Fúziós táncvarázs - Keleti Éjszakák táncest

Képgaléria megtekintése2013.02.25. - 01:00 | Halek Míra

Fúziós táncvarázs - Keleti Éjszakák táncest

Február 23-án Pécsett került megrendezésre a Keleti Éjszakák táncest, amely rengeteg meglepetést tartogatott a résztvevők számára. Nevéből adódóan úgy gondolhattuk, hogy ismét egy hagyományos hastáncos előadást láthatunk, ahol a szép lányok viszik el a hangulat nagy részét, azonban sokkal több volt annál. A színes törzsi fúziós táncokat a budapesti Effendi Dabkeh Társulat szíriai és libanoni származású vendégművészei, valamint a Gotas Flamencas gazdagították libanoni modern folklór táncaikkal. Tehát mind zenei, mind táncstílusában nagyon változatos műsornak nézhettünk elébe.

HIRDETÉS

Az estét az Effendi Dabkeh Társulat indította, melynek egyik tagja, Dahhan Mohamed szíriai származású üzletember, aki gyerekkora óta zenél és táncol. Dobosként ismerője a keleti ritmusok bonyolult képletének. Egy rendkívül humoros, vidám embert ismerhettek meg a nézők, aki uralja a színpadot. A társulat másik tagja és művészeti vezetője Haddad Henrik, aki ismerős lehetett mindenki számára, hiszen frontembere volt a 90' évek egyik sikercsapatának, a Picasso Branch-nak. Táncát nemzetközi workshop-okon fejlesztette, és New York-ban a világhírű Pink koreográfusától tanult a Broadway-n.


A következő számokban az Oriental Fusionett tagjai voltak soron. A csoport tanára és koreográfusa Gyenis Boglárka, 2007 óta tanítja az érdeklődő táncosokat.  A törzsi fúziós stílus a hastánc egy olyan modern formája, amely az amerikai törzsi stílusú hastánc elemeit keveri más stílusú táncokkal. Gyakran tartalmaz popping, locking elemeket, valamint olyan hagyományos táncformákat, mint a flamenco, indiai, balinéz. A csoport tagjai: Banó Brigitta, Brázay Éva, Császár Boglárka, Dénes Viktória, Kniesz Adrienn, Nagy Szilvia, és természetesen Gyenis Boglárka. Az elmúlt színházi évadban tagjai voltak a Pécsi Nemzeti Színház Kétfejű Fenevad című darabjának.  

Az egyik vendég a Pécsi Flamenco Egyesület tagjaiból 2012-ben alakult Gotas Flamencas volt, mely az autentikus flamenco jegyeit megőrizve igyekezett megtalálni saját hangját a műfajon belül, ami minden kétséget kizáróan sikerült is. Az együttes táncosai rendszeresen tanulnak Spanyolországban, ami érezhető volt az előadásukban: tele volt érzelmekkel, teljes volt az átélés, mindenki elfelejtette egy pillanatra, hogy nem a tánc hazájában jár.


Az est hátra lévő részében a művészek felváltva adták át egymásnak a színpadot, így egyre jobb és oldottabb lett a hangulat. A nézők minden tánc után egyre nagyobb tapsviharral bíztatták a résztvevőket. Az utolsó szám az Oriental Fusionett és az Effendi Dabkeh Társulat közös tánca volt. Némi izgalomra adott okot, hogy ezt eddig még nem adták elő nézőközönség előtt, de ez is olyan tökéletesen sikerült, mint az est többi részében.

Nagyon profi és különleges előadásban volt részünk, amit bármilyen korosztálynak ajánlhatunk, és nagy köszönet jár a művészeknek munkájukért!

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás