Szinte egyidőben tűzték műsorra a TV2 Seherezádé című sorozatával, amely a kezdetekben dupla dózissal kívánta feledtetni a latin virtust. A romantikus sorozatok török melankóliával átitatott világa a műfajt amúgy is fenntartással kezelőkre minden bizonnyal sokkolóan hatott, ezért ez a halmozottan hátrányosnak tekintett sztereotípiahalmaz a némi késéssel induló Ezel-t is alanyi jogon illette. Ez csupán azért sajnálatos, mert egy valóban kiváló krimisorozatot száműztek az előítéletekkel terhelt műsorsávba.

Ezel és barátainak története Törökországban rendkívüli népszerűségnek örvend, 2010-ben az İsmail Cem Televíziós Díjkiosztón összesen kilenc díjat nyert el, többek között a legjobb drámai sorozat és a legjobb zene díját is.  A tv-film sikerének fokmérője az is, hogy az Ezel a legdrágábban külföldre vitt török sorozat, epizódonként akár 20000 dolláros árral. Magyarországon az epizódokat kettős bontásban, naponta vetítik, Törökországban eredetileg hetente egyszer került a képernyőre.

A történet lényege dióhéjban: Ömer Uçar egy szeretni való és végtelenül naiv, a barátait mindenben maximálisan segítő fiatalember. Egy nap azonban a világa darabjaira hullik, amikor a legjobb barátai és szerelme, a gyönyörű, de hányatott sorsú Eyşan kegyetlen játékot űzve csapdába csalják. Ömert elítéli a bíróság olyasmiért, amit a barátai követtek el. Egy börtönlázadás során sikerül megszöknie. A börtönben megismert idős gengszterfőnök, Ramiz segítségével új külsőt öltve évekkel később visszatér Törökországba, hogy bosszút álljon.

Maga az alaptörténet teljesen szokványos, viszont a kidolgozása valóban méltató szavakat érdemel. A sorozat forgatókönyvírói remekelnek. A mozifilmes igényességgel elkészített mű folyamatában kiválóan építkező cselekményt mondhat magáénak. Nem csak összességében fordulatos, de maguk az epizódok is megannyi csavarral komponáltak. A történetvezetés 35 éves időugrásokkal dolgozik, kiváló átkötésekkel. A karakterek izgalmasan árnyaltak, elszakadnak az unalmas, egysíkú jellemábrázolás sémájától. Bár a török virtus számunkra kissé szokatlan, de a színészek legtöbbjének tehetsége még így is átütő. A sorozat szinkronizálását a magyar hangok kölcsönzői is nagyon szerethető kihívásnak tartották.

A krimi sajátságos aurájának egyik legfőbb meghatározója és vonzereje, hogy a film autentikus, nem majmolja a nyugatot.  A bemutatott kulturális vonások (elsősorban a zenei hangzásvilág), a környezet, az öltözködés, a temperamentum valóban a sajátjuk.

A film számomra nagyon szerethető vonása az események filozofikus szemléletű summázása, a narrátor szerepét leginkább Ramiz és Ezel tölti be. Ezek a beiktatott monológok többnyire az adott szituációkat és karaktereket jellemzik, de remek visszaigazolást adnak arra nézve, hogy a nézőhöz valóban eljutott-e az üzenet. Ezek az összegzések viszont semmiképpen nem hatnak tolakodón szájbarágósnak, a világhálón már léteznek Ezel-idézet gyűjtőhelyek.

A jelek szerint a megfogott török sorozatok valóban nem eresztenek, mivel mostanában inváziószerűen érkeznek. Az Ezel viszont nemes bor, vesztére a kannások között kínálták. Cikkemet egy ehhez a gondolathoz is fűzhető, a filmből származó idézettel zárnám:

„A bor az összes illatával, aromájával, a könnyedségével, a testességével lényegében olyan, mint az ember, ezért is olyan nemes dolog. Nem a külsejét nézve, hanem az ízét megérezve ismered meg. Akkor ismered meg, ha magad mellett tartod, ha figyeled, ahogy változik, mert a hirtelen változás csalódást is okozhat, és inkább ott hagynád a palackban. Ezért aztán ki kell várni a megfelelő időt, nem könnyű, de érezni kell, hogy mikor jön el, majd pedig határozottan, ellentmondást nem tűrően kiszakítani az addigi közegéből. Ha pedig ez sikerül, akkor, ahogy az embereknél, hagyjuk, hogy kiadja a lelkét. Aztán nézzük meg jó alaposan, mint amikor egy régi baráttól búcsúzunk, aztán boldogan köszönjünk el tőle."