Valljuk be, nem biztos, hogy minden úgy fog alakulni, ahogy a "nagy könyvben" - amit még tuti senki sem látott - meg van írva, és talán egyvalami kimarad minden „tanácsadó" oldalról: hogyan érezd magad akkor is fantasztikusan, ha locsog az eső, ha a kicsi koszorúslányok sírnak, és nem akarnak menni előtted a templomban, ha anyukád gyilkos pillantásokat vet az anyósjelöltre - aki aztán pár óra múlva jelöltből előlép igazivá - mert ugyanolyan anyagú, színű ruhát varratott.

Minden pár legjobb lesz, ha elhiszi: ez az ő napja. No de, kezdjük az elején. Reggel, mikor felébred az ifjú ara, és a még vőlegény titulusú férfiember, szinte már mindenki fent van, és ideges. Persze jókedvű, de ezerszer hangzik el, a „mikor menjünk a virágért, mindjárt jönnek a Jóskáék, a szomszéd is miért pont most nyír füvet, lázas lett a koszorúslány", stb.. Ilyenkor próbáljuk megőrizni nyugalmunkat, és arra gondolni, bármi is történik, menyasszony úgyis csak egy lesz az esküvőn, sőt, vőlegény is. És azért sürög forog annyi nép körülöttünk, hogy ezeket a problémákat megoldják. Szerezzünk egy sofőrt, és irány a fodrász, kozmetikus, és ami ilyenkor szokás. (Jobb, ha gombos, zipzáros ruhában közelítjük meg a szépítész helyszíneket, hogy aztán utána nehogy két mozdulattal váljunk Szörnyella de Frásszá.) Ott pihenjük ki a reggeli őrületet, és higgyük el: a rengeteg problémából már semmi nem lesz, mire a menyasszony csodás sminkkel és hajjal hazatér. Jó esetben...

Ekkor már jönnek a rokonok, barátok, ismerősök. És ha tudjuk, hogy a meghívottak között szerepelnek esetleg exek, vagy netán olyanok, akik nem bírják egymást, ne próbáljuk helyettük megoldani ezt. Bokszolják le egymás között, amit kell, és mi legyünk mindenkivel kedvesek. Még a távoli rokonokkal is, akik borzalmas régi történetekkel szórakoztatják egymást, persze nem egymásról, hanem rólunk. 

Amennyiben locsog az eső, próbáljunk meg arra gondolni, hogy más is házasodott már esőben. Persze, ez sovány vigasz, de tény: esküvő esetén esetlenség esőnapot tartani. Esernyője esetleg mindenkinek akad. Mondjuk szabadtéri szertartás esetén kissé bajosabb a dolog, de megoldás mindenre létezik.

Ha a leendő férj késik, gondoljunk arra, hogy tulajdonképpen mindig késik, ha nem késne, akkor kellene aggódni. Ha viszont soha nem késik, nézzük el neki ezen az egy napon, hiszen egészen eddig mindig pontos volt.

Nem az a zene szól a polgári szertartáson, amiben megállapodtunk. Ugyan, tuti már ezerszer hallgatott kedvenc zenékből állt össze több estés válogatáson a repertoár. Úgyis hallottuk már ezerszer, sosem szégyen megismerni az új dallamokat. Maximum az egybegyűltek néznek majd nagyot, és nem értik, miért érzik magukat esetleg rock esküvőn, de még ebben is van jó dolog: legalább mindenki figyel. 

Nem jön el a fotós, pedig ezerszer egyeztettük, és esetleg még előleget is kapott. Hát, ez már nehezebb kérdés, de az okostelefonok és a digitális világ korában biztosan akad egy rokon, aki kattint párat a megismételhetetlenről. Vagy tart a pár egy fotózást a fényképész kontójára egy hét múlva. Remek móka lesz újra esküvői cuccba bújni, főleg ha más fizeti.

Szétesik a menyasszonyi csokor. Erről mindig egy kályhás ember története jut eszembe, aki felrakott egy kályhát, és mire a falu végére ért, összeborult az egész. Futottak utána, mire ő nagy nyugalommal csak annyit mondott: „Hja, semmi se tart örökké..." Persze a szerelem, az más dolog...

Valamelyik örömszülő, nagymama, barátnő hangos zokogásban tör ki, pont, mikor az igent mondanánk, és szinte már üvölteni kell, hogy hallja az anyakönyvvezető. Semmi pánik: milyen jó lesz majd mesélni az unokáknak, hogy „és nagyapád odakiáltotta, hogy csak engem akar"

Az étteremben kevesebb a szék. Ez a legjobb hír. A buli az elején még úgyis lapos, amíg a pincérek ülőalkalmatosság után futkosnak, játsszunk székfoglalós játékot. Nagy móka lesz, mikor mindig a nagyik maradnak állva, de sebaj: ha van humorérzékük, nagyokat nevetnek az egészen.

Az étel hideg, és ciki lenne mindent visszaküldeni, csak kiáltsuk el magunkat: mindenkinek ízlik a hidegtál??? Máris jobb ízűen eszi mindenki, ha tudja, hogy így akartuk. Levesnél macerásabb a helyzet, maximum megmarad. De pánikra tényleg semmi ok.

A vőfély, vagy az ezzel megbízott haver, esetleg a barátok bugyuta játékokba rángatnak bele bennünket. Ilyenkor cinkos mosollyal csak annyit mondjunk: háhááááá, lesz neked is lakodalmad, haver...

Egy a lényeg: bármi történjék is, ez az ifjú pár napja, egyszeri, és megismételhetetlen. És ha rosszul sül el, azért bizonyosan az idegeskedés is felelős. Dőljünk hátra, élvezzük ki minden pillanatát, és soha ne azzal törődjünk, miért vagyunk ilyen szerencsétlenek, hanem annak örüljünk, hogy bizony ez a mai nap, minden kis fricskájával igenis a miénk.