Pakolásra fel! – Kényeztető őszi arckúrák
2012.11.05. - 00:30 | Lakatos Reni
A hideg évszak beköszöntével érdemes egyre több figyelmet fordítani a szépségápolásra, hiszen a csípős, hűvös levegő igénybe veszi külsőnket, mely megsínyli a törődés hiányát. Ajánlatos hetente egyszer arcpakolást alkalmaznunk, ezektől szép és egészséges külsőt ölt majd bőrünk, emellett pedig kellemesen ellazulunk. Egyszerre kényeztethetjük testünket, lelkünket olyan értékes összetevőkkel, melyeknek pozitív hatásait tudományos kísérletek bizonyítják, és melyeket már az ókori világ szépülni vágyó hölgyei is szívesen alkalmaztak.
A következő pakolásokat évszázadok alatt összegyűjtött tapasztalatok alapján állították össze, és pozitív hatásaik miatt már régóta széles körben alkalmazzák. Bátran állíthatjuk, hogy megéri a fáradtságot elkészítésük: nagyon egyszerűek, csak természetes anyagokat tartalmaznak és használatuk eredménye látványos. Az üzletekben kapható maszkok és pakolások összetevőinek végtelennek tűnő listáján nem tudhatjuk, milyen vegyi anyagok szerepelnek, melyekkel az érzékeny bőrűek megjárhatják, ezért is javasoljuk az alábbi kencék próbáját.
Mézes tisztító arcpakolás
Egy evőkanál mézet elkeverünk egy evőkanál liszttel, majd felkenjük az arcunkra. Fél óráig fent hagyjuk, hogy hatását kifejtse, majd langyos vízzel óvatosan lemossuk. Pattanásos bőrre (is) ajánlott, és látványos lesz az eredmény rendszeres alkalmazása során. Használat után kellemes illat, és puha, tiszta bőr a jutalmunk. A méz előnyös tulajdonságai közé tartozik, hogy vitaminokat, ásványi anyagokat, aminosavakat és enzimeket tartalmaz, melyek elősegítik a szervezet egészséges működését. Méregtelenítő hatású, szőlőcukorból és gyümölcscukorból áll, melyek egyszerű cukrok, tehát kímélik a májat és a hasnyálmirigyet. Kiváló segítség a fáradtság, valamint a különböző betegségek leküzdésében is, növeli a szervezet ellenálló képességét. Fogyasztása erősen javallt, finom, egészséges és rengeteg kedvező élettani hatása van
Élesztős kényeztető arcpakolás
Egy púpozott teáskanál élesztőt egy kávéskanál mézzel összedolgozunk (óvatosan adagoljuk a mézet, mert könnyen lefolyik arcunkról a pakolás, ha túl hígra sikerül), majd felvisszük az arcunkra. A pakolást 10-15 percig hagyjuk a bőrön, majd langyos vízzel óvatosan mossuk le, nehogy megsértsük a bőrt. Nem igazán illatos és esztétikus, de pozitív hatásai felülmúlják ezeket az apró kellemetlenségeket. Az élesztő nemcsak kívül, hanem belülről is szépít és ápol. Érdemes naponta egy kicsi élesztőt enni, hiszen többféle B-vitaminban gazdag, amiről közismert, hogy szépíti a bőrt.
Kurkumás szépítő arcmaszk
Egy teáskanál lisztet, fél teáskanál őrölt kurkumát, és egy teáskanál vizet vagy tejet összedolgozunk (az összetevők mennyisége természetesen igény szerint arányosan változtatható), felvisszük a tiszta bőrre (az érzékeny szemkörnyék kihagyásával), majd 10-15 perc elteltével langyos vízzel alaposan lemossuk az arcról. A kurkumát, mint gyógyító növényt az indiai gyógyászatban már több ezer éve alkalmazzák. Asszíriában, Kínában és az ókori Görögországban is feljegyezték előnyös tulajdonságait, melyeket sikerrel alkalmaztak orvoslás során. A hagyományos indiai népgyógyászatban ízületi panaszok, májbetegségek ellen, vérkeringés javítására, fájdalomcsillapításra emésztésserkentőként, láz és fertőzések ellen (vírus-, baktérium- és gombaölő hatású) használták. A nálunk még alig ismert gyógynövény hatóanyaga a kurkumin és származékai, melyek ma már egyre több kutató érdeklődését keltik fel a gyógyászati célra való bevezetését illetően. Az indiai a nők kurkumás vizet használtak arctisztításra. Tisztítja az eltömődött pórusokat, szabályozza a faggyúmirigyek működését, fokozza a vérkeringést, serkenti a kollagén termelődését. A tejet pedig már Kleopátra is szívesen használta, minden nap tejfürdőben kényeztette bőrét. A mindennapos testápolásnak meg is lett jótékony hatása, hiszen a feljegyzések szerint gyönyörű, puha, bársonyosan fiatalos bőre volt.
Cukros-olívaolajas frissítő arcradír
Egy teáskanál (barna) cukrot összekeverünk egy teáskanál olívaolajjal, majd óvatosan átdörzsöljük vele arcunkat a szemkörnyék kihagyásával. Bőrünk megtisztul, fellélegzik, az elhalt hámsejtek eltűnnek. Az olívaolaj is rengeteg pozitív élettani hatással rendelkező összetevőből áll. Könnyen és gyorsan felszívódik, eljut a bőr mélyebb rétegeibe is, sok A-, D-, E-vitamint és a béta-karotint tartalmaz. A linolsav táplálja a bőrt, erősíti az immunrendszert, emellett pedig nagyszerűen tisztít és hidratál. Az olívaolaja Homérosz "folyékony aranynak" nevezte.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás