Aztán, mint egy leporelló, a könyv kinyílik, de mese helyett valami más veszi kezdetét. Valami, amelynek során korábbi értékek kérdőjeleződnek meg, az emberek elveszítik önmagukat, olyat tesznek, ami korábban elképzelhetetlen lett volna róluk. A becsületes megbecstelenedik, a szerelem árulássá lesz, a látszólag jó szándék tragédiához vezet.

Mert háború van... Az emberek között éppúgy, mint a fronton. A harc sohasem múlhat el nyomtalanul, mindkét felet megviseli. Az otthonváró feleséget (jelen esetben menyasszonyt is) éppúgy, mint a harcoló férfit. Habár ez nincs kimondva, csak egy-két rövid történés, dialógus, illetve a zene (például dobpergés) utal a külvilágra. Mi nézők, csak két ház falai, és öt lélek bugyrai között mozgunk.

Emmi (Csonka Szilvia) a Három koporsó premier előadásán - Megyeháza udvar, Kamara Savaria

Viktor (Czapkó Antal) a női szíveket megdobogtató hős, aki meg-megszökik a táborból, hogy láthassa szépséges menyasszonyát, Emmit (Csonka Szilvia). A fiú egyben a mesélő szerepét is betölti (a díszletfalakat is ő gurítja arrébb, mintha lapozna), s már a történet elején leszögezi, hogy ő a gonosz, rossz, fekete ördög, míg leendőbelije a tetőtől-talpig fehér angyalka. A világ azonban nem lehet pusztán fekete vagy fehér, jó vagy rossz. Az Emmiéknél megszálló Őrnagy (Szabó Róbert Endre) megjelenésével minden a fejetetejére áll. Bár Emmivel az első pillanattól fogva szimpatikusak egymásnak, nem történik köztük semmi, hisz túl gyávák, és konvencionálisak. Mindketten becsapják a másikat, és saját magukat is. A mozdulatok közti elfojtott vágyakozásra csupán a zene utal, mely egyben egy másik szintre is emeli a történetet.

Viktor kell ahhoz, hogy kimozdítsa helyéből a dolgokat. Meglátogatja az Őrnagy feleségét (Péter Kata), magáévá teszi, majd hazaüzen, hogy az asszony meghalt. Ráveszi a közben betoppanó copfos kislányt, Veronkát (Simits Zsuzsa), hogy csábítsa el az Őrnagyot. Ő persze mindent megtesz neki, mivel nem is oly titkon Viktor után áhítozik. Casanova tisztában van ezzel, s hogy biztos teljesüljön kívánsága, édesgeti kicsit a leányt. Emmi azonban észreveszi, elzavarja a fiút, majd vállalja, hogy a gyászoló Őrnagy gyermekeinek anyja lesz. Lakásukba érve, azonban a nagyon is élő feleség várja őket...

Nemcsak becstelenné vált az egykor tisztességes anya és feleség, de el is árulták, férje, az Őrnagy pedig két szék közt a pad alá esett. Bár állítása szerint mindkét nőre szüksége van, ők képtelenek elviselni a fennálló helyzetet. A hűségesen várakozó Emminek szüksége lenne valakire, aki csak az övé, akire felnézhet. Egy reggel mindhármukat holtan találják... A valaha nőcsábász Viktor teljes magányában öngyilkos lesz.

A Három koporsó premier előadása - Megyeháza udvar, Kamara Savaria

Ennyi a történet. Mégsem csukhatjuk be a könyvet, hogy kész vége, ennyi volt. A darab végén Viktor megpróbálja ugyan egymásba hajtani a két falat, azaz becsukni a könyvet, de ez nem sikerül. Bár nem 1849-et írunk, a történtek 1909-ben ugyanúgy megállnák helyüket, mint 2009-ben. Az emberek mindig harcban fognak állni, ha mással nem is, akkor önmagukkal. Mindig lesz egy nem is olyan gonosz ördög, aki mindenáron a felszínre akarja hozni az igazságot, s mindig lesznek jók, akik a mélyben megcselekszik azt, amire amúgy nem volna merszük.

Emmié, az Őrnagyé, illetve feleségéé a három koporsó. S miénk a magányra ítélt Viktor. Annak ellenére, hogy az ő szemszögéből látjuk a történteket, nem biztos, hogy ő a főszereplő is. Nem szabad elfeledkezni magunkról, mint nézőkről, „a könyv olvasóiról" sem, akik akarva-akaratlanul, a történet szereplői leszünk. 1849-ben, 1909-ben, 2009-ben...