Súlyos betegséggel is élhetünk teljes életet – Vasi betegszervezet a reuma ellen

2009.03.27. - 11:00 | Rozán Eszter

Súlyos betegséggel is élhetünk teljes életet – Vasi betegszervezet a reuma ellen

Ha meghalljuk azt a szót, hogy reuma, elsősorban idős, nehezen mozgó emberekre gondolunk, és nem sejtjük, hogy egészen fiatalokat, sőt gyermekeket is érinthet ez a betegség. A Vas megyében élő rheumatoid arthritiszes betegek ezen a helyzeten szeretnének változtatni, ezért elhatározták, hogy létrehoznak egy reumás panaszokkal küszködő sorstársakból álló betegszervezetet. Az első összejövetelüket 2009. április 3-án, pénteken 14.00 órai kezdettel tartják a Markusovszky Kórház reumatológiai osztályának tornatermében.

HIRDETÉS

Az ízületek gyulladásával járó, úgynevezett autoimmun kórképek közé tartozó rheumatoid arthritis általában 30 és 50 éves kor között jelentkezik először, de megbetegedhetnek fiatalabbak és idősebbek is, gyermekkori változata pedig sok kisgyermek életét teheti tönkre. Az autoimmun elnevezés azt takarja, hogy az immunrendszer az ízületeket betolakodónak véli, nem ismeri fel saját szervezetünk részeként, ezért mint elpusztítandó ellenséget megtámadja, ezzel először gyulladást, majd a későbbiekben deformációt és mozgáskorlátozottságot okozva. A rheumatoid arthritis a legsúlyosabb mozgásszervi betegségek közé tartozik, megfelelő kezelés nélkül akár teljes mozgásképtelenséghez is vezethet. Elsősorban a kéz és a lábfej kisízületeit érinti, de valamennyi ízületre átterjedhet. A nők kétszer-háromszor nagyobb gyakorisággal veszélyeztetettebbek, mint a férfiak. Szerencsére ma már modern gyógyszerek állnak rendelkezésre, ezért a riasztó tünetek kordában tarthatók, az ízületek romlása lassítható, sőt akár meg is állítható. Manapság már nem törvényszerű, hogy az ebben a kórban szenvedő emberek egyre gyengülő állapotuk miatt elveszítsék a munkahelyüket, és életük végéig ágyban feküdjenek, iszonyú kínok között.

Mivel az orvostudomány jelenlegi állása szerint a rheumatoid arthritis a legkorszerűbb kezelések ellenére sem gyógyítható meg véglegesen, a betegek hullámzó lefolyást tapasztalhatnak fájdalmaikban, az egyik nap még nyugalomban lévő ízület egyik pillanatról a másikra újra begyulladhat. Ilyenkor az amúgy megértő környezet értetlenül áll a jelenség előtt, mert felfoghatatlannak találja, hogy a nemrégen még boldogan tevékenykedő, életvidám ember hirtelen az ajtókilincset sem tudja lenyomni. Ilyenkor a beteg teljesen elszigeteltnek érzi magát, magára maradva gondjaival. A Vas megyében élő rheumatoid arthritiszes betegek ezen a helyzeten szeretnének változtatni, ezért elhatározták, hogy létrehoznak egy reumás panaszokkal küszködő sorstársakból álló betegszervezetet. Célul tűzték ki, hogy minél szélesebb réteggel megismertessék ezt a testet és lelket egyaránt pusztító betegséget, előadásokat terveznek nemcsak az érintettek, hanem a nagyközönség számára is. Szabadidős tevékenységekkel, például kézműves foglalkozásokkal, közös főzéssel, gyógytornával, művészeti foglalkozásokkal igyekeznek majd a betegek életét gazdagabbá tenni, és megajándékozni őket a közösséghez tartozás élményével. A reumatikus panaszokkal való együttélés egy teljesen újfajta életformát kíván, ezért lehetőséget nyújtanak tapasztalatcserére, mindennapi apró praktikák egymással való megosztására is.

Az első összejövetelt 2009. április 3-án, pénteken 14.00 órai kezdettel tartják a Markusovszky Kórház reumatológiai osztályának tornatermében, ahová nemcsak a rheumatoid arthritiszben szenvedőket, hanem bármilyen reumatikus betegséggel küzdőket szeretettel várnak.

A betegség lényege:
A szervezet idült gyulladásos megbetegedése, mely elsősorban az ízületeket érinti. Az ízület belhártyája megvastagszik és akadályozza a normális működést. Az ízület és az ízület körüli képletek fokozatosan elpusztulnak. Megkülönböztetnek fiatalkorban jelentkező formát is.

A betegség oka:
Ismeretlen eredetű betegség, ahol öröklött tényezők szerepét feltételezik. A szervezet saját kötőszöveti elemeit idegenként ismeri fel és ellenük gyulladásos reakcióval védekezik. A népesség kb. 1%-ában jelentkezik, nőknél 2-3-szor gyakrabban, mint férfiaknál.

A betegség tünetei:
A betegség kezdetén rossz közérzet, láz, testsúlycsökkenés lép fel. Az ízületek gyulladásos tünetei közül, melyek kezdődhetnek hirtelen, de lappangva is, legkorábban az ízület belhártyájának gyulladásos megvastagodása, valamint az ízületi folyadék felszaporodása jelentkezik. Ezek akadályozzák az ízületi mozgást, az izmokban görcs jelentkezik, később az ízület behajlított állapota állandósul. Közben ínhüvelygyulladás, a bőrben reumás csomók és csontelváltozások keletkezhetnek. A betegség előrehaladtával fájdalmas kötőszövetes vagy csontos ízületi merevség alakul ki az adott ízület torzulásával. A kórképet az orvos a jellemző tünetek alapján állítja fel. Ilyenek a reggel több, mint egy órán keresztül fennálló ízületi merevség, a legalább 3 ízületi terület érintettsége, a kis ízületek érintettsége, a mindkét oldalon azonos régió érintettsége, a bőrben megfigyelhető reumás csomók, vérből az ún. reuma faktor kimutathatósága és a röntgen vizsgálat során észlelhető elváltozások, melyekből 4 megléte igazolja a betegség fennállását.

Javaslatok:
A betegség aktív, fájdalmas fennállása idején a fizikai nyugalom javasolt, később a gyulladás lezajlása után az izomerőt és az ízület mozgástartományát tornával kell helyreállítani. Ez lehet kezdetben passzív torna, később a beteg saját maga által végzett mozgás.

A betegség várható lefolyása:
A betegek egy része két éven belül tünetmentes állapotba hozható, másoknál a kezelés hatására is fennmaradhatnak a panaszok. A betegség súlyos rokkantsághoz vezethet. Rossz általános állapot és a kórkép helyes kezelése ellenére fennálló kiterjedt tünetek miatt az életkilátások romolhatnak.

Forrás: richter.hu

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Szingerné Tátrai Tímea 2009.04.05. - 20:23
Azt szeretném kérdezni hogy tud e valaki ajánlani szombathelyen vagy környékén olyan orvost aki reumetologiai kivizsgálást végez.Sok helyen jártam már de nemtörtént semmi javulás.Előre is köszönöm.
Rozán Eszter 2009.04.07. - 09:39
Ha szerkesztőségünknek (info@vaskarika.hu) megküldi e-mail címét, hozzászólására személyesen válaszolunk.