A Hantai estet már nyáron nagy várakozás előzte meg: a Hadik Irodalmi Szalon szezonkezdéséről lehetett tudni, hogy - akár a háziasszony, Juhász Anna édesapja kapcsán - ismét valami különleges program várható. A költő mellett azonban nagy szenzációra Daniel Hantai, a festő legidősebb fia, a Hantai Archívum vezetője is vendég volt, illetve Illyés Mária művészettörténész és Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum igazgatója. Ki-ki hogyan kapcsolódik a festőhöz, milyen kontextusban ismerte meg és vált élete részévé, milyennek látta Simont - mind előkerültek a beszélgetés során, amit zene, felolvasás és vetítés is megszakított. Azt már az est legelején érezni lehetett: nagyhatású, összetett személyiségről van szó, aki festőművészként egyedit, zseniálisat alkotott, s ebben az őáltala változtatott, kreált és mindig újraértelmezett világba emelte bele a szöveget, az irodalmat, a filozófiát, a tudományt - mutatta így meg azt a komplex világot, amit ő élt, amiben ő hitt.

A háziasszony, Juhász Anna már a bevezetőjében, majd később az est folyamán többször elmesélte, milyen élet-ajándék volt számára, hogy egész gyermekkorától kezdve találkozhatott Párizsban Hantai Simonnal és családjával. A képek, a barátság, a párizsi teremtés ismeretében nőtt fel, és határozta el, egyszer bemutatja Hantait valamelyik általa szervezett programon - tiszteletet adva ezzel a nagynevű és családilag magukhoz tartozó festőművésznek. Családilag tartoztak össze, hisz Juhász Ferenc költő legjobb barátja, „testvére" volt a szintén biai születésű Hantainak. Kiderült ez már jó régen, hisz Juhász az '50-es évek végétől lírai és prózai műveiben is, önvallomásaiban, elemzéseiben rendre megemlíti Hantai Simont (ahogy szinte az összes verseskötete borítóján Hantai kép szerepelt és szerepel a mai napig), akinek olyan sok mindent köszönhet, szinte mindent.

„Ki segített? Ki volt jó hozzám? Testvér és mester, szellemi útjelző és makacs biztató, a szorongást-elűzni-segítő? Egy főiskolás festőnövendék, egy piros-szakállú fiatal zseni, azóta is feledhetetlen barátom és egyetlen mesterem, Hantai Simon. Szívemben kiöntöttem én már az ő aranyszobrát, de hadd mondjam meg újra: ő az, akinek édes szüleim után mindent köszönhetek. Hányszor ültem vele a holdfényes udvaron, vagy a nyár-reggeli lépcsőkön, főiskolai műtermében, és Damjanich-utcai kopár lakásában. Úgy, mint a középkor művésznövendékei fiatal és csodálatos mestereikkel. Hittem neki és tudtam: várja tőlem az igazi szót. Ez a kimondott és néma biztatás, ez a konok és szigorú szeretet segített leginkább megtalálni költői önmagamat." - írja az 1965-ös Az eredetről és küldetésről című szövegében.

Juhász Ferenc az est legelején szavalt el két gyönyörű verset, melyet barátjához írt, majd talán a legintimebb pillanatok azok voltak, mikor Galkó Balázs színművész Juhász szövegeiből olvasott fel: dramaturgiailag hibátlanul felépítve, elkezdve Hantai születésétől, a közös biai évektől, majd folytatva a Képzőművészeti Főiskolás élményeken át (miképp vezette be Hantai költő barátját a képzőművészeti és filozófiai művek rengetegébe, hogyan ültek együtt Cs. Szabó László irodalomóráin) a Damjanich utcai lakás művész-összejöveteleiig, majd az emigrációban lévő találkozókig, Párizsig, ahol Juhász Tamási Áronnal sétált, egészen az időskori közös gondolatokig, végül a halálig.

Az esten különleges volt látni három nagy zseni gyermekét: Juhász Ferenc lánya, Hantai Simon fia mellett Illyés Gyula lánya, Illyés Mária (Ika) mesélt művészettörténészként Hantai Simon még Magyarországon keletkezett műveiről, s arról, mikor ismerkedett meg ő maga a nagy festő műveivel. Fabényi Júlia meghatóan részletezte Hantai hatását, szerepét és a Ludwig Múzeumbeli kiállítás jelentőségét, megemlítve az első sorban ülő Keserű Katalin művészettörténészt, aki a Hantai kiállítás megnyitóján is laudált az életmű előtt. Daniel Hantai tolmács segítségével beszélt, s mesélt gyermekkoráról, családról, a zene mindent átlényegítő fontosságáról, édesapjáról, a figyelemről és a szabadságról, ami az őés testvérei nevelésének kulcs-fogalmai voltak, mesélt a képekről, a színekről, a műteremről - az életükről. A kivetítőn a festmények mellett sosem látott családi fotók, baráti kávézások és műtermi felvételek által ismerhettük meg a gyermekeit támogató, szerető apát, láthattuk Zsuzsát, a gyönyörű anyát-feleséget, és a Meun-i műtermet, ahol a nagyméretű festmények, vásznak készültek.

A felolvasásokat minden alkalommal gyönyörű zeneszó követte - Vázsonyi János és Kardos Dániel tökéletesen eltalálták az est rezdüléseit, s az utolsó, talán legmeghatóbb szöveg (Juhász Ferenc: Halottak. Halál. Hantai Simon. Falak (részlet)) után Vázsonyi Apám emlékére című megrendítő játéka következett.

„Hiányzol. Nagyon hiányzol! Gyermekkorom, ifjúkorom, férfikorom
gyötrődő, konok, hűtlen‐hűsége s embertársa, Barátom, Simon,
te biai sváb lángelme‐festő‐matematikus, te Bólyai János‐agyú
világegyetem‐átfogalmazó, makacs és magányos rejtőzködés a
titokban, Johann Sebastian Bach és Händel vándorgyász utóda
...És itt ülök képeid, könyveid, leveleid,
katalógusaid között és nem szól a telefon delenként vasárnap, lágy
egyszerűséggel, halk tisztasággal: „Itt Simon, Ferenc!" És szólt a nagyharang.
Emlékszel Simon? De mit is kérdezek, mit is beszélek?
A holtaknak nincs emlékezete. A halottnak nincs emléke."

Köszönjük, hogy beleláthattunk ennek a csodálatos művésznek az életébe.

Kapcsolódó írásunk:

Tárlata nyílt a legdrágább magyar festőnek

2014.05.16. - 14:40 | Juhász Anna / MTI - Fotók: Besenyei Gergely

Szeretni és megismerni, megérteni őt, Hantai Simont! - talán a legfontosabb üzenete a napokban nyílt Hantai Simon retrospektív kiállításnak. Mert a legnagyobbak egyike, akinek léte felkiáltójel, korunk valóság-teremtője. Írásában Juhász Anna irodalmár emlékezik rá.