A szinti-pop ma már tényleg fogalom. Csak hogy a magyarok legnagyobb kedvenceit említsük, a Depeche Mode is szinti-pop zenekar volt, persze egyéb beütésekkel, de a nyolcvanas évek (és a többi) egyik legmeghatározóbb zenekara. Nos, róluk most nem is lesz szó. Öt olyan dalról azonban igen, melyek magukon hordozzák a nyolcvanas évek hangzásvilágának legszebb gyémántjait, hogy ilyen patetikusan fogalmazzunk. A mai zenekarok nagy része pedig már nélkülözhetetlennek tartja a szintetizátort, analóg formájában legtöbbször. Most éppen ez az egyik legnagyobb divat. Van, aki jól csinálja, van aki meg nagyon nem. De ez most nem érdekes, majd egyszer lehet hogy lesz egy ilyen lista is. Most a példaképeket vegyük sorra.

Stone Roses - Fools gold

Nos, a kronológiai sorrendet gyorsan felejtsük is el. A Stone Roses a szóban forgó évtized vége felé bontotta ki szárnyait azok teljes fesztávolságában, olyan első lemezt hagyva örökül, mely azóta is minden idők egyik legjobb debütáló albuma (no meg úgy általában). A '89-ben megjelent Stone Roses című lemez utolsó nótája a Fools gold, melynek olyan hihetetlen lüktetése van, és olyan fülbemászó, örökre fejben maradó dallama, ami egyenes ágon arra predesztinálja, hogy a zenetörténet egyik legjobb dala legyen. A Stone Roses valójában már a kilencvenes évek első felében induló britpop korszak közvetlen előzményét jelenti, s mint ilyen, akár kakukktojás is lehetne, de hát mégis csak ezen évtized szülötte. Megőrülés!

Tears for fears - Head over heels

A Tears for fears a nyolcvanas évek elején alakult, Roland Orzabal és Curt Smith zenekara. Olyan sláger miatt lehet ismerős, aminek az volt a refrénje, hogy üvölts, vagyis Shout. Olyan zenekarok és előadók voltak rájuk hatással, mint a Talking heads, Peter Gabriel vagy Brian Eno. A szóban forgó dalt egy filmélménynek köszönhetem (számos más dal mellett); szerepel ugyanis a Donnie Darkoban, ami meg egy piszok jó film, úgyhogy ha lehet, azt is ajánljuk mindenki figyelmébe. A Head over heels gyönyörű zongora futammal kezdődik. Ehhez jön aztán a gitár, majd a vokál és a dob, és egyszerűen remek. No meg a „na na naaa" is ott van azért, amit a gyengébbek is követi tudnak. Éteri, gyönyörű. A mellékelt videóban éppen a filmből látható egy részlet, melyet ez a dal kísér. Végig lehet nézni, nem muszáj ott leállítani, ahol vége a dalnak. Utána Graham Green egy novellájáról van szó.

Simple minds - Don't you forget about me

Következő dalunk is filmélményből származik, ráadásul egy olyanból, amivel egyszer régen még foglalkoztunk is. A Simple minds Don't you forget about me című nótáját minden tini filmek egyik legnagyszerűbb darabja, a Nulladik óra (Breakfast club) tette híressé és naggyá. Egy skót zenekarról van szó, akik kiadtak száz és egyezer lemezt, de valójában ez az a dal, amiről mindenki ismeri őket. A Don't you forget about me a zenekar new wave-es kísérleteinek igazi sikere és meghatározó darabja. Ha őszinte lehetek, akkor az évtized hangzásvilágáról (előre jelzem, nem minden esetben) a műanyag szó jut eszembe. Ez nem pejoratív jelző, szeretném hangsúlyozni! Erről is a műanyag jön be. Magyarázattal nem tudok szolgálni. Ez olyan, mint mikor megmondjuk egy emberről, hogy milyen színű, vagy egy tárgyról, hogy milyen nemű. Ez a szám viszont szimplán csak jó. Szimplán, értitek! Mint simple! No jó, itt a videó, mi meg megyünk tovább!

Echo and the Bunnymen - Killing moon

Egy újabb dal, amit a Donnie Darkonak köszönhetek. Azóta persze rájött az ember, hogy az Echo and the Bunnymen a nyolcvanas évek egyik legragyogóbb kristálya, igazi ékkő, igazi klasszikus, kihagyhatatlan! A Killing Moon az Ocean Rain című lemezről származik, melyet írónk már az egyetemi rádióban is a hallgatók figyelmébe ajánlott egykoron. Post-punk zenekar, Liverpoolból, a hetvenes évek végéről. A lemez '84-es, a Killing moon meg zseniális. Igen, sokat használom ezt a jelzőt, és legtöbbször komolyan is gondolom, ahogy most is. A dal attól gyönyörű, hogy fojtogatóan vészjósló atmoszférája van: visszhangzik a gitár, közben akár el is lehet olvadni, elfolyni, véget érni, szerelemben elhamvadni. Gyönyörű. Utánozhatatlan.

Modern English - Melt with you

Régi szerelem ez, mégis új. Ismerős, mégis izgalmas. A Modern English valószínűleg nem a legreprezentáltabb zenekar, s bevallom, jómagam sem ismerem őket olyan nagyon, de ezt a dalt évek óta hajtom. Engedtessék meg a személyes hangvétel. A nyolcvanas évek slágereit számtalanszor feldolgozták már, többek között punk zenekarok. Én is egy ilyen punk verzióban ismertem meg ezt a dalt, majd félig felnőtt fejjel nemrég megkerestem. Tökéletes. Műanyag ez is, de mintha a műanyag igazi nemes anyag volna, amiből örök érvényű smukkot gyártanak. Cure-os gitár, de nem annyira dark. Szintetizátor, de nem annyira buta. „I'll stop the world and melt with you" - akár üzenet is lehetne mindazoktól mindazoknak, akik szeretnek valakit annyira, hogy a Föld akár meg is állhatna, és jöhetne az összeolvadás.

Nos, ennyit a nyolcvanas évek klasszikusairól. Nem volt benne Madonna, Depeche Mode, se semmi közhelyes, mert azt már ellőttük a legelején. Szeretettel várjuk a kommenteket arról, kinek mi maradt meg eme nevezetes és eseménydús évtizedből!