Amikor látjuk, hogy valaki bottal ver egy magatehetetlen kutyát, elszorul a szívünk, és együtt érzünk a kiszolgáltatott állattal. Elítéljük azokat, akik védtelen teremtményeket csonkítanak meg vagy kínoznak brutális módon. Mindenki felháborodott azon, amikor évekkel ezelőtt egy haldokló, lábaitól megfosztott, vérző kutya vánszorgott egy benzinkútra, ahol aztán az állatorvos vetett véget a szenvedéseinek. A kegyetlen szomszéd azért vágta le a kutya lábait, mert tüzelő szukájához átmászott a kerítésen. De említhetném azt az esetet is, amikor a gyerek szekálását tovább nem tűrő kutya odakapott a gyerek kezéhez, és felsértette azt. A nagyapa bosszúból az autó után kötötte a szerencsétlen párát, és addig vonszolta, amíg az iszonyatos kínok között ki nem lehelte a lelkét.

Ezeken az eseteken tehát mélyen megütközünk, és azzal nyugtatjuk magunkat, hogy mi biztosan nem tennénk ilyet. De vajon gondolunk-e arra, amikor beveszünk egy tablettát, vagy arcunkra kenünk egy kozmetikai szert, hogy hány és hány ezer állat szenvedése áll mögötte? Tudatában vagyunk-e annak, hogy kényelmünknek vagy esetleg gyógyulásunknak ára van? Csak Európában évente 10,7 millió állaton kísérleteznek a kutatók. Döbbenetes ez a szám! A hadiiparban, gyógyszergyártásban, kozmetikában, vegyi anyagok tesztelésénél egyaránt felhasználják az állatokat. Igen, ez a legmegfelelőbb szó, hogy felhasználják. Akik ugyanis elvágják kísérleti állataik hangszálát, hogy ne tudjanak üvölteni a fájdalomtól, nem hiszem, hogy érző lényeknek tekinthetők. Sok állatot a természetből gyűjtenek be, hogy aztán életük hátralévő részét fajtársaiktól elszakítva, elmetszett gégével, kínok között egy szűk ketrecben töltsék. Azok sincsenek jobb helyzetben, akiket kimondottan kísérleti célokra tenyésztenek, hiszen egész életüket elzártan töltik. Sosem látják a napot, sosem szendereghetnek meghitten fajtársaikkal összebújva.

Akinek volt már valaha is akármilyen állata, tudja jól, hogy az állatok nagyon is képesek arra, hogy felmérjék, mi történik velük. Ha rendszeresen kínzásoknak vetik alá, nemcsak testileg teszik őket tönkre, hanem állandó rettegésben élnek, mert félnek attól, hogy mi fog velük történni. Az életük állandó testi és lelki stressz, amiből nincs menekvés. Megégetik, megfagyasztják, megcsonkítják, ütik, vágják stb. őket. Léteznek olyan módszerek is, ahol különböző lelki megpróbáltatásoknak teszik ki a szerencsétleneket, hogy a sok ijesztő élménytől elmebetegséget kapjanak, és így keressenek orvosságot az adott elmebajra. De nemcsak pszichiátriai betegséget, hanem daganatot, keléseket, vírusos és bakteriális megbetegedéseket is előidéznek rajtuk. Az állat pedig szenved, végtelenül szenved.

Régóta tartó vita, hogy vajon tényleg szükség van-e állatkísérletekre a tudomány fejlődéséhez. Már folynak a kutatások, hogy a kísérleteket kiváltsák alternatív módszerekkel, például számítógépes szimulációkkal, vagy őssejtből előállított szervekkel, hogy valódi állatoknak ne kelljen részt venniük a tortúrában. Egyelőre azonban ezek a módszerek még a kezdeti szakaszban vannak, és el kell telnie még egy kis időnek, amíg egerek, patkányok, tengerimalacok, kutyák, majmok és egyéb állatok milliói megmenekülhetnek a szenvedésektől.

Vajon nekünk, embereknek van-e jogunk ahhoz, hogy más élőlényeket megfosszunk a fajuknak megfelelő élet lehetőségétől, pusztán azért, mert kiszolgáltatottabbak nálunk?