A sajtósoknak szánt különterem kényelmes, kellemes, mindennel ellátott (büfé), viszont az élő adás varázsát az élő adás jelenti - legalábbis nekem. Sajnos a nézőtérre a díszlet mérete (így a férőhelyek csökkenése) miatt nem lehetett már beférni, így maradt a sok élő kommentelő, akiktől egyébként sok érdekes és izgalmas belső információt lehet megtudni, bár sajnos ezek 99%-át nem tehetem közzé. A hangulat egyébként teljesen jó, azért érződik a levegőben, hogy itt történik valami ma este, ráadásul mindez kellemes kávéillatban.

Tatár Csilla hihetetlen gyorsan meggyógyult, pedig Rátonyi Krisztával semmi baj nem volt, sőt. (Különben Tatár Csilla öltözője előtt volt szerencsém állni 5 percig. Wow! Harsányi Leventét is szívesen megkerestem volna, hogy megkérdezzem pár dologról, például hogy mit vesz be az adások előtt, de aztán inkább nem.)

A zsűritagok bevonulását kívülről (tehát hátulról) sikerült elcsípnem, mit mondjak, csinosabbak, mint valaha, de hát az X-Faktor döntők óta tudjuk, hogy ilyenkor mindenki szmokingban, öltönyben, estélyiben feszít, ami egyébként azért nem baj, mert ezen nincs mit kifogásolni, csini, és mindenkinek jól áll.

Tóth Gabival kezdődik az este, a környezetemben ülő MTVA-sok és sajtós kollégák nagyrészt kedvelik, kisrészt hogyismondjam: izélgetik, de hát ez kábé lefedi a valóságot. Gabi egyébiránt talán most a legjobb, a mély hangok is szépen kijönnek, a ruha, bár más, továbbra is tetszik, a haja is más, szóval ő úgy nagyjából az egyetlen (no meg persze Radics Gigi), aki minden alkalommal változtat a külsején, és a koreográfiát is kicsit visszafogta; őszintén szólva nekem egyre inkább tetszik ez a hülye dal. A fene egye meg. Azt mondjuk tényleg megkérdezném, hogy mi az, hogy "hosszú idők"? Vagy "idők", vagy "hosszú idő" - szerintem, és hogy ezt nem kérdezte meg se Both Miki, se a többiek, az elég fura. Azért nem hagyhatom szó nélkül a tökéletes hangot, a szuggesztív előadást, ami élőben sokkal inkább működik, mint a képernyőn keresztül. A külföldi média szerint ő az egyik nagy esélyes - hát majd meglátjuk, sokszor okozott már a magyar közönség meglepetést.

(Közbevetésképpen: a többiek laptopjain azt látom, hogy ki ingatlanhirdetéseket néz, ki épp Wikipédiát szerkeszt, megint más éppen csetel, ki-ki a saját ízlése szerint. Bezzeg én gépelek, mint az őrült.)

A Soulwave visszhangja itt a különszobában eléggé pozitív, úgyhogy egy szavunk sem lehet! Úgy látom, róluk is lassan leolvad a lámpaláz, oldottabbnak és vidámabbaknak tűnnek, mint eddig bármikor - vagy eddig is azok voltak, csak most látszik is, ki tudja. A műsor után megpróbálom őket elcsípni pár mondat erejéig, előtte sajnos nem sikerült. (Update: utána sem, pedig cserkésztem őket egy ideig. Aztán kifelé menet elrohantak mellettem a folyosón... affene.)

Radics Gigi fenomenális éneklése továbbra sem hagy kívánnivalót maga után, főleg úgy, hogy mi nem a tévés hangot halljuk itt, meg persze azért is, mert most tényleg mindent beleadott, iszonyú erős volt ez a produkció. A ruha talán most a legcsinibb (elvégre döntő), azért látszik, hogy hol van erre költségvetés. Ő az első, akinek a produkciója alatt teljes csend van pár percig a teremben. Tatár Csillától megtudjuk, hogy Quincy Jones is szurkol Radics Giginek, és hogy AZ (mármint hogy Quincy Jones) Los Angelesben van. Köszönjük, Emese, izé, Csilla.

A Kállay Saunders Band nem SZTRESSZELI túl a fellépést. Őszintén szólva pont ez az a dal, amit nem igazán szívesen látok a döntőben, de szerencsére nem én döntök (mármint számukra szerencse). Eddig sem volt kérdés, és most sem az, hogy az énekhang egyszerűen tökéletes, a színpadi kiállás, a megjelenés, a kisugárzás a helyén van, a vokál valami csodálatos, egyszerűen csak a dalt nem szeretem, mert rám nem hat, nincs amivel megfogjon. Nekem ennél energikusabb, vagányabb, súlyosabb dalok tetszenek, a Runningot szerettem, ez ahhoz képes egy langyos pocsolya. Evvan, sajnálom.

A Leander Kills legjobb szöveg díját elnyert rockballadája továbbra is közönségsikernek számít (itt is). Ez a dal nekem azért tetszik, mert a Bryan Adams-féle nyammogásból kapunk egy hirtelen jött, kemény refrént, amit az ének magasan visz a vállán. A szöveg és a betonstabil ének egyszerűen sodorja a zenét maga után. Az, hogy Frenreisz Károly miről beszél, nem csak nekem nem világos, hanem a körülöttem ülő kollégáimnak sem, Both Mikiből meg csak a "hagymát hagymával" jön át - tényleg jó itt a hangulat, na.

(Reklámszünetben mindenki feláll, megmozdul, beszélget, nevet, viccelődik. Mondjuk a felállást leszámítva a többit amúgy is, folyamatosan. Harsányi furcsaságain hangosan nevet mindenki. Hihi.)

Zävodi & Berkes Olivér dala az egyik kedvencemmé lépett elő, érdekes. Tetszenek a látványos, csodás ruhás produkciók, de ebben az esetben pont az eszköztelenség tetszik, a natúr ének (élő vokállal), ami ráadásul egyre határozottabb lesz. Szimpatikus a két fiú, a fiatalságuk, az őszinteségük és a szerénységük. Remélem, hallunk még felőlük később is.

Pápai Jocit és dalát most már nem kritizálom, mert egyrészt akármilyen is, de itt van a döntőben, tehát másoknak megfelel a hibáival együtt is, másrészt az élő hang és a zene még az én szavamat is elállítja, ráadásnak kiegészítve a gyönyörű és ügyes táncoslánnyal. Hű.

Kanizsa Gina zárja a döntőt különleges dalával, amely valóban megosztó, de ennek talán érdemes örülni, hiszen ezt a dalt tényleg mindenki ismeri, mindenkinek van róla véleménye. Én magam sem tudok tőle szabadulni, dúdolgattam utcán, boltban, még a saját zenekarom próbájának szünetében is. Egyet tudok mondani innen a helyszínről: lenyűgöző. Borzongok tetőtől talpig, magával ragadó és mozdulatlanná dermesztő az előadás.

A 8 dal után minden versenyző a színpadra vonul, és nemsokára már csak négy versenyzőnek drukkolhatunk. A zsűri pontozása során túl sok meglepetés nem történik, maximum az, hogy Tóth Gabi nincs benne az első négyben, és hogy a zsűri agyonpontozta Pápai Jocit, de például Zséda nulla pontot adott Kanizsa Ginának... szóval érdekes. Amíg a négy döntős közül (Radics Gigi, Pápai Joci, Kanizsa Gina és a Závodi-Berkes duó) a közönség kiválasztja a szerinte legjobbat, kiosztják Benjinek a vigaszdíjat legjobb akusztikus feldolgozás díját, ami azért nem olyan rossz, tekintve, hogy egy komplett koncertet rögzíthet akusztikban, plusz részt vehet a Volt fesztiválon is.

Freddie-t, aki a szavazás alatti extra produkciót nyújtja, sikerült végre normálisan felöltöztetni, végre nem szakadt és aszimmetrikus, trendi szirszarokban van, hanem elegáns zakóban - no és továbbra is nagyon bírjuk a hangját.

Caramel is kibújik a zsűriasztal mögül, és énekel kicsit (azaz már korábban énekelt, hogy ne most kelljen, de ez most részletkérdés). Erre nyilván nincs mit mondani, ő már rég megtalálta a stílusát, önazonos, őszinte, az éneklés pedig tökéletes.

A zsűri egyhangú pápaijocizása után (amit az adások pontozása és az elhangzott vélemények tükrében egyáltalán nem értek) végre kiderül, hogy a közönség szerint 2017-ben Kijevben Magyarország képviseletére a legérdemesebb: Pápai Joci.

Gratulálunk a győztesnek, és természetesen minden résztvevőnek. Akárhogy is, ez az idei mezőny valóban színvonalasabb versenyt adott, mint az eddigiek - 6 adás ide vagy oda. Májusban találkozunk a kijevi közvetítéseken!