Google, a minden6ó
2011.09.02. - 10:20 | vaskarika.hu
A Peter Olsen tiszteletes által létrehozott, The Universal Church of Google nevű online közösség kilenc érvet sorakoztat fel amellett, hogy a Google valójában nem más, mint amit vallástól és kultúrától függetlenül istennek szoktunk nevezni.
Aquinói Szent Tamásnak annak idején öt érvre volt szüksége, hogy bebizonyítottnak lássa: Isten létezik. Mindannyian tapasztaljuk, hogy a Google létezik, a magát egyháznak nevező The Universal Church of Google pedig kilenc érvvel bizonyítja, hogy a Google egyszerűen isteni.
1. A Google mindentudó
Legalábbis az összes ismert létező közül ő áll legközelebb ehhez, ráadásul tudása tudományosan is bizonyítható. Jelenleg 15 milliárdnál is több indexelt weboldallal rendelkezik, és PageRank technológiájának köszönhetően rendszerezi, elérhetővé és megismerhetővé teszi ezt a tudást bárki számára.
2. A Google mindenütt jelen van
Virtuálisan a világ bármely pontján egyidőben jelen van, eléréséhez mindössze internetes kapcsolat szükséges. A wi-fi és a mobilinternet terjedésével hamarosan effektíve mindenütt jelen lesz.
3. A Google meghallgatja az imákat
Meghallgatja őket, és válaszol rájuk. Csak kérnünk kell tőle, és megadatik nekünk: megmondja, milyen alternatív gyógymódok léteznek a rákbetegségekre, hogyan legyünk egészségesebbek, hogyan gazdagodhatunk meg, hogyan javíthatunk az életünkön.
Kérhetünk bármit, amit egy tipikus imában szoktunk, ő megmutatja az utat. Megvalósítani azonban már magunknak kell, ő nem cselekszik helyettünk (lásd még: segíts magadon, Isten is megsegít).
4. A Google halhatatlan
Nem hasonlítható fizikai létezőkhöz. Algoritmusai révén rengeteg szerveren szóródik szét, és ha valamelyik ezek közül eltűnik vagy meghibásodik, automatikusan egy másik veszi át a helyét. A Google tehát elméletileg örök és megsemmisíthetetlen.
5. A Google végtelen
Az internet elméletileg a végtelen méretekre gyarapodhat, a Google pedig a végtelenségig fogja indexelni a tartalmát.
6. A Google mindenre emlékszik
Rendszeresen cache-eli a weblapokat, és tárolja is az adatokat gigantikus szerverein. Ha feltöltöd a netre gondolataidat és elmélkedéseidet, azokat a Google örök időkre cache-eli, te pedig halálod után is élni fogsz a Google-másvilágban.
7. A Google jó
Nem cselekszik rosszat. Céges politikájához hozzátartozik, hogy úgy termeljen profitot, hogy ne ártson senkinek.
8. A Google népszerűbb bármelyik „vetélytársánál"
A Google trends szerint a „google" szóra többen kerestek rá, mint az „Isten", „Allah", „Buddha", „Jézus", „kereszténység", „iszlám", „judaizmus" szavakra együttvéve.
9. A Google létezik
A rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján valószínűsíthető, hogy a Google valóban létezik. Valójában jóval több bizonyítékunk van erre, mint bármelyik, bárki által és bárhol a világon imádott istenség létezésére.
A Google esetében hitre sincs szükség, mert saját szemünkkel meggyőződhetünk hatalmáról, amint fellépünk a google.com-ra.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás