A néphagyomány wellnesse - Muzsikás koncert és táncház Szent Mihály Napján

Képgaléria megtekintése2013.10.01. - 02:00 | Büki László 'Harlequin'

A néphagyomány wellnesse - Muzsikás koncert és táncház Szent Mihály Napján

A Szent Mihály-napi ünnepkör tán legnívósabb megyei programja a 40. évfordulóját ünneplő Muzsikás együttes büki fellépése volt szeptember 28-án. A négytagú zenekar és kísérőtáncosai a magyar népzene szívet-lelket melengető ünnepévé emelték az Itthon vagy - Magyarország, szeretlek! országos kezdeményezést Bükön. Legalábbis azoknak, akik a borús idő ellenére is kíváncsiak voltak arra a világhírű zenekarra, aki autentikus előadással mutatta be azt a népzenei kincset, amit elsőként sikerült elfogadtatnia, mint önálló, minden más műfajjal egyenértékű zenei stílust.

HIRDETÉS

A zenét, a lelket körülölelő dallamok élményét nem tudjuk írásban reprodukálni. Egyszeri és megismételhetetlen, amit sem a betűk szálvonói, sem a szavak húrjai nem képesek hitelesen visszaadni. Helyette beidézünk néhány anekdotát és érdekességet, amit a dalok közt osztott meg a hallgatósággal Hamar Dániel.

"Amikor jártunk Kalotaszegre, ottragadtunk. Barátaink lettek onnan, sok zenész sajnos már nem él a mestereink közül, de a fiatalok ott is átvették a stafétabotot. A falu táncai, és az ottani lakodalmak számunkra meghatározóak voltak. Amikor a színpadon vagyunk, akár Magyarországon, akár külföldön, akkor ezeket a hangulatokat, tapasztalatokat, élményeket próbáljuk átadni. A legszebb házak, legszebb zenék, a legszebb viseletek onnan jönnek. Azért, mert ezeknek az embereknek a szép az életükben fontos."

„A hosszúfurulyát a gyimesi csángó magyarok akkorára faragták, hogy a tulajdonosa még éppen tudott rajta játszani, de egy kisebb ember már nem."

"A tánc ugyanolyan misztérium, mint maga a zene. Szatmárban tudnak mulatni az emberek. Persze, ott van két olyan dolog, ami mellett nehéz nem jól éreznie magát az embernek. Az egyik a jó muzsika, a másik pedig a szilvapálinka."

"A szatmári zene az, amivel legjobban tudnak minket, magyarokat azonosítani. Az egész világban úgy gondolják, hogy a szatmári csárdás a legmagyarabb zene. Talán azért, mert nagyon sok zeneszerzőt ihletett meg ez a fajta csárdásmuzsika."

"Amikor először hallgattuk a szatmári zenét, azt vettük észre, hogy hol nagyon gyors volt, hol pedig nagyon lassú. Arra gondoltunk, hogy miért nincs ennek egy rendes, becsületes tempója, ahogy azt játszani kell? Ekkor felkerekedtünk, és elmentünk Nagyecsedre. Vonattal elvittük a hangszereket, és megbeszéltünk egy találkozót a kocsmában, a falu három legjobb táncosával. Három férfiember volt, Murguly Lajcsi, 22 éves, erőtől duzzadó fiatalember, Rákóczi Gusztáv, 45 éves, és Bujáki Gergely bácsi, 82 éves.

Elkezdtük a pálinkát használni - ott így mondják -, aztán előkerültek a hangszerek, és elkezdtünk játszani. Elénk állt Lajcsi, és kezdett minket tüzelni, hogy kicsit gyorsabban. Amikor már füstöltek a vonók, akkor elkezdett táncolni. Olyan erővel és olyan lendülettel táncolt, hogy azt hittük, szétrúgja a kocsma falát. Amikor befejezte, egymásra néztünk, és azt mondtuk, no ez az, így kell muzsikálni.

Ekkor felállt Rákóczi Gusztáv, aki egy tekintélyes ember volt. Azt mondta, nem kell kapkodni, ki lehet ezt táncolni lassan is. Fele akkora tempót adott és elkezdte táncolni ugyanazt, mint Murguly Lajcsi. Hevesebben, férfiasabban, éretten. Arra gondoltunk, hogy ez még jobb is volt.

Ekkor felállt Bujáki Gergely bácsi. Nagy fehér bajsza volt, megtekerte, és csak ennyit mondott: „hí, te gyerek". Megadta a tempót, pont feleakkorát, mint Rákóczi Gusztáv, pont a negyedét annak, mint Murguly Lajcsi. Azokon a helyeken, ahol a két fiatal táncos hatalmasat csapott a csizmájára, az öreg csak a kezével jelezte, hogy itt szok' lenni a csizmacsapás. Nem kell azt megcsapni, az akkor is ott van! És végigtáncolta úgy a táncot, hogy alig mozgott, de ebben benne volt 82 év tapasztalata. Akkor tudtuk meg, hogy nincs olyan, hogy „tempója egy táncnak". Az a tempója, ami a táncosnak kell."

A koncert után tűzijáték és táncház várta a nagyérdeműt. Utóbbin a Muzsikás előtt fellépő Ungaresca táncosai és koreográfusai, valamint a környék lakói egyaránt ropták a Boglyai Népzenei Együttes dallamaira. Az össznépi "egymásba kapaszkodásba" behívták Tóth Tamás intézményvezetőt is, "Na, most mutasd meg, mit tanultál!" felkiáltással, aki a földre dobott kalapok közt táncolta ki a lépéseket.

Szent Mihály Napját ismét a néphagyományokhoz méltó módon ünnepelte Bük városa. A Szent Mihály Napi Forgatag a hagyományőrzésről, népi hagyományaink (táncaink, zenéink, gasztrokultúránk) ápolásáról szól. Úgy gondoljuk, ebben ismét maradandót kaptak azok, akik részesei voltak a háromnapos rendezvény programjainak, s talán azzal sem állítunk valótlant, hogy ezekben a napokban Bük újfent a néphagyomány wellnesse volt.

Idei beszámolóink:

"Ha Petőfi ilyen muzsika mellett ivott volna életében, akkor nincs Világos, az tuti!" - Szent Mihály Napi Forgatag Bükön

2013.09.28. - 19:20 | Szokol Gábor, Büki László 'Harlequin'

"Ha Petőfi ilyen muzsika mellett ivott volna életében, akkor nincs Világos, az tuti!" - Szent Mihály Napi Forgatag Bükön

Bükön a Szent Mihályi Napot már tavaly is méltó módon ünnepelte a város, akkor, amikor az kormányzatilag még nem volt hívószó, és Vas megyében sem "szentmihályoztak" nagyon más településeken. A kisváros talán nem is tudja, nem is érzékeli súlyához mérten, milyen kulturális szemléletváltáson esett át évek alatt. Vagy csak a tempóját nem tudja felvenni a helyi kultúracsinálóknak. A pénteki nap borongóssága előcsalta a comfort life-ot az emberekből - abból sosincs baj, ha a TV előtt 22 fok van, és mondjuk épp az országos program műsorba kapcsolt helyszínein nézzük, mi is történik Szent Mihály Napján... Miközben talán jobb és színesebb az, ami élőben zajlik, a tévétől nem is oly messze, pár utcával odébb.

Ungaresca Táncegyüttes: Apáról fiúra - Szent Mihály Napi Forgatag 2013

2013.09.29. - 18:00 | Szokol Gábor

Ungaresca Táncegyüttes: Apáról fiúra - Szent Mihály Napi Forgatag 2013

Szeptember 28-án a Szent Mihály Napi Forgatag hagyományőrző, s népi hagyományokat felelevenítő programjai közt lépett fel Bükön az Ungaresca Táncegyüttes Apáról fiúra című műsorával a Sportcsarnokban.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Red Wine 2013.10.02. - 20:55
Majd ha a Muzsikás is Kispál, Quimby meg 30y dalokat dolgoz fel, akkor tódulnak az emberek. Csak találjon valami szívbemarkoló darabot, amit a nők rommá osztanak, onnantól garantált a teltház. Ja, ők autentikus zenekar? Akkor rábasztak. xD Itthon legalábbis.