1992-től 1998-ig folyamatosan játszották Bécsben az Elisabeth-et. 1996-ban külföldi turnéra indultak vele Japánba, ami aztán megalapozta a világsikert. Azóta a musicalt 7 nyelven, további 9 országban mutatták be, köztük Magyarországon is. 11 országban 8,5 millió néző láthatta 6500 előadáson. Csak Bécsben eddig több mint 1750 előadáson 1,8 milliós publikum volt kíváncsi rá, Japánban 3,2 millióan, Németországban 2 millióan nézték meg. A musical az Egyesült Színpadok Bécs legsikeresebb darabjaként 2012. őszén felújítva (új szereposztásban, kosztümökkel és kulisszákkal, modern színpadtechnikai megoldásokkal) tért vissza a 20 éves jubileumára az osztrák fővárosba.

Michael Kunze és Sylvester Levay musicalje a császárnő drámai és megható története két felvonásban: életről, szenvedésről, szenvedélyről, elmúlásról.

Luigi Lucheni, Erzsébet gyilkosa vezeti a nézőt végig a darabon, s már az elején sejteti, hogy nem a megszokott Sissi-kép következik : „Elisabeth ist ,in‘, / man spricht von ihr seit über hundert Jahr'n",/ Doch wie sie wirklich war, / das werdet ihr aus keinem Buch / und keinem Film erfahr'n."

Vagyis: „Erzsébet divatban van, / több mint száz éve beszélnek róla, De hogy milyen is volt valójában,/ azt könyvekből és filmekből soha nem fogjátok megtudni."

Minden bizonnyal ebből a musicalből sem, de tény, hogy a császárnő élete ezúttal nem a Romy Schneider főszereplésével forgatott, Sissi-filmekből ismert idillikus biedermeier-világ köntösébe bújtatva, hanem tragikus események láncolataként elevenedik meg. Sissi fájdalmas - szerelmi - viszonyát a Halállal a történelmi tények ugyan nem támasztják alá, a színpadon azonban rendkívül hatásosnak bizonyul.

Erzsébet története romantikus meseként indult és megrázó gyilkossággal végződött. Már kislányként megirigyelte a cirkuszosok szabad életét. Ekkor - egy oszlopról leesve - találkozott össze első alkalommal a Halál érintésével, és ezzel sorsa megpecsételődni látszott. A sérüléseiből felépült sugárzó szépség 16 évesen került az osztrák trónra, miután Ferenc József császár nem tudott ellenállni Sissi fiatalságának és életvidámságának.

De a pompás esküvőt, melyen a Halál még csak vendég - hamarosan beárnyékolták az első felhők: Erzsébet mindennapjait a bécsi udvar szigorú szabályai, valamint tulajdon férje fölött is uralkodó, kérlelhetetlen anyósa, Zsófia főhercegnő pokollá tették. Ő azonban minden erejével harcolt a szabadságáért és boldogságáért. Ennek a harcnak része volt az öregedés elleni küzdelme is: ájulásig tornázott, órákon át fésültette a haját, tejben-vajban fürdött, lovagolt.

Aztán egy különös - a depresszióhoz hasonlatos - betegség, a „Maladie" lett úrrá rajta, elzárkózott a külvilágtól, nem hagyta, hogy lefessék vagy fényképezzék. Idővel pedig alig tartózkodott Bécsben. Idősödő arcát legyező vagy fátyol mögé rejtve szüntelen Európát járta, férje és fia számára (akiket tulajdonképpen cserbenhagyott) elérhetetlen volt. Csak egyetlen misztikus hatalom bukkan fel időről-időre útitársként mellette: a Halál.

Fia, Rudolf öngyilkossága után Erzsébet felismerte elhibázott életét, és maga is vágyakozni kezdett a Halál után. Visszavonult Korfura, melankolikus verseket és naplót írt, mialatt Bécsben a nacionalizmus és a népek közötti gyűlölet egyre inkább felülkerekedni látszott. Végül az olasz anarchista, Luigi Lucheni Erzsébeten elkövetett merénylete a Genfi-tó partján a „szerelmeseket" egymás karjaiban, egy csókban forrasztotta össze: „Der Schleier fällt..." vagyis „A fátyol lehull...".

A Raimund Theater zsúfolásig telt nézőtere tapsviharban és ujjongásban tört ki (jelen sorok írójának is könnybe lábadt a szeme, jóllehet sohasem volt egy kimondott musicalfan), a közel negyedórás, jól megkoreografált tapsrend alatt parketten álló ovációval köszönte meg a nemzetközi publikum a nagyrészt fiatal, jól éneklő szereplőgárdának és az egészen kiválóan játszó zenekarnak a produkciót.

A főszerepben a holland Annemieke van Dam, az először mezítlábas lánykaként megjelenő Sissitől az ismert festményből kilépő, csillogó császárnőn át az idősödő, depresszióval küzdő Erzsébetig impozáns volt, és hangilag is tudott tartalékokat felmutatni. A közönség vitathatatlan favoritja a Rudolf főherceget alakító svéd Anton Zetterholmon kívül a mindig tiszta feketében vagy fehérben megjelenő, Halált alakító Mark Seibert volt, aki nemcsak egy nagyon jó kiállású, jóképű musicalsztár, de sokszínű - néha csábítóan suttogó, máskor pedig rockosan erőteljes - hangjával, szuverén játékával elérte, hogy a publikum alig várja, hogy újra és újra megjelenjen a színpadon.

Dramaturgiailag az első felvonás mintha lassabbnak tűnt volna, míg a másodikban szinte revüszerű egymásutánban következtek az események. A metakommunikációnak, testtartásoknak és a mozgások intenzitásának nagy szerep jutott. A jelmezek, a rendkívül gyorsan változni képes színpadkép és színpadtechnika egyszerűen bámulatos volt. A néha marionetteket, máskor zombikat idéző szereplők, a film- és képbevetítések, az ironikusnak szánt császári giccsesség és ennek ellenpólusaként a helyenként teljesen lecsupaszított kulissza, és természetesen a fülbemászó dallamok mind-mind nagy erősségei a musicalnek.

A bécsi Kurier a 2012-es premier után ezt írta: „A musicaltörténelem legszórakoztatóbb haláltánca: Elisabeth." 

Bizonyára így is van, hiszen estéről estére telt ház előtt adják elő darabot, így a nagy érdeklődésre való tekintettel a bécsi Raimund Theater 2014. január végéig meghosszabbította az Elisabeth bemutatását. Jegyek 10 € (állójegy) és 109 € közötti áron kaphatók. A dalok szövege a bemutató alatt angolul is követhető.

http://www.musicalvienna.at/