Előszél

"A Barabonto zenekar a magyar népzenei, rock, ska, punk, balkán műfajokat egybegyúrva alkotta meg a 'gastrock'-nak nevezett sajátos stílusát, mely fesztiválhangulatú, féktelen mulatásra ösztönzi a hallhatóságot. Az együttes a sokféle egyéniség és zenei stílus harmonikus egységét valósította meg, mely árasztja magából a természetes jó hangulatot.

Sokszínű és szórakoztatás-centrikus muzsikájukkal korosztálytól függetlenül képesek megmozgatni a közönséget, aminek köszönhetően már országszerte a városi rendezvények és klubok állandó fellépői. Zenéjükkel nem titkoltan kifejezetten a hazai közönséget szeretnék jó kedvre deríteni, mert teljes egyetértésben hisznek a zene mindent feloldó, pozitív erejében. A 'gasztrock' ennek megfelelően annyit jelent, ha Barabonto koncerten vagyunk, nincs más dolgunk, mint enni, inni és mulatni!"

Eksön

Ez volt papíron a hivatalos zenekari beharangozó, s ezt bekajálva - a zenekarnév után - újabb gondolat kanyarodott bennünk kérdéssé: a Magházban sem pirospaprikási tejfölös pacal, sem pusztalekvárosi mákos tócsni nem kapható, hogy lesz akkor itt gasztroorgazmus a zenéhez, kérem? Vagy fordítva! Oké, a mulatsághoz elég sokszor a folyékony jókedv-stimulátor, a pia. Az pedig rendelkezésre állt doszt!

Adva tehát egy esztrádzenekar, akinek egyetlen célja van: a féktelen jókedv "továbbörökítése" a színpadról a hallgatóság felé, közvetve pedig a fogyasztás - jelen esetben ivás - hangulatilag kellemesből szilajba történő átvezetése. Semmi cicoma, semmi sznob küldetéstudat, hogy pl. zöld gondolatainkkal a környezettudatos földlakókat szeretnénk kafkai szemlélet-(át)változásra serkenteni. Semmi. Egyéigyá, hangulatodlegyen! Mese nincs, az egyszerűség természetes, és sokkal inkább célba talál, mint a túlgondolt műmájerség.

Ez azért egy szerencsés kapaszkodó, egy olyan szalmaszál, ami mindig kéznél van, ha a zenei arculatot kell körülírni. Ahol pia van, ott jókedv van, ahol jókedv van, ott mulatás van, ahol mulatás van, ott Barabonto van. De mi van akkor, ha ott a Barabonto, ott a pia, viszont mégsincs mulatás? A kérdés nyitott marad, ha már a szánk nem...

Pedig a hangzás totál rendben, a frontszpícs is a helyén, a zenekar már az első taktusok után mulat a színpadon. Nem rajtuk múlik, hogy kedvenc klubunk törzsei és végtagjai nem mozdulnak, nem ragad rájuk a színpadról lelépő féktelenség. Ide más közönség jár. Oké, magaslabda. "A közönség mindenhol egyforma". Lehet, de mégsem. Ez a klub nem a Barabonto-stílus melegágya. Ez a zene sok embert képes megszólítani - szabadtéri gasztrofesztiválokon, borfesztiválokon, majálisokon, utcabálokon, falunapokon. A Magházban eltévedt, vagy mondjuk úgy, szirmafagyott.

Pedig a szombat este kimondottan kellemes levegőjű, összebújós sétálásra ösztönző időjárást hozott, az utcára kiszűrődő zenefoszlányok akár be is csalhatták volna a középkorosztály este tíz körül őszbe szippantó-romantikázó párjait. Igazából nekik szól(t) a Villa Negra és az összes, a zenei stílusok hatalmas üstjében minőségi mulatóssá összeszakácskodott sláger. Így viszont nem maradt más, mint gasztrock, mindmegette nélkül.

Utózöng

Szombat este az élőzene elől elmenekült a nép. A SIC-ben elmaradt a buli, a Végállomás is alapjáraton ment, ahogy a Magház is. A városban egy kiemelt esemény sem volt, csak a szokásos retro-dickszkó-helóvín borzolta alulról a jóízlést.

Hajnalig sztriptíz-péntek, sebnyalogató-szombat, henye-vasárnap, hétfő bűn....