"Minden jóra készen" - Szent Norbert Nap a Premontreiben
Képgaléria megtekintése2009.06.06. - 13:30 | Fazakas Zoltán Márton OPraem - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Június 5-én, pénteken az idei Szent Norbert Jubileumi Év keretében a premontreiek alapítójára emlékeztek Szombathelyen, a rend legnagyobb magyarországi gimnáziumában. Ünnepi szentmisét celebrált Dr. Veres András szombathelyi megyéspüspök.
Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelyet Dr. Veres András szombathelyi megyéspüspök celebrált, Konkoly István, nyugalmazott püspök és Dr. Horváth Lóránt Ödön premontrei apát és rendtársai, valamint a környékbeli papság jelenlétében. A szentmise után megáldották az iskola diákjai által - Dancs Jeanette, művésztanár vezetésével - készített Szent Őrangyal Mozaikot.
Az ünnepség a díszteremben folytatódott Ödön apát úr rövid áttekintésével a rend történetéről, majd diákjaink tartalmas, sokszínű koncertet adtak elő, amelyben a klasszikus zene mellett helyet kapott a néptánc, a rockzene és a jazz is egyaránt. Ezután diákjaink nagyobb része már megkezdődő tanítási szünetének örvendhetett, míg egy csoportjuk kedves kötelességének eleget téve, tanárai ünnepi ebédjén szolgált fel. Az egész ünnepséget hangulatos beszélgetés zárta a rendház kertjében.
Az ünnepségsorozat június 6-án a Csornai Premontrei Apátságban folytatódik.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat



































































































































Új hozzászólás