AlteRába IV - A Quimbyvel és több jubiláló zenekarral készül Körmend a nyárra
2013.02.14. - 16:00 | vaskarika.hu
Az eddigi legnagyobb költségvetéssel és legerősebb zenekari felhozatallal rukkol elő az idei AlteRába. A 4. könnyűzenei fesztivált 2013-ban július 17. és 21. között rendezik meg Körmenden. A program különlegessége lesz, hogy négy hazai zenekar is a Rába-parton ünnepli majd jubileumi évfordulóját.
Nehéz és hosszadalmas logisztika, szervezés zajlott az elmúlt két hónapban, de nagy öröm, hogy sikerült az egyik hazai „nagyágyút", a Quimby-t megszerezni, amely a kisebb fesztiválok számára már-már elérhetetlennek számít. De nagy öröm számunkra az örök alternatív ikon, az Európa Kiadó koncertje, vagy a feltörekvő Punanny Massif fellépése is - mondta el Hegedüs László főszervező.
Hozzátette: örömmel vettük, hogy számos online közvélemény-kutatás során a legkedveltebb fesztiválok között szerepel az AlteRába, így szeretnénk ezeknek az elismeréseknek megfelelni. Ezúttal is arra törekedtünk, hogy elérhető, nagyon kedvezményes áron juthasson el mindenki a rendezvényre. Az idén is lesz lehetőség kedvezményes bérletek vásárlására, limitált mennyiségben.
A főszervező szerint a fesztivál Körmend viszonylatában turisztikai szempontból talán a legerősebb rendezvény, ezért a szervezők abban bíznak, hogy a városvezetés is a könnyűzenei program mellé áll.
A nyári, 4 és fél napos programon több hazai zenekar is jubileumi koncerttel ünnepel. A Punanny Massif 10, az Alvin és a Mókusok, valamint a Secret Valley 20, a Pál Utcai Fiúk pedig 30 éve lépett először a világot jelentő deszkákra. A bandák tagjai meglepetésekkel és különleges fellépésekkel készülnek Körmendre.
A Rába-parton júliusban ismét kiemelt fontosságú lesz a tökéletes hangzás, amelyről ezúttal is Pócza Zsolt csapata gondoskodik. A fesztiválterület tisztaságára, a szelektív hulladékgyűjtésre, a higiéniára, valamint a biztonságra szintén komoly figyelmet fordítanak a szervezők.
A 4. AlteRába kis színpadán feltörekvő - főleg Vas megyei - zenekarok kapnak lehetőséget arra, hogy elvarázsolják a közönséget. További különlegesség, hogy a Körmendi Városi Fúvószenekar Egyesület egyedi fesztiválhangulatot szeretne teremteni azzal a fellépéssel, amely a tervek szerint AlteRába jellegű zenei csemegéket kínál majd a közönségnek.
Hegedüs László azt is elmondta, ebben az esztendőben számos egyéb újdonsággal szolgál még a körmendi szervezőgárda. Előrehaladott tárgyalások folynak további támogatókkal, a többi közt a Google és a YouTube megkeresése volt számukra kellemes meglepetés. A megbeszélések részleteit március közepétől tárják a nyilvánosság elé. A nagy volumenű rendezvény munkatársainak az elkövetkezendő hetekben a lehetséges mecénások és szponzorok keresése lesz a fő feladatuk. A főszervező szerint elképzelhető, hogy névadóként visszatér a Borsodi, de erről az egyeztetés még zajlik.
A fellépők végleges listája: Quimby, Vad Fruttik, Punanny Massif, Péterfy Bori & Love Band, Európa Kiadó, Depresszió, Ocho Macho, Anna and the Barbies, Magna Cum Laude, Ossian, Alvin és a mókusok, Hősök, P.A.S.O., Kowalsky meg a Vega, Supernem, Pál Utcai Fiúk, Auróra, Zorall, Magashegyi Underground, A Kutya Vacsorája, Paddy and the Rats, Firkin, ED PHILIPS and the Memphis Patrol, ZPZ (Zöld Pinkód Zöld), Secret Valley, Tohu-Bohu, Kocsmazaj, Karak, Jóindulat, Zaporozsec, Save As, Körmendi Fúvószenekar.
A részletes napi program ide kattintva letölthető!!!
A kedvezményes bérletek vásárlásáról, valamint a IV. AlteRába Fesztivál további friss információiról a www.alterabafesztival.hu oldalon lehet tájékozódni.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás