Ki a felelős a saját boldogtalanságáért? – A Hosszú út az éjszakába a Weöres Sándor Színházban
Képgaléria megtekintése2015.01.30. - 08:00 | Rozán Eszter - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Egy hosszú nap, és romokban hever az élet. Vagy mégsem elég ehhez egyetlen nap? Milyen előzmények vezetnek egy valaha nagy reményekkel bíró család széthullásához? Megszabadulhatunk-e valaha is a múltunktól? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozik Eugene O'Neill darabja a Weöres Sándor Színház színpadán. A drámát Szabó Máté rendezésében láthatjuk.
Széthulló család, ahol mindenki keresi a kapaszkodót, a boldogságot, de az valahogy mégis elmegy mellettük. Talán így lehetne a legjobban meghatározni a Tyrone család egy napját Eugene O'Neill: Hosszú út az éjszakába című drámájában. Valóban hosszú idő telik el a napkeltétől az éjszakáig, sok-sok kétely, várakozás, remény, ugyanakkor a hazugság, az önbecsapás, a magány, és a kilátástalanság miatt érzett keserűség jellemzi a szereplőket.
A színházlátogatók általában két csoportra oszlanak. A többség azért megy el egy-egy előadásra, mert szeretne kikapcsolódni a hétköznapok taposómalmából, ezért önfeledt szórakozásra vágyik. Úgy vélik, az élet úgyis tele van szomorú dolgokkal, legalább a színházban érezzék jól magukat, ott ne lássanak szerencsétlenséget. Egy fárasztó nap után nincs jobb felüdülés, mint egy vígjáték. Vannak azonban olyanok is, akik úgy gondolják, a színháznak igenis kötelessége, hogy komolyabb dolgokkal is foglalkozzon, és felhívja a figyelmet az élet árnyékos oldalára is. Aki megnézi O'Neill darabját, nem fog felhőtlenül kacagni, viszont olyan létkérdésekkel szembesül, melyek mindnyájunkat foglalkoztatnak. Ki a felelős a saját boldogtalanságáért? Ő maga vagy a környezete? Hibáztatható-e Mary, amiért morfinistává vált, vagy csupán a körülmények szerencsétlen összjátéka kergette ebbe a helyzetbe? Jogosan ítéli-e el őt a férje, aki maga is alkoholista, vagyis ugyanolyan szenvedélybeteg, vagy a nagyobbik fiuk, aki szintén nem veti meg az alkoholt? A társadalom kényszerének engedtek, vagy a jellemükben rejlő erők determinálták az elkerülhetetlent?
James Tyrone (Trokán Péter) hisz a művészetben, hisz abban, hogy a legjobbat teszi, de a dolgok valahogy mégsem stimmelnek. Fogához veri a garast, már-már annyira túlzó mértékben, hogy annak a többiek látják kárát. Teljesen természetes számára a spórolás, nehéz gyermekkora szoktatta rá - tízéves korában kemény fizikai munkára kényszerült -, s ettől még akkor sem tud szabadulni, amikor javuló anyagi helyzete miatt jóval többet engedhetne meg családjának. Állandóan a szegényháztól retteg, s mint ahogy kifejti, jogosan, mert nincs annál borzasztóbb. Vajon ez az a tényező, mely az egész család sorsát meghatározza? Mary (Kiss Mari) a morfiumba menekül a kilátástalanság elől. Legkisebb gyermeke születése után súlyosan megbetegedett, s az olcsó szállodai orvos (drágábbra Tyrone sajnálta a pénzt) morfiummal csillapította fájdalmait, innét pedig egyenes út vezetett a függőséghez.
Mary leginkább azt fájlalja, hogy sosem volt igazi otthona, folyton a férjét kellett kísérgetnie szállodáról szállodára, egyik lepusztultabb szobából a másikba (ismét a fösvénység!) és sosem talált olyan helyet, amit az otthonának érezhetett volna. Még azt a házat sem tudta megszeretni, ahol a nyarakat töltötték, mert valami onnét is hiányzott.
A két fiú, ifj. James Tyrone (Orosz Róbert) és Edmund Tyrone (Kenderes Csaba e.h.) - akik a jövőt jelentenék - sorsa is megpecsételődött. Edmund nagyon beteg, már csak a diagnózis megerősítésére várnak (a város legolcsóbb háziorvosától), ami szinte egyenlő a halálos ítélettel. Mary tagad, nem mer és nem is akar szembenézni a valósággal, csupán egy könnyű nyári náthának tünteti fel az egészet. A tagadás, a menekülés a valóságtól áthatja az egész darabot. A ki nem mondott gondolatok, az eltitkolt tények olyan erővel vannak jelen, hogy szinte szétrobbannak, mégsem nevezi nevén senki.
Amikor még csak gyanítják, hogy Mary visszaesett, utalnak, célozgatnak rá, de szembenézni vele túl fájdalmas lenne, ezért lappang körülöttük a bizonytalan bizonyosság, akár a köd. A köd, ami homályt okoz, elválaszt minket, és megakadályoz a tisztánlátásban. Nem véletlen, hogy a második felvonásban, ahogy Mary egyre távolodik a jelenből, a köd is egyre sűrűbbé válik.
A köd egész életünk szimbóluma. Görcsösen igyekszünk egymásra találni, hiszünk a szeretet erejében, de mégsem találjuk a másikhoz vezető utat. Ködben bolyongunk, a létezés peremére sodródunk, s közben nemcsak saját magunkat veszítjük el, hanem szeretteinket is. A ködkürt ugyan rendszeresen megszólal, figyelmeztet, hogy ember, figyelj, eltévedtél, s talán pár percre fel is eszmélünk, hogy utána újra elmerüljünk a saját világunkban.
A Hosszú út az éjszakába felölel egy napot, de egy életet is. A csomópontokat keresi, mitől hullhat darabokra egy reményteljesnek induló élet. Mert valamennyien boldog életről álmodoztak egykor, Mary apáca szeretett volna lenni, majd úgy gondolta, James Tyrone oldalán találja meg a kiteljesedést. Az idősebb és az ifjabb James Tyrone a színészetben keresték életük értelmét, mégis az alkohol fogságába estek. A költői hajlammal bíró Edmund életébe a tüdővész szólt bele. Abban az időben (1912-ben játszódik a darab) még nem volt hatékony gyógymód erre a betegségre, s bár a diagnózis nem jelentett száz százalékosan halált, nagy valószínűséggel mégis.
Ez a kettősség borzongatja meg újra és újra a nézők hátát, ami az egész darabon végigvonul, például, hogy Edmund meg fog halni, vagy mégsem, Mary végleg visszaesett, James Tyrone tényleg olyan zsugori alak vagy mégis szereti a családját? Az ifjabb James valóban tehetséges, csak az alkohol miatt nem boldogul? Ezek megválaszolása a befogadók feladata, s pontosan ez az, ami széppé teszi a drámát: a többféle értelmezési sík. Mary képtelen megszabadulni a múlttól, ami a darab végére csúcsosodik ki igazán.
O'Neill egy különös világba kalauzol minket, ahol minden mozzanat, minden elhangzott szó újabb és újabb kérdésekre ösztönöz. Talán leginkább a szolgálólány, Cathleen (Varga Dóra) áll legjobban két lábbal a földön, ám az ő gyakorlatias lénye (és pozíciója) kevés ahhoz, hogy visszarángassa a családot.
Kitartó és kemény munkával járó próbák eredményeként született meg ez az előadás. Színészei hosszasan tanulmányozták a kábítószer-függőséget és hatását. Kiss Mari kiválóan alakítja a morfinista anyát, aki megpróbálja megőrizni méltóságát, mégis egyre jobban eltávolodik a valóságtól, míg tudata teljesen elborul. James Tyrone-t sem könnyű megjeleníteni, Trokán Péter azonban remekül játssza a kissé megfáradt, túlzó módon takarékos, a családjáért engedményekre hajlandó, ám önmagából kibújni nem tudó színészt. Orosz Róbert és Kenderes Csaba a testvérpár szerepében élethűen adják vissza az egymással rivalizáló, civakodó, néha a brutalitásig őszinte, mégis a másikért aggódó testvéreket. Szabó Máté felejthetetlen rendezésében O'Neill drámája igazi életre kelt.
Szereplők:
James Tyrone/Trokán Péter
Mary Cavan Tyrone/Kiss Mari
Ifj. James Tyrone/Orosz Róbert
Edmund Tyrone/Kenderes Csaba e.h.
Cathleen/Varga Dóra
Dramaturg: Ari-Nagy Barbara
Díszlettervező: Khell Csörsz
Jelmeztervező: Füzér Anni
Zenei szerkesztő: Szabó Máté
Kellékes: Poór Éva
Ügyelő: Kovács Zsu
Súgó: Papp-Ionescu Dóra
Rendezőasszisztens: Kovács Nóra
Rendező: Szabó Máté
Bemutató: 2015. január 30. 19 óra, Nagyszínpad
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat
Új hozzászólás