„All that jazz"

Az alaphozzáállásomat megadja, hogy Istenes Bence rögtön a műsor elején negyvenhétszer visítja fejhangon, hogy „úúúúúúúmicsoda hangulat van itt", meg hogy „feeeeelrobbant a stúdió". Bence, lassan mondom, hogy megértsd: NE CSINÁLD EZT! Köszi. (Egyúttal kérjük, hogy emeljék meg a közönségfelelős fizetését, mert ő egyébként remekül végzi a munkáját, csak Bencét kéne leállítani erről az állandó üvöltözésről.)

A magyar könnyűzenei showműsorok RTL-es szerkesztőinek halvány lila fogalmuk (és ide egy másik „f" betűs szót képzeltem el eredetileg) nincs a jazz és a szving mibenlététől, legalábbis a mai adás alapján egyértelműen erre következtethetünk. Számukra jól bevált slágerek átírása, angol hablattyal történő előadása, és erőltetése nagyjából megfelel az igényeknek, holott millió kitűnő, remekül énekelhető, izgalmas, eredeti jazz és szving sláger van a palettán, de nem! Ők inkább a Guns 'n' Roses-t veszik elő, és rögtön két dallal. Nyomorult Axl Rose ha ezt hallaná, valószínűleg saját kezűleg törné porrá Nagy Ricsi csontjait.

A stylistok ma este egészen kitettek magukért, mert a ruhákra egyáltalán nem emlékszem, de ez jelen esetben pozitívum - a fiúkat könnyű volt alkalomhoz illő öltözékekbe bújtatni, az összesen három lány pedig kifejezetten csinosra sikerült. Tóth Gabi ma este abszolút elegáns és üdítő jelenség a zárt, de csintalanul nőies ruhában, és végre nem nyalták le és nem is tupírozták fel a haját, hanem csak egyszerűen hagyták olyannak, amilyen - eddig ez a legjobb döntésük.

A versenyt a Spoon kezdi a Get lucky-val, ami személyes kedvencem, persze nem feltétlenül ebben a verzióban. Az a „wowáppóldenájt" igazán bántja a fület, egy ilyen sűrű, gyors tempójú dalszöveghez ennél sokkal jobban kell tudni angolul, gyerekek! Az átdolgozással alapvetően nincs bajom, és bár a felétől egészen unalmassá válik, azért nem annyira rossz (hogy ebben hol volt jazz vagy szving, azt nem tudom).

Horányi Julihoz remekül illik a stílus, James Brown dala pedig a hangjához passzol nagyon. Erős, jó előadás, egyetlen hamis hang nélkül; kerek, kiforrott, valódi produkció, nekem eddig ez jön be a legjobban.

A meredek feldolgozásairól hírhedt Nagy Ricsi a Welcome To The Jungle tönkretételével jelentkezik. A tánc egész jól sikerül, de az énekelt részek roppant gyengék, se szín, se árnyalat, se hangulat, se semmi, csak hangerő. Én ezt nem bírom elviselni...

A Tha Shudras nagyon csinos, és jó a dalválasztásuk is, a Stayin' Alive kifejezetten hozzájuk illő dal, hiszen sokak véleménye szerint lassan a kiesés felé tart a csapat. Az énekhang mondjuk nem lett jobb sajnos, és bár a frontember mindent megtesz, hogy jó előadást nyújtson, be kell látnia, hogy a Bee Gees-t utánozni bizony túl nagy falat neki. Azt viszont szeretném egyszer megérni, hogy a magyar közvélemény és bulvársajtó képes egy olyan témát, mint hogy egy zenekar tagjai maszkban lépnek fel, intelligensen kezelni (mondjuk azt hiszem, ez kifejezetten az „utópia" kategóriába sorolható). (Érdekes, a Slipknotnál, csak hogy egyetlen kézenfekvő példát említsek, egész jól feldolgozta ezt a világ.)

Tóth Andi hangjának karakteréhez is kifejezetten illik ez a stílus, és bár a Sweet Child o' Mine egészen furára sikeredik, ő legalább képes árnyalni a hangszíneket, játszani a dinamikával, egyszóval érett énekesként előadni.

Benjinek igazán megérte „összekaparni" magát (nem tudom, mi a baj az „összeszedni"-vel, de az összekaparást legalább hatszor mondja el), mert végre mutatott egy kis életet ezzel az egyébként agyonvissza fel- és átdolgozott, és agyonunt Oasis-nótával. Itt nem kell óriásiakat énekelni, viszont lubickolhat kicsit a zenével, és úgy tűnik, végre jól is érzi magát (bár vannak arckifejezései, amikkel nem tudok mit kezdeni). Igaza van Alföldinek, nem kell mindig ezerrel tolni mindent. Tűpontos, tiszta, hibátlan és vidám az előadása. Ez jó! Összevissza izzadja magát szegény, de nem baj, mert legalább megdolgozott a dallal.

A duettek hála az égnek nem jazz és szving stílusban készülnek (nem mintha az előző nóták bármelyike is úgy igazán az lett volna, de mindegy), viszont a párosítások egész jók.

Tóth Andi és a Tha Shudras dalválasztása remek! A Tears for Fears modernizált verziója mindkettejüknek jól áll, és jól is működnek együtt a színpadon. Energikus, ütős, egész kellemes meglepetés. A mentoroknak is tetszett; itt jegyezném meg, hogy Szikora most már tényleg megérdemelne egy teljesen önálló standup műsort (ha összevágnánk a korábbi adásokból, lehet, hogy már összejönne egy egész este).

Benji és a Spoon a Shape of my Heart-tal érkezik, remek választás. A hangszínük jól illik egymáshoz, és a zenészek is tudnak érvényesülni. A külön szólamoknál néha ugyan bizonytalankodnak, de a közös részek mindig tiszták. (Kár, hogy a „duett" kimerül a tercelgetésben.) Végre egy nyugodt, kiegyensúlyozott, felkészült előadás, ami nincs agyongörcsölve, túlfeszülve. Hallottam olyan véleményeket, hogy unalmas, de hát azért ez a dal nem kifejezetten partydarab, lássuk be. Pont jó így, ahogy van.

Horányi Juli és Nagy Ricsi állítólag a két legfelkészültebb énekes; a melómennyiséggel nincs is gond, de hogy a duettek közül ez a legrosszabb, az is tuti. (Ez a dal nem volt anno a táborban, mint csoportos versenyszám?) A két versenyző vagy egymásnak mutogat, vagy a közönségnek, ez baromira zavaró, elvégre nem pantomimversenyen vagyunk... A másik két páros nyugalma és összhangja itt nyomokban sem látható, olyan nagyon énekelnek, hogy szinte levegőt se tudnak venni. Túl van ez tolva, kérem, rossz ez a nóta, gyors, hangos, kapkodós, alig tudják kipréselni a hangokat magukból szegények. Hiába a sok ömlengés és ajnározás a mentoroktól, ez bizony nem volt jó.

A közös dülöngélés és szantaklózolást nem is minősítem, bár megjegyzendő, hogy Trap kapitány szakálla zseniális húzás, neki még legalább tátognia sem kell!

Az extra fellépő ma Kocsis Tibor, aki újabban, mint tudjuk, szvingre adta a fejét, olyannyira, hogy egyik közepes dalából is csinált egy ilyen verziót; amit díjazunk, hogy élőnek tűnt az éneklése.

A mai két párbajozó tippemnek megfelelően a Spoon és Benji (már többször fel akartam vetni, hogy a Spoon egyik tagjának tényleg „Cici" a neve?!?!?)

A párbajt a Spoon kezdi. Jó, hogy az ének magyar (Demjéntől), így legalább nem csúsznak el az angol kiejtésen. Sajnos elég bizonytalan, ráadásul úgy néz ki, vagy a basszusgitárral, vagy a rajta játszó fiúval nem stimmel valami, mert nagyon nézegetnek egymásra. A frontember nagyon mérgesen énekel, pedig ez alapvetően egy kedves dal.

Benji dala jó választás (Miley Cyrus - The Climb), a hangjához és komfortzónájához illő világ, lassú, éneklős, helyenként persze kicsit mély, meg izgulós, mint mindig. Kettejük talán most ő volt a jobb szerintem

A mentorok is így gondolják; szerencsére most nem Szikora Robi az utolsó szavazó, nem neki kell dönteni, így nem bízza a nézőkre a választást, hanem végre van saját véleménye is. Little G. viszont igazán jól értékel, és igaza is van. A Spoon számára tehát véget ért a versengés (ezzel a Tha Shudras lett az idei verseny legjobb zenekara). A következő adásban híres filmslágerek és egyéb, „mindenki által ismert dalok" lesznek (hogy ez miféle tematizálás, azt nem tudom, de Bence ezt mondta, hát úgy legyen). Na, az biztos roppant izgalmas lesz...