Szent Márton Év: várják Ferenc pápát és Ákos is fellép
2014.04.11. - 00:10 | vaskarika.hu / MTI
Megkezdődtek a 2016-os Szent Márton-emlékév előkészületei Szombathelyen. Veres András szombathelyi megyés püspök a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, az emlékév legkiemelkedőbb eseménye Ferenc pápa remélt magyarországi látogatása lehet, amelynek pontos dátuma ma még nem ismert, de szerinte "valamikor 2016 nyarán vagy kora őszén a legvalószínűbb".
A püspök emlékeztetett arra, hogy Ferenc pápát Áder János köztársasági elnök a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával egyeztetve tavaly szeptemberben személyesen hívta meg 2016-ra Magyarországra. Abban az évben lesz az egykori Pannónia provinciából származó Szent Márton tours-i püspök születésének 1700. évfordulója.
Veres András hozzátette, ha a katolikus egyházfő 2016-ban eljönne Magyarországra, minden bizonnyal ellátogatna Szent Márton szülőföldjére is, hiszen - utalt Ferenc pápa argentin származására - a Buenos Aires-i székesegyháznak egy Szent Márton-oltára is van, így a templom egyik védőszentje Szent Márton.
A szervezők, az egyházmegye és az önkormányzat tájékoztatása szerint bár csak két év múlva ünneplik Szent Márton születésének 1700. évfordulóját szülővárosában, az egykori Savariában, gőzerővel folynak az évforduló előkészületei, már az idén és jövőre is lesznek egyházi és világi programok. Veres András kiemelte: Szent Márton nemcsak Európa, de a világ egyik legjobban tisztelt, legnépszerűbb szentje, éppen ezért születésének évfordulója világméretű esemény lesz.
"A mai, önzéstől szenvedő világunkban nagy szükség van arra szolidaritásra, a másik emberhez való odahajlásra, amit Szent Márton képviselt" - mondta. Hozzátette: ennek az emberi magatartásnak, értéknek nemcsak a hívő emberek, de a nem hívők számára is fontos üzenete van.
Veres András megyés püspök (archív)
Közlése szerint éppen ezért az évfordulónak nemcsak egyházi, de világi rendezvényei is lesznek, már az idén megkezdődik a konferenciákból, kiállításokból, komolyzenei és könnyűzenei koncertekből is álló programsorozat. Beszámolt arról, hogy az évforduló és a rendezvények iránt már most is komoly a hazai és a nemzetközi érdeklődés.
A megyés püspök emlékeztetett, hogy az egyházmegye és a szombathelyi önkormányzat közösen nyújtotta be a kormányhoz a Szent Márton-tervet, amely az évfordulóra egyházi és önkormányzati középületek, közterek megújítását célozza.
2015 novemberében kezdődő egyházi év az egyházmegyében Szent Márton-emlékév lesz, annak részeként Szent Márton ereklyéjét egy utazó ereklyetartóba helyezik, az körbeindul az egyházmegyében és 2017-ben ér vissza Szombathelyre.
Szent Márton ereklye hazahozatalának centenáriuma 2013-ban
Tájékoztatása szerint az emlékév kapcsán Szent Márton életének legfontosabb állomásait követve két nagy zarándoklat indítását is tervezik Toursba: 2015-ben Németországon keresztül, 2017-ben az ünnepségek lezárásaként pedig Szlovénián és Olaszországon keresztül.
Veres András szólt arról is: 2015-ben az egyházmegye egykori papja, Werner Alajos egyházi zeneszerző Szent Márton kantátájának a zenekari bemutatását is tervezik, valamint már kiírtak egy meghívásos pályázatot a szombathelyi székesegyház homlokzati részére tervezett új főkapu elkészítésére, ezen egy hat jelenetből álló bronz dombormű Szent Márton életéből vett jeleneteket ábrázolna.
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt, a város fontosnak tartja Szent Márton kultuszának ápolását, készül az évforduló méltó megünneplésére és már az előkészítésre, az idei programok támogatására is 25 millió forintot irányoztak elő a költségvetésben. Hozzátette, a Szent Márton-tervben felvázoltak megvalósításához természetesen szükség van a kormány és az állam segítségére, hiszen az 8 milliárd forint értékű fejlesztést, épületrekonstrukciót tartalmaz.
A terv részeként újulhatna meg egyebek mellett a szombathelyi Szent Márton-templom és az előtte lévő tér, a szombathelyi székesegyház két tornya, valamint a püspöki palotának az a része is, amely zarándokok és turisták fogadására szolgálna.
A Szombathelyi Egyházmegye elsősorban szakrális, egyházi vonatkozású programokat tervez, továbbá kulturális és protokolláris eseményeket is. A sokszínű kínálat az egyházi, világi, civil szervezetek és intézmények együttműködésével lesz teljes és tartalmában gazdag.
A lelki programokért az Egyházmegye lesz természetszerűleg felelős. Megkezdődött a Szent Márton Évre az egyházi ének és imakönyv összeállítása, amely a tervek szerint legkésőbb 2015 év elejére elkészül, és segíteni fogja nemcsak a felkészülést, hanem az ünnepségsorozat liturgiájába való bekapcsolódást is.
A Szombathelyi Egyházmegye egykori papjának, az egyházi zeneszerző, zenepedagógus Werner Alajos (1905-1978) Szent Márton miséjének bemutatását tervezi még idén novemberben a Szent Márton ünnephez kapcsolódóan. 2015-ben pedig Werner Alajos Szent Márton kantátáinak zenekari bemutatását szeretné megvalósítani. Werner atya munkáinak ezek ősbemutatói lesznek.
2016. május 16-ra tervben van egy ifjúsági találkozó megszervezése, mely egy jeles hazai énekes koncertjével (Ákos) zárul, illetve egy sportesemény lebonyolítása is, ahol több sportágban mérhetik össze tudásukat, képességeiket az amatőr csapatok.
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a jubileum kapcsán kiemelten fontosnak tartja Szent Márton kultuszának méltó kiterjesztését. Időszerű és Európa-szerte újra aktuálissá vált felfedezni a Szent Mártonhoz kötődő rendkívüli tárgyi és szellemi örökséget annak érdekében, hogy mindez a következő generációk számára is átadható legyen, emblematikus alakját példaképül állítva.
Az előkészítő évek és a jubileumi esztendő tematikái az alábbiak szerint foglalhatók össze:
2014. Tanítások Szent Mártonról - kiállítások, konferenciák, tudományos ülések, előadások, vetélkedők, partnertalálkozók, online ismeretterjesztés, Szent Márton Tervben foglaltak megvalósítása
2015. Találkozás Szent Mártonnal - kiadványok, könyvek, filmek, kiállítások, események, vetélkedők, színházi előadások, hangversenyek, zarándokturisták fogadása, családi programok, ajándéktárgyak megjelenése, jelenlét a médiában, Szent Márton Tervben foglaltak megvalósítása
2016. Ünnepeljük Szent Mártont - jubileumi emlékév! Weöres Sándor Színház Szent Márton előadása, Szent Márton Fesztivál, Ferenc pápa látogatása, Savaria Történelmi Karnevál, Szent Márton napi országos sokadalom, Szent Márton Ünnepi Hét
2017-től: a megvalósult fejlesztések és beruházások hosszú távú működtetése, a nemzetköziség kiszélesítése
Az évekre lebontott tematikákon belül az alábbi témacsoportok köré szerveződnek az események:
- Szent Márton tisztelete - ókeresztény és keresztény hagyományok, legendák, szakrális programok, Ferenc pápa látogatása
- Szent Márton zarándoklata - turizmus, tematikus utak
- Szent Márton emlékezete - kiállítások, konferenciák, kiadványok, könyvek, filmek, ajándéktárgyak
- Szent Márton köpenye - segítés, szociális gondoskodás
- Szent Márton ünnepe - programok, színház, Szent Márton mise
- Szent Márton asztala - gasztronómia
- Szent Márton családja - gyerekprogramok, játékok, családbarát programok
- Szent Márton Európában - nemzetközi kapcsolatok, AVEC tagság, testvérvárosok
- A Szent Márton erdőben (Szombathely és Ják között) pihenőhely kialakítása és a hely felszentelése (2014. április 26.) közös szervezésben a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsával és a Szombathelyi Erdészet támogatásával
- Németh József fotókiállítása - „Szent Márton emlékekre fókuszálva" (Szombathelyi Képtár)
- Szent Márton koncertbérlet - négy különböző helyszín, négy különböző orgona
- Mobil installáció kialakítása a Fő téren és benne időszaki kiállítás Szent Márton élettörténetét bemutató tablókkal
- Képmutogatós vásári játék, középkori legendaéneklés -„De mi köze Szent Mártonnak a libákhoz?" szabadtéren, rendezvényeken előadható műsor
- Szent Márton énekek a nemzetiségek körében - a Vas megyében élő nemzetiségek gyűjtéseiből származó horvát, szlovén, német nyelvű Szent Márton dalokat éneklő kórusok találkozója
- Szent Márton Olvasókönyv kiadása - életrajz, népszokások, receptek, keresztrejtvény, énekek (Szent Mártont népszerűsítő anyag)
- Elindul 2 határon átnyúló projekt ötletének kidolgozása: Sankt Martin-tól Szent Mártonig tematikus útvonal kialakításának előkészítése együttműködésben a Dél-Burgenlandi Turisztikai Régióval, valamint egy Ókeresztény útvonal kialakítása Szombathely (Savaria), Pécs (Sopianae) és Sremska Mitrovica (Sirmium) részvételével
- Tanító előadások - a Weöres Sándor Színház programja középiskolásoknak
- Szent Márton életét bemutató mű megírására ír ki pályázatot Szombathely MJV Önkormányzata a Weöres Sándor Színházzal együttműködve. A győztes darabot 2016-ban állítja színpadra a színház.
- "Szent Márton köpenye" foglalkozás-játék, bábszínházi előadássorozat iskolásoknak - a közvetlen mesélés élményével és bábos eszközök segítségével mutatják be a Mesebolt Bábszínház tagjai a legendárium fontos elemeit.
- Szent Márton Ünnepi Hét: 2014. november 3-16.
- Szent Márton mint katona (kamarakiállítás és konferencia a Savaria Múzeumban)
- „Szent Márton gyermekei" program keretében családi játszóház (Agora - Gyermekek Háza)
- A Szent Márton nevét viselő települések találkozója
- „Szent Márton születék Magyar-Országban" többfordulós szellemi vetélkedő a Kárpát-medence magyar nyelvű középiskoláinak körében
- „Szombathely és Szent Márton az utazó szemével" - nemzetközi konferencia a MTA Bölcsészettudományi Intézetével közös szervezésben
- A jótékonykodás, szolidaritás megtanítása a jövő generációinak: „Mindenkinek legyen egy köpenye, avagy minden ember a szeretet koldusa" - a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen szervezett jótékonysági mozgalom
Új hozzászólás