Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Te figyelj, haver! Hofi mondta még ezt emlékezetes kabaréjában, de Tőled ugyanolyan jól hangzott.
Te figyelj, haver, hogy gondoltad Te ezt? Este ott pöfögtünk Veled a rozzant Merci buszodon a Strong Deformityvel, a kocsi állandóan kiköpte gyertyát, nagyot durrant a motorháztetőn, Te meg rutinból belemarkoltál a betárazott készletbe, pikk-pakk kicserélted, és "robogtatok" tovább.

A Strong az Alvinék után lépett fel, akiknek nem volt dobszerkójuk, ellentétben a bandád közel milliós cuccával. Naná, hogy zenekar nem ad kölcsön dobot, mert honnan a fenéből szerválsz pergőbőrt, ha szétütik?

Te figyelj, haver, honnan a fenéből szerválunk mi most Neked? Itt a Földön ping-pongozunk, ütjük fel Neked a lasztit, Te meg lecsapod az égi dj-pult mögül?! 

II.
Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka. -

- Szia, hát most akkor bemutatkozom. Nóri vagyok...
- Igen, tudom, az aki a verseket írja. Én meg a Vida.
- Jó a pólód, király a felirata (=Trust me, I'm a doctor)

Első beszélgetésünk volt ez, emlékszel? A klubban voltunk, 2010 januárjában. Vida Gábor, most neked írom ezeket a sorokat. Sokan szerettek Téged, ezért szerintem nem is hinnéd, milyen sok emlékem kötődik hozzád az elmúlt közel két esztendőből. A klubbos beszélgetés után még sokszor, sok helyen találkoztunk, köztük a Szimfiben, amiben állandóbb bútordarab voltál, mint a plüss borítású székek a pult mellett, amiket nem lehet mozdítani. Akárhányszor mentem be, szinte mindig ott ültél, a szokásos helyeden: a pult jobb oldalán, a leghátsó széken, a laptopoddal. A délutáni barátnős kávézások, és a szinte hajnalba nyúló ivászatok során is mindig ott voltál, és amikor odanéztem a pulthoz és megláttalak, megnyugtató volt a tudat, hogy minden rendben, hiszen még te is itt vagy, nincs világvége.

Zenéltél is, és én szerettem a zenéidet. Néhányszor megpróbáltam tőled számot kérni, de mondtad, hogy nem lehet, ezért egy idő után csak ugrattalak ezzel. Meg amúgy is, mindig azt mondtad, hogy a szám, amit kérnék tőled (ami amúgy mindig az MGMT-től a Kids volt) nem illik a setbe. Én persze ebbe nem törődtem bele. :) Emlékszel? A szimfis kalózbulin odamentem a DJ pulthoz és néztem a sok ismeretlen kütyüt, és kérdezgettelek, hogy ez, meg az micsoda, és ez, meg az hogyan működik. Te meg annyit mondtál kedvesen, hogy "Nóóóóri, zenélek!!":)) De ezért nem haragudtam rád. Sőt, nem haragudott rád senki, hiszen te csak elmondtad a véleményed, sajátos stílusod volt. Véleményed meg mindig volt, mindenről. Főleg gazdasági dolgokról, a zenéről, az életről, a világról, világrendről, arról, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy ez az ország kimásszon a szarból, hogy az emberek hogyan lehetnének jobbak, és arról, hogy micsoda torz, durva világban élünk.

III.
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

"Kifordult világban élünk, és csak remélem, hogy helytálló vagyok... bármiben is."

Ezt írtad nekem fél éve kb. Hát tudod, be kell, hogy valljam, helytálló voltál. Egy igazi forradalmár, aki nem alkuszik meg, akinek számít a szava, akinek elvei vannak, és akinek a véleményére sokan odafigyelnek. Ezzel együtt pesszimista is voltál, de te mindig azt mondtad erre, hogy csak realista vagy. Imádtam a fanyar, ironikus humorodat, amit nagyon sokszor használtál is. Egy-egy ilyennél volt, hogy összepacsiztunk, de nem csak ilyenkor, hanem köszönéskor is. Most jövök rá, te voltál az egyetlen, akivel pacsiztunk, hiszen veled ez olyan természetesnek tűnt. Haver...

"Szia költőnő!" - köszöntöttél tegnap, amikor beléptem a Szimfibe. Te voltál az egyetlen, aki költőnőnek szólított, pedig nem is vagyok az. "Kösz haver!" - mondanám, ha a Te szójárásoddal élnék, de a haver az csak a te szádból volt jó, olyan igazán Vidusos. Főleg, amikor eltűrted félhosszú hajad is közben. Ezt leírni nem lehet, ezt látni kell, tipikus mozdulat, százezer közül is felismerném. A hajad pár hónapja levágattad, és én tegnap megkérdeztem tőled, hogy növeszted-e, amire csak annyit válaszoltál, hogy "nem növesztem, én nem is akarom, hogy nőjön, de akárhogy szuggerálom, nő magától, vazze!"

Emlékszel? Tegnap este páran összejöttünk egy kicsit beszélgetni, örömködni, és igazán örültem, hogy Te is ott voltál. Jól érezted magad, röpködtek a poénok, nyomtuk a sztorikat, meséltél a barbamama termetű táncosról, aki olyan tekintettel nézett tánc közben, mint akinek a kezében ott a világpusztító gomb, és bármikor megnyomhatja; meg röhögtünk "kamionsorokon" és minden máson is. Jó kis este volt, ugye emlékszel? :) Aztán Harle, te és én együtt indultunk útnak, pacsiztunk, kiszálltál a kocsiból, és láttam, ahogy hazamész.

Vidus, ha ma este elmegyek a szimfibe, ugye ott leszel? Ugye ott fogsz ülni a helyeden a laptoppal és kiosztasz majd megint mindenkit két szóval? Ugye így lesz, haver? Hiszen amiket az előbb most leírtam, az az emlékeimnek csak egy nagyon kicsi töredéke volt. Ugye segítesz, hogy együtt felidézzük a többit, és újak szülessenek? Ugye ott leszel?

Ugye nem kell majd könnyes szemmel többé leírnom, hogy NAGYON HIÁNYZOL, HAVER???

IV.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse. 

Sosem kóstoltam a főztöd, fene sem gondolta, hogy nemcsak a lemezeket, hanem a főzőkanalat is perfektül pörgeted. "A lecsónak 4 órát kell főnie bográcsban." Összeszaladt a nyál a szánkban, míg ízes gasztrosztorijaidat hallgattuk, s aztán előjött a megmondó belőled. Mindig előjött, mégsem tereltük az oldalt a közélet, a politika síkjára, pedig ennyire markáns, konkrét, kendőzetlen véleményű személy nem nagyon akadt a közelünkben, aki a napi történések terén naprakész volt.

"Legszívesebben végigkorbácsolnám a földet, hogy tanuljanak az emberek". Nem tanulnak, Gábor. De Neked most temérdek időd van odafönn, hogy üzenj a lenn élőknek. Hagyd a korbácsot a fenébe, játssz valami pörgőset odafent, kanyaríts a saját szabálymentes stílusodban rezümét az Úr örömére, ott fönn nem lesz "véresszemű korrektor", aki lejavítja. Az itt lenn maradt. Csak most az üvöltés és a sírás vérerezi a szemét, és mit nem adna egy flekkért, amiben helyrerakhatná a szórendet, kijavíthatná a helyesírást, és vállalná a letolást, hogy "ez vagyok én, haver, én így írok, ne javítsd ki". Ígérem, nem javítom ki soha többé. De ugye küldesz ONNÉT is valamit? Ugye? Mindenképp!!! 

V.
Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt..."
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.
(Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd)

Legyen könnyű Neked a föld, nyugodj békében Kedves Gábor! Emléked sosem feledjük!