Izzó telihold

erkélyrácson fönnakad

útja vége sose lesz.

Weöres Sándor haikujában csodálatos természeti képpel találkozunk. Szinte megjelenik előttünk az izzó telihold, amint fönnakad az erkélyrácson, és nem mozdul. A három sor önmagáért beszél, a költőnek sikerült megőriznie személytelenségét, a befogadóban azonban elindította a továbbélés folyamatát, mely végső soron a történet kibontakozásához vezet.

Vegyük például az izzó teliholdat. Az izzás mindig valamilyen szenvedélyt, intenzív érzelmet, forróságot fejez ki. Pozitív értelemben jelentheti a hétköznapitól való elszakadást, a közömbös állapotból való felemelkedést. Az izzó kemence menedék, meghittség a tél zord hidege ellen, békességet, biztonságot ad. A túlzott forróság azonban nem jó, egy idő után önmaga ellentétébe csap át, kellemetlen érzéssel párosul, éget, pusztít. (gondoljunk csak az izzó vasra mint kínzóeszközre). Weöres versében az izzás a hold kiteljesedett, ereje teljében lévő állapotára utal. A hold a fény és a szépség jelképe, mely világít az éjszakában. Utat mutat a vándoroknak, az éjszakai vadaknak, segíti a sötétben való kiigazodást, ugyanakkor elriasztja a feketeség félelmetes árnyalakjait. A telihold gömbölyű formájával a teljesség megtestesítője, esztétikailag is felemelő látvány. A buddhizmus szerint a telihold a szellemi képességeknek kedvező időszak. Az ezoterikus gondolkodás a teliholdnak mágikus jelentőséget tulajdonít, például gyógyító ereje miatt a gyógynövények gyűjtése ezeken a napokon ajánlott. Teliholdkor a föld a nap és a hold között helyezkedik el, a nap a hold felénk eső oldalát világítja meg, ezért látjuk olyan ragyogónak és plasztikusnak. Az erős fény, mely nem saját forrásból ered, hanem a nap fényét tükrözi vissza, megvilágítja az éjszaka rejtett dolgait, sugara áthatol a homályon. Útja azonban nem teljes, mert fönnakad az erkélyrácson.

Az erkélyrács szintén kettős jelentéssel bír. Egyrészt védelmet, biztonságot nyújt a betolakodók ellen, határjelző, másrészt korlátozza a szabadságot, a belül lévőket mintegy jelképes börtönbe zárva. A hold fénye sem haladhat át rajta akadálytalanul, a rácsok útját állják. Sajátos hangulatú az éjszakai erkély. Csendes, kicsit mélabús, az olvasó képzeletében a kerti bútorok elhagyatottan árválkodnak a kockaköveken.

Egy szalmakalap az asztalon, és egy ottfelejtett félig üres borospohár utal a nappali élet elevenségére. Telihold nélkül mindez láthatatlan maradna még a legintenzívebben figyelő szem számára is, ám a holdsugár megeleveníti az éjszakát, beszédessé teszi a tárgyakat. Fényétől felragyognak a sötét sarkok, eddig rejtett titkok kerülnek előtérbe. A sötétség, az éjszaka a sejtelmek, rejtélyek időszaka, ugyanakkor a megnyugvásé is. Az elcsendesedés mellett azonban megjelenik a vágy is, a nappal elfojtott érzelmek hatalmas erővel tombolnak az éj leple alatt. Megjelenik tehát a lángoló vágy, mely maga az izzó telihold. A hold járja a maga útját, mely szintén szimbolikus jelentésű. Az út vagy utazás során egyik pontból a másikba, vagy egyik szintről a másikra jutunk el. Rendszerint azért indulunk útnak, mert keresünk valamit; önmagunkat, a megtisztulást, egy társat vagy csupán a kalandot. Utunk során rengeteg élmény vár ránk, különböző emberekkel ismerkedünk meg, új szituációkba kerülünk. Utazhatunk a külső világban, de a lélek mélységeit is bejárhatjuk. Mindkét esetben valamilyen céllal tesszük, melynek elérése érdekében hajlandóak vagyunk vállalni a nehézségeket.

A hold feladata, hogy megtegye a saját útját, ám ez akadályba ütközik, az erkélyrács fenntartja, ezért vándorlásának sosem lesz vége. Aminek nincs vége, az a végtelen. Ez lehet pozitív és negatív értelmű is. Az, hogy a holdfény örökre megrekedt, a halhatatlanságot vetíti előre. Ott világít az erkélyen az örökkévalóságig, elűzve ezzel az éjszakát, a rosszat. Egy másik olvasatban azonban zavaró lehet a hold fénye, például álmatlanság esetén. A fönnakadt hold csapdába esett, fénye most már mindig bevilágít az eddig meghitt, homályba burkolózó szobában pihenőkre. A világosság elveszi az éjszaka nyugalmát, s azzal, hogy a rácson csapdába esett, nincs menekvése a szobában lévőknek sem, a fény egyre csak kerülgeti őket. A rács tehát csapda, a foglya a telihold, és ezen keresztül a lakásban alvó vagy éppen álmatlanságban forgolódó emberek.

Ha az örökkévalóság kiegyensúlyozott állapotban ér utol, akkor megváltás, ám ha negatív állapotunkban csap le ránk, akkor kínná válik.