Első ránézésre jelentős a különbség Lady Gaga és Teréz anya között. A díva egy nap alatt többször is váltja bizarabbnál bizarabb öltözékeit, egy fellépés alatt talán hússzor is átöltözik. Teréz anya, ha találkozhatott volna vele, valószínűleg megrémült volna extravagáns megjelenésétől.

Az apáca Lady Gagával ellentétben ugyanazt a ruhát viselte mindig: fehér szárit a szegénységre emlékeztető három kék csíkkal. A tisztaság és az engedelmesség megtestesítőjeként lépett fel. Mintha ég és föld lenne a két nő. Lady Gaga például minden, csak nem szűzies. (Fülünkbe cseng a lénye: Bébi, nem szeretsz, ha nem döngetsz - fordíthatnánk tömören az ismert nótát: "Baby when it's love if it's not rough it isn't fun.")

És mégis: annak ellenére, hogy Lady Gaga hús-estélyije nem Kalkuttai Teréz gúnyájára hajaz, meg kell állapítanunk: több a hasonlóság közöttük, mint a különbség. Mindkettőjük munkásságát hódolattal fogadja saját népes közö(n)sége.

Teréz anya a semmiből épített száz országot behálózó missziós szolgálatot. Lady Gaga 2011-ben várhatóan 100 millió dollárt inkasszál, hamarosan olyan bandákat utasít maga mögé, mint U2.

A legfontosabb hasonlóság:

mindkét nő a közösségi vezetők példaképe lehet. Legalábbis erről tanúskodik Ruma Bose és Lou Faust könyve, a Teréz anya, a vezérigazgató (Mother Teresa, CEO), illetve Jamie Anderson és Jörg Reckhenrich munkája: Lady Gaga: így született? (Lady Gaga: Born This Way?).

Honnan indultak? Mindketten hosszú és kimondhatatlan nevüket rövid fedőnévre változtatták. Teréz anya Agnes Gonxha Bojaxhiu néven látta meg a napvilágot, Lady Gagát pedig igazából Stefani Joanne Angelina Germanottának hívják. És mindketten magukra, saját személyiségükre építettek tiszta, jól azonosítható brandet.

Teréz anya az, akit a szegények és betegek követnek, és akit mindenki "megsüvegel". Lady Gaga önmagát "elszabadult bestiaként" határozza meg, és deklarált célja "vadászni" a hozzá hasonló szabad és szabados lelkekre. Követői azok a különcök, akik számára a különös az átlagos. És ez most nem csupán a homoszexuálisok számára vonzó és emészthető üzenet, de a kamaszok számára is izgató kihívás.

Mindkét nő munkamániás.

Teréz anya hajnali 4.40-kor kezdte a munkát, Lady Gaga csak karácsony napján kimenőzik. Mindkettejük kommunikációs készsége ragyogó. Teréz anya kétlábon járó PR gép volt: akárkik között járt, leprások vagy milliárdos adományozók közé lépett, megtalálta a közös hangot. Lady Gaga pedig az első popsztár, aki a közösségi médián és az interneten keresztül építette fel magát.

Lady Gaga előre vetíti saját vezető szerepét három egyetemes narrációs struktúra révén. Az első, személyes narrációja arról szól: „ki vagyok én?"  (az osztály fura bogara, aki kitalálta magát - mondja magáról a popsztár). A második általa képviselt történet röviden arról szól: „kik vagyunk mi?" (Rajongóit „kis bestiáknak", önmagát „Mama bestiának" nevezi, és folyamatosan kommunikál „gyerekeivel" a Facebookon és a Twitteren).

Harmadik és legfontosabb küldetéstörténete arról szól, „merre tartunk?" Küzd a melegjogokért, és demonstrál az önkifejezés szabadságáért, rajongóit pedig nemes egyszerűséggel világmegváltásra biztatja. Nem is olyan titkos fegyvere, hogy képes érzelmileg elkötelezetté tenni követőit - hangsúlyozzák az elemzők, akik szerint a mai üzleti világban ez rendkívüli tőkét jelent.

Mibe bukhat bele a Lady Gaga típusú karizma-kalmár?

Például abba, figyelmeztet Reckhenrich, hogy azzal, hogy személyes történetét viszi vásárra, személyesen válik kiszolgáltatottá. Sokan azzal vádolják Lady Gagát, hogy az eredetiség hírnökeként kevés eredetiséget tud felmutatni, hogy túlságosan "megcsinált".

Ez a vád azonban - érvel az idézett szerző - körülbelül annyit jelent, mintha azzal vádolnánk egy bankárt, hogy érdekli a pénz.

Teréz anyának is megvannak a maga kritikusai. Christopher Hitchens a  „pokol angyalának nevezte" róla  szóló könyvében, a  The Missionary Positionban (A misszionárius pozíciója). A szerző azzal vádolja, hogy a katolicizmus szélsőséges formáit támogatta, és nemesnek mondott céljaiért becstelen emberektől, többek között "Papa Doc" Duvaliertől, Haiti diktátorától fogadott el pénzt.

A karizma misztériuma

Sokan kételkednek abban, hogy Lady Gaga és Teréz anya sikere másolható. Nem biztos, hogy sikeres üzletember lesz az, aki klienseit „kis bestiáknak" nevezi, és valószínűleg azt is körberöhögik, aki azzal biztatna munkára, hogy Isten is díjazza a hatékonyságot.

A karizma kérdése az üzleti világban az irányíthatóság problémájára világít rá. Nem elég okosnak lenni és jó utasításokat adni ma a beosztottaknak ahhoz, hogy jó főnökké váljon az ember. A mai kor munkásait nem hozná lázba Jack Welch, aki felfuttatta a General Electric-et.

Az alkalmazottak számára ma elengedhetetlenül fontos, hogy lássák, mi a célja annak, amit csinálnak. Aki megtudja győzni őket a munka értelméről, az a nyerő vezető. És a személyes történetek segítenek ebben.

Steve Jobs és Richard Branson üzleti birodalma is erre épül: saját karizmájukra. A karizmát nehéz eltanulni, de van esély ellesni, legalábbis a karizma kulisszái mögé lesni.

A The Economist nyomán