Az izgalmak mindig ott kezdődnek, hogy vajon melyik lány milyen ruhában fogja megmutatni bájait. Ilyen téren szombaton nem nagyon vannak problémák: Lilu ruhája kifogástalan, a haja meg legalábbis érdekes, tehát végre szakítottunk a fonat-lenyalás opcióval. (Igaz, valami olyan sarkú cipőt is adhatnának szegényre, amiben tud járni.) Tóth Gabi miatt mindig azért aggódom, mert a lenyalt frizurák teljes tárházát vonultatták már fel nála is, szörnyűbbnél szörnyűbb gombócfejeket varázsolva neki - hát ma nem ez a helyzet, a sűrűn bodorított frizura szintén üdítő színfolt a bocinyalásos fejek után. Picit talán öregíti, de legalább új, ezúton kérném Gabi fodrászát, hogy soha többé ne nyalja le Gabi haját. A fiúk a szokásos zakó + még valami kombót öltötték magukra (mellény vagy ing, Alföldin mindkettő).

Azért a mai műsor elejéhez annyit diszkréten tegyünk hozzá, hogy ennél szarabb belépőt még nem láttam. Ennél még Ördög Nóri szaltója is jobb volt. Istenes és az ő külön életet élő, félrefésült egyenfrizurája eddig is szálka volt a szememben, erre most előjönnek ezzel a hótt béna spárga-trükkel, amit ráadásul teljesen bénán kiviteleznek? Inkább a meztelen műbence, ott legalább volt egy kis poén.

No mindegy, ettől még megy tovább az élet, ezt az estét valami teljese ismeretlen oknál fogva a „kedvencek hétvégéjének" nevezik. Szerintem sose derül ki, hogy ki kinek a kedvence, inkább itt valami kényszerű nevezzük-már-el-ezt-is-valahogy című mutatványról lehet szó. Ma viszont már versenyzőnként 3 produkciót is láthatunk (szólókat és duetteket egyaránt), és mivel kevesen maradtak, talán célszerűbb versenyzőnként górcső alá venni a történteket.

Krasznai Tünde még sose nyitott műsort, tehát épp itt az ideje, plusz most láthatunk néhány bevágást egy táncpróbájáról, hát ez már csak ezzel jár. Mai első műsorszáma, a „rock standard" (ami ugye a Rolling Stones: I can't get no satisfaction című klasszikusának feldolgozása) teljesen jó kezdés, bár tudjuk, hogy lesznek, akik ebbe a szövegbe mindenfélét belemagyaráznak majd. Jó külső (egyedül azt a fura harisnyát nem értem), jó színpadkép, jó éneklés, igaz, picit talán még erőtlen így elsőre. Viszont itt most koreográfia is van, amit eddig Tündénél nem túl gyakran láthattunk.

Második nekifutásra egy viszonylag meglepő számot, a Tankcsapda (igaz, rádióbarát) dalát adja elő. Ez nekem jobban tetszik, én elég komoly TCS rajongó vagyok, plusz Krasznait is bírom, egyszóval ez nálam működik. Igaz, szívesebben látnék talán egy valódi, vérbő rockslágert tőlük, de ez is több a semminél (pl. a Lopott könyvek-et nagyon el tudnám képzelni Tünde hangján). A szőrös ruha kicsit nekem stílusidegen, de oda se neki. Komoly vitát vált ki ez az előadás a zsűriből, de Tünde annyira felette áll a viszonylag óvodás módon perlekedő, értelmetlen érveket felsorakoztató zsűritagoknak, hogy csak úgy mosolyog rájuk. Nincs erre mit mondani. Ő a nyerő.

Csordás Ákos, aki az elején óriási kedvencem volt (emlékezzünk vissza: nyerésesélyesnek ítéltem a válogatók után), mostanra sajnos kifáradt, megkopott. Semmi baj nincs ezzel, főleg egy 21 éves srác esetében, aki remekül énekel, tiszta, jó hangon, megnyerő személyiséggel rendelkezik, és ami fontos: nagyon fiatal. Itt is érvényes, ami a már kiesett lányoknál: érni, érni, érni kell. A bevezető kisfilmben mindenféle nagy gondolatot látunk-hallunk a párbajról meg az életről, túlélésről, de ezek sajnos már nem is ütik meg egy gyakorlott X-néző ingerküszöbét.

Az ő első száma kicsit mintha hirtelen indulna, mintha „beleugrana" a dologba. Ez egy LGT-dal, méghozzá az Elfelejtett szó, ami nem könnyű, gyors tempójú, dús szövegű, de azért korántsem megoldhatatlan feladat. A baj inkább az, hogy Ákos most nekem kissé sok. Valahol felszedett egy jó adag modorosságot, és valahogy erőltetett is lett mostanra, elveszett az elején látott fesztelen, fiatalos természetesség. Kár. (Ez az éneklés Kasza Tibi és Caramel legrosszabb keveréke.)

Második nekifutásra saját kedvencét hozza, ami nem baj, hogy a Metallica Nothing else matters-e, csak hát ezt a nyomorult balladát annyian, annyiszor és annyiféleképpen eljátszották már, hogy szinte meg sem hallom. Minden kezdő gitáros első ujjgyakorlata, hogy a kezdő futamokat (amiket viszont botor módon egyszerűen kihagynak az előadás során) megtanulja és eljátssza. Én játszottam anno zongorán is, sőt még citerán is, ez van, ezen nőttünk fel. Nem mondom, egy Enter sandman-t el tudtam volna viselni, de ha valaki ezt a számot veti be egy versenyben, az a kiüresedett sekélyesség minimuma. Popzenévé silányítani ezt a számot: bűn. Ez elejéről lehagyni a klasszikussá vált akkordokat: bűn. Szikora Robival meg ezúton közölném: a Metallica filozófiája NEM ez a szám, hanem az a négyszáznyolcvankettő, ami még emellett egyébként létezik, csak ugye vannak, akik azokat kevésbé ismerik... Tóth Gabinak is el kéne magyarázni, hogy nem minden dal „irgalmatlanul nehéz", amit Ákoska énekel. Nem, ez NEM nehéz dal. Minden valamirevaló rockernövendék kb. 3 éves korától álmából felkeltve is fújja ezt a nótát. Nem kell túlzásba vinni az anyucit.

Meglepő módon ezen a ponton elkezdem hiányolni a Fat Phoenix-et: ők legalább mertek spontánok és merészek lenni (igaz, hogy közben szarok voltak, de a törekvés megvolt). Senki más rajtuk kívül nem képes erre.

Danics Dóra tipikus „szomorú vagyok, magányos vagyok" című előadását láthatjuk, ezúttal kutyával. Még jó, hogy tudjuk: Alföldi is egy kutyával él. Alapvetően nem látok ebben sok kivetnivalót, mert szeretem a kutyákat, de inkább no comment.

Már épp kezdtem volna hiányolni az aktuális legtöbbet feldolgozott énekes, Adele nótáit a műsorból. Hát nem itt, nem ezt, és nem most kellett volna előadni. Ehhez bizony sokkal jobban kell énekelni, Dóra, de ez csak egy dolog. Ami nálam teljesen csőd: a kisugárzás TELJES hiánya, ami a verseny eme szakaszára most már nagyon szembetűnővé válik. Nem látom át, hogy mi lehet az oka ennek a furcsaságnak, de van ilyen, tudjuk, és sajnáljuk. Legalább a ruha csinos.

A második produkció viszont százszor jobban tetszik (sőt, még a ruha is jobb). A hangszín végre az, amit eddig hiányoltam. A Presser-dalt lágyan, de erősen énekli Dóra. Ezt kerestem eddig, köszönöm! Kell néha egy kis visszafogottság, sokkal hatásosabb, mint az üvöltözés. (Még ha ilyen furcsa szemöldökök alól szemléli is valaki a világot.) Ez igazán értelmes és érzelmes volt, ez eddig mindig hiányzott, és mindaz, amit eddig nem láttam, ebben a dalban bizony benne volt. Csak megértük ezt is.

A Bytheway vicces bevezetője az állatkertben játszódik. Ákos (mármint Kovács Ákos) egy ideje sajnos már nem a kedvencem, de első körben ez a dalválasztás nem is rossz. Megnyerő a stílus, egész jól áll a srácoknak, bár az is igaz, hogy egészen könnyű dolguk volt a dallal, ez egy könnyen, jól feldolgozható zeneszám. Nem ez a legjobbjuk, de volt már rosszabb is, egy erős közepest adnék nekik a képzeletbeli listán. Akárhogy is, Bence tényleg egészen elképesztő énekes. A megjelenésről annyit, hogy csinosak, egyszerűek, de az egyenfrizura tényleg hülyén néz ki.

Másodszorra nagyon belenyúlnak a srácok a forróba: azért a Queen: Bohemian Rhapsody nem az alsó tagozatos énekórák anyaga (bár annak kéne lennie, de ez most mindegy). Ezzel, ha jól megoldják, nálam mindent visznek. Igaz, egy ekkora zenéből 2 percet varázsolni sajnos lehetetlen úgy, hogy ne legyen hiányérzete az embernek. Másfelől akár 2 perc, akár nem, ezt ma így Magyarországon senki nem énekli el, és ezt már másodszor mondom a fiúk esetében (először a Lady Marmalade-nál jegyeztem meg). Az adás egyik legjobbja, még a pici hibákkal együtt is, mert ott volt, mert erős volt, mert izgalmas volt, mert vicces és komoly is volt egyszerre. Remek munka, remek teljesítmény.

A végére két duett maradt. Elsőként Csordás Ákos és a Bytheway lép színpadra. A felvezető film nagyon kedves és humoros volt, tele poénnal és élettel, ellenben a színpadon egy 5 fős fiúzenekart látunk, akik ide-oda lépkednek tétován, és néha énekelnek is valami középszar dalt. A legjobban a szivárványszínű nadrágok tetszenek.

Danics Dóra és Krasznai Tünde párosa már alapból sokkal több izgalmat rejt, és ebben nem is csalódunk. A Proud Mary-re még Tina Turner is büszke lenne, ez aztán nagyon ott volt, szerintem ilyen színvonalú produkció még nem volt a magyar X-Faktorban. A két csaj együtt világbajnok, és elnézést mindenkitől, de erre nincs más szó mint hogy: kurvajó volt. Ennyi.

Nagy Feró és a Beatrice közreműködését inkább nem értékelném. Egyrészt respect, mert mintha (!) élő lenne a dolog, másrészt viszont mi a tököm történt a rockzenével és Magyarország csótányával? Mikor kezdett a Beatrice és a „8 óra munka 8 óra pihenés" popzenévé válni? (Az sem vigasztal, hogy holnap a Hooligans lesz az extra fellépő...)

A vasárnapi döntőt hálistennek félórás késéssel tudom csak elkezdeni nézni (és valahogy nincs késztetésem a neten sem visszanézni később), de bőségesen nem maradtam le semmiről. Épp a Hooligans hadonászik, és csak azért nem írok erre semmit, mert volt szerencsém az előzenekaruknak lenni annak idején, és akkor tök jó fejek voltak. (Egyébként meg: hol van már az a Paradicsom...)

Nos, dióhéjban a lényeg: Lilu haja nagyon fura, de legalább megint valami más, viszont a hagymaruha és a bakancscipő (vagy mi?) nagyon furcsa elegyet alkot, és nem túl előnyös. Tóth Gabi külseje nekem most is nagyon tetszik: a szép, fekete csipkeruha elöl szexis (pont amennyire kell), viszont hátul hosszú, úgyhogy ma nyugodtan lehet majd emelgetni. Mondjuk a neonszínű körmök szétégetik a retinámat, de annyi baj legyen.

A sok mellébeszélés és időhúzás után (komolyan mondom, kedvem lenne megrángatni Lilu hagymaszoknyáját, rohadtul idegesítően húzza-halasztja a dolgot...) végre kiderült, hogy a Bytheway és Danics Dóra párbaj nélkül jut tovább. Számomra hihetetlen, hogy Dóra ennyi adást így átlavírozott, ennyire azért nem jó, emlékezzünk vissza, ő is nagy kedvencem volt, de az adások során ő is ellaposodott, nem tud meggyőzni, egyszerűen nem ő a legjobb. Ettől függetlenül simán lehet, hogy vele nyeretik meg a versenyt: nincs rázós múltja, híres ember a mamája, nehéz a családi élete, szóval minden adott...

Csordás Ákos és Krasznai Tünde közül egyértelműen Ákosnak kellene most távoznia. Ő kezdi a párbajt Charlie: Nézz az ég felé című dalával. Nem tökéletes, sőt, helyenként elég komolyan remeg a hang, de ezt betudhatjuk az izgulásnak. Vele kapcsolatban még mindig az a problémám, hogy hiába a jó hangszín, az erő, sőt, többnyire még tiszta is, ezzel együtt nem az igazi, nem az a régi Csordás Ákos, aki az elején volt.

Krasznai Tünde tehetsége felől egyszerűen nincs kétség: a hangjától megmozdul a szív, és tátva marad a száj. Ő valami olyat csinál, ami nem tanulható: hatni tud. Ez a Wild horses (hiába, neki Rolling Stones-hétvégéje volt) nálam nyerő, és ha ma nem ő jut tovább, akkor nincs igazság a Földön.

Geszti és Tóth Gabi kötelező körei után jönnek az (elvileg) érdemi vélemények. Szikora értékelése abszolút hibás. Ákos igenis sokkal inkább kifulladt a versenyben, sokkal kevésbé volt nyitott az új stílusokra, míg Tünde mindig tudott újat mutatni, és minden műfajban markánsan megállta a helyét. Érthetetlen számomra, hogy amíg Tündét eddig minden előadása után az égig magasztalták, többek közt Szikora is, most mégis miért őt küldené haza...

Alföldi Róbert korrekt, és olyan döntést hoz, amire számítottam. Ezzel mondjuk a nézők kezébe dobja a labdát, akik viszont kivételesen nem voltak süketek és bénák, és jól szavaztak: Krasznai Tünde a három legjobb között. Hú, ez tényleg izgalmas volt. Már majdnem elgondolkodtam egy sms-küldés lehetőségének az ötletének a felvetődésén. Hm.

Mi lesz itt, mi lesz itt jövő héten? Te jó ég, de addig is mindenki dolgozzon még egy kicsit, és ne nézzen tévét, mert az árt az egészségnek.

Szavazz! Szerinted ki nyeri az X-Faktort?