Utoljára cirka 10 évvel ezelőtt járhattunk Junkies koncerten, nem sokkal a „Káros az egészségre", valamint a „nihil..." megjelenése után. Igazi rockker időszakunkat éltük akkoriban: kék haj, szakadt farmer, acélbetétes bakancs, és képesek voltunk akár 100 km-t is utazni egy koncertért. Junkiesért is. Felelevenítve a régi kellemes emlékeket, köztük olyanokat, mint a küzdőtérről kiszóló lány megjegyzését, hogy „gyomorszájon rúgtak acélbetéttel, de fantasztikus a koncert", a rengeteg pogózást, és az állandó telt házat, úgy döntöttünk, hogy közel 10 év kihagyás után ismét áldozunk a keményebb zene oltárán, és egy jó estével csillapítjuk koncertre éhes lelkünk étvágyát. A közel egy évtizedes kihagyás azért állt be, mert a Tabu megjelenése (pontosabban már az sem) óta nem volt az együttesnek egy olyan albuma, ami „átjött" volna. Hiányzott belőlük a lendület, a provokáció, a lázadás, minden, ami miatt szerettük. Ezért aztán, amikor felröppent a hír, hogy a Degeneráció lemezbemutató koncerten a fent már említett két kedvelt albumról játszanak dalokat, úgy döntöttünk, hogy most újra meghallgatjuk őket élőben is.

A 21 órára meghirdetett kezdésből persze semmi sem lett, hiszen még csak akkor értek oda a zenekarok. Kipakolás, beállás, hangulat-alapozás. Tíz óra is elmúlt már, mire az első csapat színpadra lépett. Ha ezt tudjuk, még maradtunk volna Borfaluban, mielőtt kicaplattunk a város szélére. Miközben türelmesen várakoztunk, azért rá kellett jönnünk, hogy 10 év azért 10 év, s erősen emeltük az átlag életkort: zsibongó kis 14-16 évesek, akik bátortalan izgatottsággal fotózták a fellépőket. De összességében ők sem voltak többen 50-nél. Ilyen családias hangulatban kezdődött tehát az este.

A két előzenekar igazán kitett magáért, annak ellenére, hogy érdeklődés nem nagyon volt. Néha felbukkant egy -egy lelkes fiatal, akik eszeveszett pogózásba kezdtek, a headbangelésről, a nyaktörő fejrázásról nem is beszélve. De sajnos erejükből (vagy lelkesedésükből?) nem futott tovább egy-két számnál. Rég tapasztalatunk ekkora érdektelenséget a kisebb fellépők iránt, ami igazán sajnálatos, mert nagyon jók voltak. Különösen a BangBang jött be. A 2008 januárjában alakult zenekar koncertjét, valahol a "könyökből" kicsavart, lendületes, könnyed rock'n'roll feeling jellemezte, annak ellenére, hogy a hangosítás enyhén szólva sem volt a legjobb.

Éjfél körül a Junkies is előkerült, a rajongókról nem is beszélve. Végre tömött sorokban tobzódtak az emberek a küzdőtérré alakult színpad előtti részen. Örömmel konstatáltuk, hogy már nem fehérre mázolt arccal, feketére festett szemekkel koncerteznek, mint anno, ami persze kísértetiesen hasonlított a KISS nevezetű kultikus rock banda megjelenéséhez. A lelkesedésük, a lendületük azonban még mindig a régi. A közel másfél órás koncertre jó kis egyveleget sikerült válogatniuk. A legütősebb számokat a „Káros az egészségről" és a „nihilről..." (Miattad iszom.., Vesztettél, stb), valamint az új, „Degeneráció" névre keresztelt albumról (Csatornapatkány), és persze a sort még folytathatnánk. Minden szám a helyén volt, a sorrend telitalálat, a régi és új számokat olyan sikeresen keverték, hogy néha már az volt az érzésünk, hogy nem is lemezbemutató koncerten vagyunk, ismerünk már minden dalt. Bár a hangosítás elég torz volt, hiszen az énekből néha alig lehetett érteni valamit, mindez látszólag senkit sem érdekelt különösebben. Körbepillantva a nekihevült kis csapaton, tudtuk, hogy már mi sem maradhatunk nyugodtan, „ha beindul én is pörgök vele" állítás teljesen beigazolódott. Ugrálás, pörgés, fejrázás, pogózás. Őrjöngő tömeg a zenekar előtt, igazi örömzenélés a színpadon. Így, másfél óra elteltével már mindenki annyira elégedett volt, hogy feltöltődve, mosollyal az arcon galoppozott hazafele.