Fotókiállítás és ünnepi műsor advent második hétvégéjén - Körmendi Advent 2013
Képgaléria megtekintése2013.12.09. - 00:25 | Waldo
Körmenden december 7-én a 3F Fotósklub kiállításának megnyitójával indult az adventi programok sora, majd a Szabadság téren Benedek János evangélikus lelkész mondta el ünnepi beszédét és meggyújtotta a második gyertyát a város koszorúján. A Dienes Lajos utcai óvoda műsora igazán szívet melengető volt, az estét Pap Rita és Bodnár Attila koncertje zárta.
Délután négy órakor a városi kiállítóteremben H. Vörös Márta köszöntötte az egybegyűlteket a 3F Fotósklub 3. gombostűs kiállításának megnyitóján, majd felkérte Fekete Tamást, az egyesület elnökségi tagját, hogy mondja el köszöntő szavait.
Fekete Tamás először a kezdetekről beszélt: „A klub 3 éve alakult, és a neve azért 3F, mert három fotós hozta létre. Azóta jóval többen vagyunk ebben a klubban, jelen pillanatban huszonegy alkotó képei láthatóak a falakon. Lelkesedésük, felkészültségük mindenképpen dicsérendő, és a fejlődés lehetősége mindenkiben benne van" - mondta el Fekete Tamás, majd hozzátette, nem csak fotózással foglalkoznak, hanem vizuális kultúrával, és több kiállításon is jártak már. Köszöntötte a szentgotthárdi fotóklub tagjait is, akiknek kiállítását a napokban nézték meg. „A fotókon végignézve azok különböző gondolatokat ébresztenek, különféle hangulatot árasztanak, vagy csak ráébresztenek minket a természet szépségeire, amik mellet sokszor csak elrohanunk." - tette hozzá Fekete Tamás, majd felkérte a kiállítás megnyitására Szabó Ferenc alpolgármestert.
Szabó Ferenc megnyitó beszédében hangsúlyozta, ma már mindenki fotóz, mindenkinek a zsebében ott a mobiltelefon, de ez még nem az, amit itt látunk a tablókon. Maga a művészet sokkal több, mert azt a képet meg kell komponálni, ki kell találni, és a fotókban benne van az alkotó. Ő a saját optikáján keresztül látja a világot, és ezen keresztül egy új valóságot hoz létre. „Láthatjuk a fotókon a körmendi vasutat, ami önmagában talán nem túl szép, de ahogy a felkelő nap megsüti, már egész más, mint amit a vonatra rohanó ember lát. Ez a fotó így már nem csak a valóságot tükrözi, hanem megindít bennünk néhány gondolatot. A fotón, amin a fagyos téli kastélyudvaron egy tűzgömb látható, a tűz és a jég ellentéte elevenedik meg. Ebből a két ellenpontból érdekes, ahogy mégis egység lett, ez egyfajta magasabb síkra emelkedés, ami benne van ebben a fotóban. Vannak vidámabb képek, például az ürge, ami mintha ezzel a fotóval személyiséget kapott volna." - mondta Szabó Ferenc, majd mindenkinek jó ismerkedés kívánt a fotókkal.
A kiállításon a témák kavalkádját fedezhettük fel, előttünk volt a tablókon mind a négy évszak, a napsütéstől az őszi faleveleken át a téli fotóig. Láthattunk érdekes portrékat, gyerekeket, megjelentek az állatfotók, és felfedezhettünk néhány aktot is. Jó volt sétálni a fotók között, és közben örültünk annak, hogy Szabó Ferenc alpolgármester úr említette: „készülődik egy képkeretes kiállítás is". Elmondta azt is, hogy ez semmit nem ad hozzá a képek tartalmához, mégis úgy érezzük, ezek a fotók lassan kezdik „kinőni" a gombostűs kiállítást.
A megnyitó után a Szabadság téren az evangélikus gyülekezet kórusa csodás énekhanggal alapozta meg Benedek János evangélikus lelkész szavait, aki a várakozásról beszélt.
A Dienes Lajos utcai óvoda műsorában a gyerekversek, az énekszó közben egy „élő" adventi koszorú elevenedett meg előttünk. Jó volt látni, ahogy a kicsik - biztosan alapos felkészülés után - ott álltak a színpadon. Láttuk rajtuk az izgalmat, ahogy a színpad előtt a szülők arcán. A műsor után a téren átsétálva arra gondoltunk, talán pontosan ilyen az advent, a várakozás ideje. Ahogy ők készültek, ahogy izgalommal léptek - talán életükben először - színpadra, és ahogy a műsor alatt kattogtak a büszke szülők fényképezőgépei. Senki sem tud őszintébben, és nagyobb izgalommal várni, mint a gyermek, és senki szemében nem láthatunk annyi örömöt, mint amennyit egy büszke szülő csillogó szemében, amikor sikerült a vers vagy az ének, amit annyiszor gyakoroltak. Úgy éreztük, ma ezektől a kicsi gyerekektől nagyon sokat kaptunk.
Az Adventi kisháznál - ahogy minden hétköznap fél ötkor - most is várták a gyerekeket, akik közül néhány szerencsés ajándékokat vehetett át.
A programokat este Pap Rita és Bodnár Attila ünnepre hangoló koncertje zárta.
Nagyon jó volt járkálni, és végignézni a téren. Sokan kijöttek megnézni a műsort, vagy kortyolni egyet a finom forralt borból. A programok ismét örömet okoztak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Úgy gondoljuk, kiváló készülődés lehet a karácsonyra, és kiváló alkalmak ezek a hétvégi műsorok arra, hogy a családok, barátok időt töltsenek együtt, közösségben. A jövő hétre tervezett jótékonysági vásár, karácsonyfa díszítő verseny, a Mátyás király utcai Óvoda műsora, Maksa Zoltán humorista és a Faterock karácsony ismét egy jó alkalom lesz, hogy újra bebizonyosodjon: Körmenden minden időben mindig jó együtt lenni.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás