban lehet, nem fogja megúszni.

Pósafalvi Tulok János (törvényszéki bíró); Lipp Károlyné - mindkettő rendkívül régóta Vas megyéhez kötődő család.

Vass Béla síremléke: az eredeti sírköve összedőlt, ő volt a Premontrei Gimnáziumnak 1895-től a tanára. Festőművész volt, vívó is (Rajczi Imre olimpiai bajnokot is tanította). Művészeti iskolát is csinált Szombathelyen - ez a mai iskola elődje volt, tartanak is megemlékezéseket minden évben a sírjánál.

Mellette egy neoreneszánsz síremlék, Vidor Ignácé, aki 1910-ben halt meg. A dédunokája, Hesztera Aladár restaurátor, ezért is van ilyen szép állapotban a sír. Vidor volt a kismartoni Esterházyak jószágkormányzója. Ez a síremlék is el fog pusztulni restaurálás, faragás helyett.

Kisfaludy József rendőrkapitány síremléke: ugyanabból a családból származik, melyből a híres költő és a festő is. Az Éhen-korszak legendás alakja; címerdíszes síremlék, szintén pusztulni fog.

Merkli Ferenc szoborműve (fenti kép), egy fiatalon meghalt tisztviselő, Mustos Ödön síremlékét díszítette. Ő volt az egyik első szombathelyi labdarúgó, síremléke a 90-es évek elején még ép volt, ám 1994 tavaszán, az első nagy sírrombolás során ezt ízzé-porrá zúzták. Megemlékezések, javítási kísérletek nincsenek rá.

Musits Zsigmond: postatiszt volt, aki Marconi előtt találta fel a drót nélküli távírót. A szerkezetet ki is próbálták, csak mire bejegyezték volna a találmányt, Marconi megelőzte. Az ő síremléke is menne a dózer alá.

(folytatjuk)

További fotók a sírkertről itt!