Ocho Machoval ünnepeltek - 768 éve város Körmend
Képgaléria megtekintése2012.10.29. - 01:30 | Waldo
Október 27-én emlékeztek meg Körmenden a település nyilvánításának évfordulójáról. Fellépett a Béri Balogh Ádám, a Rábavirág és a Senior néptáncegyüttes is, és megtekinthettük a helyi fotósklub kiállítását. A városi kitüntetések átadására is sor került, a napot az Ocho Macho koncertje zárta.
Körmend várossá nyilvánításának 768. évfordulója alkalmából, október 27-én délután fél négykor a Béri Balogh Ádám táncegyüttes színvonalas műsorával kezdődött az ünnep a Szabadság téren.
Négy órakor a városi kiállítóteremben már lépni is alig lehetett, hiszen ekkor nyílt meg a 3F-K Fotóklub második, Gombostűs kiállítása, amit Szabó Ferenc alpolgármester nyitott meg.
Örömét fejezte ki, hogy a fotósklub nem csak a tagok, hanem a városi polgárok örömére is működik.
"Ha fotózásról beszélünk, kevesen vannak közülünk, akik ne próbálták volna meg, hogy lehet megörökíteni a pillanat szépségét. Régi filmekből, régi képekről visszaköszön néha egy téren álló ember, aki háromlábú doboz mögé bújva villantja fel a fényt. Régen Pajtás fényképezőgéppel készítettük első képeink, ma pedig már minden gyerek zsebében ott van a gép vagy mobiltelefon, amikkel csodás képek készíthetők. Ez persze csak játék, mindaddig, amíg valaki el nem határozza, hogy komolyabban foglalkozik a fotózással.
Fontos, hogy a klub tagjai, akiknek közös ez az érdeklődésük, összejárnak két hetente, beszélgetnek, tapasztalatokat cserélnek. Három fotós indította a klubot, ami pár hét alatt 25 főre bővült. Az ő munkáik köszönnek vissza a falakról, amik nem csak képek, hanem élmények is kapcsolódnak hozzájuk.
Ezeket a fotókat nézegetve mindenki megtalálhatja azt, ami elgondolkodtatja, hiszen nem csak pillanatot örökítenek meg, hanem azzal el is mondanak valamit. Lehet, hogy ezek mellett a pillanatok mellett mi elmegyünk, de egy fotós meglátja, mi pedig örülünk, hogy ezeket elhozták ide nekünk." - hangzott el az alpolgármesteri köszöntőbeszédben.
A képek közt sétálva az az érzésünk támadt, hogy valahogy zsúfolt a tér, hiszen a fotók egy-egy pillanat tört része alatt jöttek létre, de megcsodálni, megérteni úgy lehet őket, ha megállunk előttük, megpróbálunk kizárni mindent, és időt szakítunk arra, hogy megfejtsük mondanivalójukat.
A harmadik gombostűs kiállítás talán nagyobb helyet érdemelne, hiszen mind érdeklődésben, mind kiállított munkában úgy tűnik, nincs hiány.
A színpadon a kiállításmegnyitót követően a Rábavirág Táncegyüttes színvonalas műsorát láthattuk.
Öt órakor Bebes István polgármester köszöntőjében elmondta, IV. Béla királyról, és boldog Batthyány Lászlóról is megemlékezünk a mai napon. A IV. Béla király által kibocsátott kiváltságlevél évszázadokra, évezredre határozta meg Körmend város és térsége fejlődését, hiszen ez a kiváltságlevél az akkori időben biztosította a lehetőséget a szabad bíróválasztásra, ítélkezési, réthasználati és vámjogokat adott. Fontos nemesi családok is segítették Körmendet.
Batthyány Fülöpnek köszönhető a mai városkép, aki a tűzvészek után újjáépítette a várost. Talán az ő utódja, Batthyány László is törte azt a diót, ami az ő általa ültetett fán termett, és adta tovább mindazt, amit őseitől tanult.
Kiemelte, hogy minden ország jövője a gyermekekben rejlik, az idősek pedig olyan tapasztalatokkal rendelkeznek, amikre biztosan támaszkodhatunk.
Elmondta, hogy fontos fejlesztések zajlanak a városban, felújítják az óvodákat, idősek otthonát, hogy a felnövekvő nemzedék korszerű körülmények között nőhessen fel, az időseknek pedig méltó helyet biztosítsanak az idősek otthonában.
Beszéde végén megköszönte a városban működő civil szervezeteknek, magánszemélyeknek, és minden városlakónak, hogy dolgozik azon, hogy a jövő nemzedéke is ehessen abból a dióból, amit mi itt elültetünk. Egy Victor Hugo gondolattal zárta beszédét: „Nincs csodálatosabb, mint építeni a jövőt. Ami ma álom, az holnap már valóság".
A városi elismerések átadása is Körmend Város ünnepnapján történt.
Májer Alexandra a finn-magyar baráti kör ajándékát kapta, Az én Finnországom rajzpályázat első helyezéséért.
Ésik Tibor a Körmendi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elismerő oklevelét vehette át életmentésért.
Kiss Gábor, a Senior Néptáncegyüttes vezetője Körmend Város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységéért ezüst fokozatú elismerésben részesült.
Dr. Kovács Gyula Attila, a Városi Fúvószenekar Egyesület elnöke Körmend Város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységéért arany fokozatú elismerést kapott.
Az átadások után a Senior Néptáncegyüttes műsorát a szakadó eső miatt már csak maroknyian követték figyelemmel.
Az estét az Ocho Macho együttes koncertje zárta a színházaulában. A rögtönzött helyszínen fények, színpad és visszhangzó aulában adott profi koncertet a szombathelyi együttes, akiket úgy tűnt, cseppet sem zavar, hogy tőlük harminc centire tomboló közönség előtt, a színházi előcsarnok kövén kell fellépniük. A hangulat fergeteges volt, köszönet a szervezőknek azért, hogy a koncert végül nem maradt el.
Jövőre talán már eleve fedett helyszín is lesz, hiszen október végén kevesebb az esély a vakító napsütésre, mint a szakadó esőre.
Új hozzászólás