A gazdám itt tolja mellettem azt a "zöld V-betűs" portált, hiába nézek rá már jó 15 perce a legesdeklőbb pillantással. Koraeste van, napsütés, sötét viharfelhők közt - ideális idő ahhoz, hogy megsétáltassam ezt a betunyult kétlábút. Azt hiszem, azzal kezdem, hogy befúrom a nagy fejem a széktámla és a háta közé, így biztos észreveszi, hogy akarok tőle valamit, és ez a valami a szeretetemből fakadó közös kalandigény. De nemcsak az enyém, hanem az övé is!! Eldöntöttem: kiviszem a levegőre, érje valami inger, ne csak kifele bámuljon itt a télikertből.

Nézzük csak... nyakörv megvan, dévidkopárföldi képességeimmel nyakravarázsolom, mivel 1000% nő vagyok, megkefélem magam, oké, mondjuk úgy, kicsinosítom, az örvre rákattintom a pórázt (kopárföld 2.), és az alábbi dumával odaállok a punnyadt bithuszár - értsd: gazda - elé:

"Haver, most elviszel a szélerőműig, meg vissza. Letojom, milyen idő van, szó szerint, mert útközben minimum ötször fogok, te meg szépen felszeded a higitatyeszba! Húzni foglak, mint a barom, mert erős vagyok, és felizgat az összes kutya az utcában, ezt végre jó lenne, ha a fejedbe vésnéd, és nem rángatnád azt a retkes pórázt állandóan... Nyugizzál, kiugatom magam, aztán úgyis élőhelymentes övezethez érünk, ott meg jobban teszed, ha leveszed rólam, és szabadon engedsz, mert a tujával meg kecskerágóval teli udvar már ingerszegény nekem...

Ha már elengedtél, felesleges üvöltöznöd velem, ha vonat jön! Úgysem megyek vissza hozzád, hanem megkergetem azt a síneken sipító vasgecit, a motorizált postást. Nem vagyok hülye, hogy eléje vessem magam, mint a költőidolotok, szóval ne parázz... Viszont nem szeretném, ha elmennénk addig a nagylapátú szélpörgetőig, egyszerűen irritál. Meg amúgy sem vagyok mazochista hosszútávsétáló, szóval kíméletesen a távval. Ezenkívül, ha esni fog, ne diktáld nekem a tempót, hogy szedjem jobban a lábam, mert te elázol. Tüzelek rá nagyívben, rólam lepereg az egész. Sőt, hűti a testem, neked meg marhára mindegy, hogyan áll az a pár szál hajad...

Futni nem futok, az kizárt, pláne visszafele nem. Ha meg rám adod a pórázt és elkezdesz húzni, maximum leülök. Aztán játszhatsz majd Nick Árpisat, csak én nem leszek kamion, ergo neked is kétesebb lesz a sikerélmény.

Legvégül pedig: ha hazaérünk, nem adod nekem a szigorú gazdát, hanem szépen beengedsz a lakásba. Úgyis tudod, betolom a fejem, ahogy nyitod az ajtót. Felesleges rajtam edzened az amúgy is megkopott reflexeidet. Jobb, ha belenyugszol: nem tudsz bemenni úgy, hogy ne slisszolnék be mögötted. Akkor meg nem egyszerűbb, ha békésen beengedsz? Na jó, nem kell elsőként, de komótosan azért becammognék utánad... ha már ennyi ideig mutatkoztam veled, meg bemutattalak a haverjaimnak (mert ugye csak az ÉN haverjaimmal találkoztunk egész úton!!!), akkor ez minimum kijár.

És szeretem utána a friss vizet. Ennyi. Aztán ígérem, nem zavarlak, tolhatod újra a V-betűst, lefekszem. Az étkező közepére, hogy lehetőség szerint mindenhonnan útban legyek. Birtoklom a területet... Értve?"

No, majd megtanulja ám. Mindenesetre kimentünk, és majdnem így történt minden. De most búcsúzom, mert jön a zenélő autó és még skáláznom kell. Legyetek jók négylábú barátaim, remélem, olvassátok ezt...