Helyén minden hang - Lamantin Jazz Fesztivál 2012
Képgaléria megtekintése2012.06.27. - 18:45 | Büki László 'Harlequin'
A fesztivál új helyszínre, a kiváló akusztikájú Bartók Terembe hozta keddi koncertjeit. Remek választás volt a "hangszentély", hisz hangulatában - főként a Snétberger koncert - igényelte is a megfelelő akusztikát, és a GrooveGuard - Wine234 trió jazz-ben tett időutazása is megkívánta, hogy - Spányi Emil szavaival élve - "az a 12 hang, ami nekünk van" mind a helyén legyen.
Az improvizációs tábor "bemelegítője" után a Meleg Tamás Quintett adott ízelítőt abból, hogyan szólnak fúvós hangszerek, a gitár, a nagybőgő, vagy a dob, ha értő kezek, és jazzel telt lélek „vigyáz rájuk". Meleg Tamás szaxofonos 2011 elején alakította zenekarát az új jazz generáció kiemelkedő tagjaiból, akik közül többen is megfordultak a Lamantin Improvizációs Táborban mint diák, vagy már mint tanársegéd. A koncerten előadott kompozícióik követték a be-bop, a hard-bop, illetve a későbbi mainstream jazz irányzatok formai és nyelvi sajátosságait, hangzásukban azonban megpróbáltak elszakadni tőlük, törekedve arra, hogy aktuálisabb életérzést és hangulatokat közvetítsenek a hallgató felé. A visszataps respektálta is a szimpatikus ötösfogatot!
A fesztivál hivatalos megnyitójára a nap talán legjobban várt koncertje, Snétberger Ferenc gitárestje előtt került sor. Dr. Puskás Tivadar polgármester többször is utalt rá, hogy ezekben a napokban Szombathely a honi jazz fővárosa, amivel egyet is értünk messzemenően. A Tímár Péter értő gondoskodása alatt Szombathely "legexportképesebb kultúrcikkévé" nőtt fesztivál idén is zseniális előadókkal öregbíti hírnevét, s örvendezteti meg a jazz rajongók egyre szélesebb táborát.
Erre eklatáns példa volt a következő koncert, melyre minden jegy elkelt, s még a közösségi portálokon is kisebbfajta csodaként emlegették - hozzáértők és zeneszeretők egyaránt - a várható koncertélményt.
Snétberger Ferenc egy szál gitárral leült a színpad közepére, és alámerült a harmóniák és improvizációk tengerében. Nem mondta el, mi fog következni, vagy épp az a zene miről szól, hiszen szólhat mindenkinek másról. Nekünk hullámokkal teli tengerpartról mesélt először, és naplementéről. Lágyan, ahogy csak a tenger írja a homokba mondanivalóját. Aztán törli, elmossa, és írja megint. A következőkben vidám fogócskát, fa mögül kinéző nevető arcokat, pajkosan egymást kergető hajfürtöket rajzolt le bennünk. Zöld tájat virágokkal, és vidámságot, éledő természetet. (Ezek után kiderült, hogy ennek a zenének a címe a „Tavaszi séta" volt, az első pedig egy improvizáció). A sétát szűk utcákban folytattuk, oda vezetett minket a hat húr. Talán valamelyik keleti bazárba, hisz a dalcíme is ez volt: Song to the East. Snétberger Ferenc gitárjátékán érződött, ahogy megnyitja bennünk és nekünk mindazt, ami sejtelmes és titkos: egy félig nyitott ajtó, amin jó lenne benézni, de még vívódunk kicsit előtte, hiszen ha megfejtjük, mi van mögötte, elvész a varázsa.
Magával ragadó élmény volt, hogy nem volt a zenéknek konkrét címe (a hivatkozottat felismertük!), nem mondta meg senki, mit „kell" hallani, és ennek milyen üzenete „kell", legyen. Néha úgy hatott, hogy csak egy egy eljátszott motívum, élmény után eszmélt rá, hogy tulajdonképpen nincs egyedül a teremben. Nem azért, mert ő akarta így, hanem mert teljesen átadta magát annak, ami ezáltal hozzánk is eljutott. De az elmélyülés mellett az oldás is megfért a zenei titokfejtésben: megviccelt bennünket, pengetett a „végén" egyszer, még egyszer, majd felemelte a kezét egy „utolsóra", aztán ez elmaradt; helyette egy pajkos mosolyt kapott a közönség.
Valamennyi idő eltelt, nem tudnánk megmondani, hogy mennyi, de kevésnek tűnt, és egyszer csak Ő felállt, és hatalmas taps közepette elhagyta a színpadot.... Teljesen valószerűtlennek tűnt, hogy ennek egyszer vége lesz, és az pont most van, de még egyszer kaptunk egy utolsó léleksimogatást egy lassú, "aligérintős" zenével. Csak megköszönni tudjuk az élményt, elfelejteni biztosan nem.
A manapság Berlinben élő Snétberger Ferenc az első roma származású zeneakadémiát végzett gitárművész Magyarországon. Az argentin tangó, a spanyol flamenco szenvedélyességét, az indiai zenét, valamint Egberto Gismondi, Jim Hall és Johann Sebastian Bach iránti csodálatát magával hordozó Snétberger a kortárs gitárzene igazán jellegzetes figurájává, a zenei stílusokat egymással ötvöző, ritka virtuóz mestereinek egyikévé vált. Improvizációs fantáziájának és a tökéletes klasszikus technikának a kombinációjával, kíséret nélkül előadott szólódarabjaival általában csodálattal adózik Spanyolországnak és Dél-Amerikának. Snétberger unikális zenéjében mindezen hatások mellett természetes módon jelenik meg az otthonról hozott roma kultúra, a Django Reinhart-i hatások, és az évszázadokra visszanyúló vándorló nép zeneileg hihetetlenül gazdag múltja.
A jazzen kívül kevés olyan zeneirányzat van, ahol két amerikai és egy magyar muzsikus - mindhárman országuktól távol - három különböző generációt képviselve azonnal harmóniát tud teremteni. A Bernben élő Reggie Johnson, a lyoni Sangoma Everett és a Párizsban élő Spányi Emil viszont nem csak földrajzi szempontból, hanem zeneileg is tökéletes háromszöget alkotott. Johnson sokoldalúsága és stabilitása, Everett kirobbanó energiája és Spányi tudatos modernitása új köntösbe öltöztette a legtisztább jazz-hagyományokban gyökerező repertoárt. A három muzsikus igen különböző pályafutásából adódó, rendkívül eltérő zeneisége különleges fűszerként ízesítette az intim dialóguson alapuló játékformát, amit a zeneértő közönség tapsa érzelemfolyamként vissza is csatolt egy-egy szépen kibontott szóló után. A játékos nevű GrooveGuard - Wine234 trió nem a kortárs jazz hullámverős vizeire navigálta a közönséget, hanem a klasszikus, már-már játékos, közérthető improvizációkon alapuló együttzenélés élményébe avatta. Hogy kicsit leragadjunk a frappáns "beszámolós" zenekarnévnél: nemcsak beszélt a borról, hanem itatta is.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1932 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
Tudomásul kell venni, hogy ez egy rétegzene, amit a lakosság minimális része kedvel, sokan közülük azért, mert azt mondták nekik, hogy aki nem szereti a jazz-t az tapló. Aki emiett mondja, hogy kedveli, az meg is érdemli a sorsát.
Az meg szuper, hogy itt a vaskarikán is kezdenek elharapózni az effektelt képek. Mi ebben a jó?