Brad Pitt és David Fincher nem először lepi meg rajongóit. Brad Pitt már az Égető bizonyítékban is bebizonyította, hogy jól áll neki a furán különleges karakter. A Hetedik, és a Harcosok klubja rendezője pedig ismét egy kultuszfilmmel ajándékozott meg minket, ezzel is biztosítva helyét a halhatatlan filmrendezők sorában, hisz jelen alkotása során egy színpompás, új világba, egy lassan csordogáló melodrámát helyezett.

Kint hurrikán tombol, egy öreg hölgy (Kate Blanchett) haldoklik egy New Orleans-i kórházban, míg lánya (Julia Ormond) egy érdekes férfi különös naplóját olvassa fel az anyjának. A történet pedig szárnyra kél, a varázslat megelevenedik. A 30-as évek Amerikájában járunk. A film elején, az egyik legszebb anekdotából megtudjuk, hogy Benjamin (Brad Pitt), egy fiát a háborúban elvesztő vak órásmester mély gyászából születik. Méghozzá úgy, hogy a mester a fájdalmát egy visszafelé járó órába önti ki, amit maga avat fel a New Orleans-i pályaudvaron. Ezzel a szerkezettel indul el Benjamin Button és a körülötte lévő emberek különös élete, akik az időt bár visszaforgatni nem tudják, de megtanulják elfogadni azt. Az első világháború utolsó napján születik meg főhősünk, Benjamin, minek során anyja belehal a szülésbe, apja pedig a 80 éves csecsemőt egy öregotthon lépcsőjén hagyja magára. A ház egyik nevelője fogadja örökbe az őszes, hallás-és látásproblémákkal küzdő, az élet súlyától meggörnyedt, de gyermeki képességekkel, és kíváncsisággal rendelkező, a kora előrehaladtával egyre fiatalodó férfit. A ház lakói befogadják, és ekkor ismerkedik meg az egyik öreg hölgy unokájával, Daisy-vel. Ettől a pillanattól kezdeve elindul egy élethosszig tartó, odaadó, de beteljesületlen szerelem. Egy hihetetlen mese, mely felölel egy egész életet, miközben megpillanthatjuk a kor társadalomrajzát. De, hogy mindezt észrevegyük, szükségünk van valakire, aki rávilágít az élet egyszerű szépségeire, aki rávilágít az időre, akivel együtt érezzük és tudjuk, hogy lesznek az életünknek nagyszerű és rossz pillanatai egyaránt.

Reméljük, hogy találkozunk emberekkel, akik másként látják a világot, és reméljük, hogy olyan életünk lesz, amire majd büszkék lehetünk. De ha mégsem így alakul, akkor bízzunk benne, hogy lesz majd erőnk, hogy mindezt újra elkezdjük. Hisz szitkozódhatunk, átkozhatjuk a sorsot, de amikor a végére érünk, tudnunk kell mindezeket félretenni, és elfelejteni. És újra elindulni. A szokatlan tulajdonságokkal rendelkező főhős látásmódján keresztül tehát kiderül, hogy igazából nem is ő áll a középpontban, hanem mindazok az emberek, akik körülvették őt élete során. Az ő különös élete volt az, amelyhez való viszonyulásban a többi szereplő élete értelmet nyert. Valaki a szerelem tragikumával tanult meg együtt élni, volt aki az anyaságot, és más pedig az apaságot tanulta meg mellette. Benjamin volt az, aki felnyitotta a szeműket, szembesítette őket az elmúlással, és arra döbbenti rá az embereket, hogy a halál és az idő csak addig keseríti meg az életüket, amíg tudomásul veszik és minden erejüket összeszedve harcolnak ellene. Álljanak meg és élvezzék az élet egyszerű gyönyöreit és pillanatait. Tanulják meg mindazt, amit szeretnének, és álmodják újra álmaikat úgy, hogy azt beteljesülve lássák.

Az élet egy doboz bonbon, és ez a másik fele. Hisz a Forrest Gump-ban már láttunk hasonlót, hogy egy különös figura végigsodródik a 20. századon, és emberek életeit változtatja meg, felcsillantva a reményt. Ez a hasonlóság talán nem véletlen, hiszen a két film forgatókönyvét ugyanaz egyformán Eric Roth jegyzi. Jelen alkotás Francis Scott Fitzgerald 1921-es novellájából született. A film méltán nyerte el a vizuális effekt, a látványvilág, és a maszk Oscar-díjakat, hisz az öreg Brad Pitt maszkja, Benjamin folyamatos fiatalodása, Daisy öregedése, a 20-30-40-es évek Amerikájának a hangulata, a környezet, a jelmezek, New Orleans és New York városképe bőven elég ahhoz, hogy átéljük az adott korszak hangulatát. Emellett szemet gyönyörködtető operatőri munkát látunk, a szereplők pedig a lehetőségekhez képest visszafogottan játszanak, amely dicsérendő.

A Benjamin Button két és fél órás, őszintén tiszta, szívetmelengető, érzelmes, de egyben történelmi korrajzot is felvonultató epikus mű, amely egy valóban rendkívüli különös élet krónikája, annak örömeivel, és tragikus fájdalmaival együtt. Egy kihagyhatatlan alkotás az odaadó, bár beteljesületlen szerelemről, tragédiáról, az élet öröméről, a halálról, az idő múlásáról, az álmokról, és arról, hogy van, ami az időn is túlmutat. Egy rendkívül gazdag filmes élmény.