Best of Színházszerda - a legjobb pillanatok I. rész
2011.07.02. - 00:15 | vaskarika.hu
A 2010 októberében indult Színházszerda egy olyan kötetlen és jó hangulatú beszélgetéssorozat volt a Cafe Frei-ben, amely azzal a céllal indult, hogy egy színházi társalgó légkörét vigyék közelebb a szombathelyiekhez, és ahol minden szerdán 17 órától 18 óráig a Weöres Sándor Színház két művésze beszélgetett, mint riporter és riportalany. A sorozat véget ért, mi pedig összegyűjtöttük a legemlékezetesebb momentumokat. Best of Színházszerda következik!
Egy-egy beszélgetés alkalmával szinte magától adódott a kérdés: hogyan lett színésszé az előttünk álló művész. Sokszor a véletlenek játszottak közre, például Vass Szilárdnál, aki 16 évesen, a poén kedvéért ment el egy meghallgatásra, és Cirano monológja olyan meggyőzőre sikerült, hogy azonnal felfigyeltek a kiskamaszra. De Bálint Éva életében is úgy tűnhet, „csak úgy" történtek a dolgok: fogadásból felvételizett a Figura Stúdió Színházba, és láss csodát, nyert! Onnan is tovább Marosvásárhelyre, a Színművészeti Egyetemre figurázott tovább. Az itteni társulathoz is az égiek, és Jordán Tamás figyelő szeme hozta, ő egyáltalán nem így tervezte.
Bajomi Nagy György pedig megbilincselve járt először Szombathelyen, mivel kiskatonaként a vonaton visszatette fülbevalóját, ezért leszállították. Sőt, még egy érdekességet megtudtunk tőle: a helyi focirajongók is izgulhatnak miatta, hogy vajon megtörik-e az átok, ami a színészt követi, ugyanis ahova eddig szerződött, ott az NB1-es csapat kiesett.
Ugyancsak érdekes volt Szabó Győző története színészpályafutása hajnaláról: Katarzist létrehozni Győző szerint nehéz, de más is változott: felgyorsult a világ, ma már nem lehetne megcsinálni azt, amit anno a TÁP-ban, a Hajjajaj című darabban. A történet szerint ugyanis a főszereplő bejött a színpadra, egy hangos „hajjajaj!"-t elejtett, majd kiment. Társa pedig ott maradt a nézőkkel, és nem szólt. Semmit. Győzőék mérték az időt, és 20 percig senki nem szólt semmit, aztán elkezdődött a morajlás és a mozgolódás, majd 50 perc múlva ment ki az első néző a teremből. Egyet kell, hogy értsünk: ma már ilyen szintű polgárpukkasztást nem lehetne megcsinálni.
Czapkó Antal, a kétméteres óriás is befutott a Színházszerda falai közé, és, bár „kisebb" korában először kabaréjos, majd kukásautós szeretett volna lenni, végül mégis nálunk kötött ki, és ma már aprócska Lotti lányát nevelgeti Szombathelyen. „Ha egyszer elmegyek innen - mert úgyis az lesz a vége - ide fogok visszajönni megnyugodni." - mondta Czapkó. Hozzá hasonlóan Horváth Ákosnak sem voltak földhözragadt gyermekkori vágyai, mert mint kiderült, ő indián akart lenni. Ezt az álmát az a megrendítő felismerés törte össze, hogy ő valójában sápadt arcú, és nem igazi indián. Ugyancsak érdekes dolgok derültek ki az eredetileg ruhaipari technikusnak tanult Csonka Szilviről, aki szabad idejében falat mászik és motorozik, és akinek van egy ikertestvére is. Ezután adta magát a kérdés, hogy nekik is vannak-e testvéri megérzéseik. A színésznő elmesélt erre egy jó példát: pár évvel ezelőtt testvére gyermekének születését percre pontosan megérezte.
Kiss Maritól megtudhattuk, milyen érzés, amikor a színész egyszerűen megfeledkezik arról, hogy este előadása van. Nehéz elképzelni, hogy az a kiegyensúlyozott és békét árasztó nő, aki a Cafe Freiben este velünk szemben ült, képes „cunamiként" végigrohanni a városon, hogy késéséből lefaragjon. Miközben hallgattuk a színésznő történeteit, a szemünk az oldalfalon függő jávai kávé-reklám plakátjára tévedt, melyen egy Buddha-szobor látható. Egyből eszünkbe jutott párhuzamként, hogy épp olyan nyugalmat és harmóniát áraszt (ha épp nincs késében), mint Kiss Mari. Mindenkinek nyugodt szívvel tanácsoltuk tehát: rossz hangulat esetén kötelező egy kis(s) Mari! Új év esetén pedig egy kis leves, ugyanis Szerémi Zoltán az újesztendő beköszöntének alkalmából saját készítésű korhelylevessel kedveskedett beszélgetőpartnerének, Orosz Róbertnek. A leves után kicsordult a lényeg is: a többek között Pecöli elvtársat, Banda Lajost és Mr. Badgert megformáló férfi korántsem az a mókás kis fickó, akinek a színpadon látjuk: sokkal mélyebb tartalom rejlik Orosz Róbertben, mint bármelyik figurájában, és kiderült az is, hogy hogyan lesz a két lábbal a földön járó férfiból estéről estére új személyiség. Filozofikus mélységekbe merült Schlanger András is, akivel a beszélgetés során érdekes eszmecsere alakult ki arról, hogy mitől lesz valaki: Valaki. Illetve mitől lesz valakiből valami? Mitől mondhatjuk valakire, hogy lett belőle valami?
Trokán Péter és Kálmánchelyi Zoltán beszélgetése olyannyira kötetlenre sikerült, hogy nem is igazán lehetett érzékelni, ki kérdez, és kinek kellene válaszolnia. A két férfi közös élményeit elevenítette fel a közönség előtt, többek közt az első találkozás emlékét. Trokán Péter jól emlékezett az első pohár borra, melynek kortyolgatása közben döbbent rá, hogy a gőzerővel pörgő kölyökképű srác, aki iszogatni invitálta, valójában a legújabb kollégája. Kettejüknek ez a borozás, míg Kelemen Zoltánnak a katonaság jelentette a fordulópontot. „Keli" Életébe a honvédség hozta meg a „drámai fordulatot", mert - mint megtudtuk-, egy büntetés következtében két hónapig nem kapott eltávot, így aztán volt ideje elgondolkodni azon, mit/hogyan is lehetne másként csinálni, mint eddig. A felszínre vágyakozó kreativitás terelte végül a színpad deszkáira, ahonnan azóta sem lépett le. Felszínre került egy másik énje is, és kiderült, hogy nemcsak színész, hanem író is, hiszen Korkórkörtérkép című novelláskötete 2005-ben jelent meg.
Folytatása következik, ezúttal a stúdiósokkal.
Új hozzászólás