Büszke nemzet a magyar, sorra vívja harcait, és ez a mentalitás ünnepekkor rögtön ki is ütközik, mert ami robban, hangot ad, vagy amit ki lehet lőni, azzal azonnal célpontot keres. A rendszerváltás óta eltelt 28-29 évben - bár kísérletek folytak - mégsem tudott kialakulni a társadalom szövete, a magyar emberek csak kisebb csoportokra osztva tudták és tudják elképzelni az állampolgári létet.

Ez több szempontból is problémás, a társadalmi szerepvállalás a mindennapi élet része kellene, hogy legyen, és ehhez tartozik az is, miként kellene viselkednünk például szilveszterkor, amikor az alkoholmámor és a túlzott endorfin-termelés teljesen elveszi egyes egyedek józan ítélőképességét. Ők azok a lények, akiket embernek már nem lehet nevezni, de, ha állatnak titulálnák őket, akkor az állatvilágot sértenénk meg ezzel. Szóval, vannak olyanok, akik gondolkodás nélkül - vagy rengeteg töprengés után -, behajítják a petárdát a beszélgető emberek mögé, közé, mert milyen király már, hogy a mit sem sejtők összeszarják maguk ijedtükben.

Az ilyen életképtelenektől jönnek az olyan ötletek is, hogy a tömbházakat célba veszik a rakétáikkal, és vannak olyan pillanatok, amikor sikerrel is járnak, mint az történt velem is két alkalommal. A háztetőn beinduló többfokozatú tűzijáték nem feltétlenül a legjobb élmény, amit egy ember megélhet, viszont valakinek még ezt is sikerült überelnie, egy negyedik emeleti balkonra beküldött példánnyal. Ilyenkor az ember nagyjából fél órányi masszív káromkodással és az elkövető összes felmenőjének célzott halálos „jókívánsággal" tudja letudni a riadalmat, azonban az ember macskája már egy fokkal rosszabbul viseli az ilyet.

Középpehelysúlyú, öreg, ébenszín macska, s bár megszolgálta a Lucifer nevet, két napja már minden apró zajra összerezzen és féktelen menekülésbe kezd. Kicsit rosszul érintette az elemi erejű robbanás, ami balkonajtóban érte utol, a napi 27. szundi közben.

A kérdés csak annyi, hogy miként nem tudott annyi felelősségtudat, önkritika és ész szorulni egy embernek látszó kétlábú genetikai hulladékba, hogy ne próbálja meg felgyújtani mások otthonát, "baszott boldog" agyhalálában? A válasz pedig talán az, hogy azért, mert a társadalomként funkcionálni képtelen magyar egy identitásfosztott lelki jobbágy.

Oké, keseregni egyszerűbb, bennem meg felmerül, hogy a vendetta mégsem olyan nagy hülyeség, "rakétás támadóm" küszöbén most én is otthagynék egy lángoló papírzacskónyi macskafekáliát, a lerak-meggyújt-becsönget-elfut négyütem kíséretében.

A végső konklúzió pedig az, hogy, ha kés, villa, olló, gyerek kezébe, akkor pia, tűzijáték, autó, agyhalott tininindzsák kezébe nem való. Mert az, hogy már megfosztottuk magunk a kultúránktól, nem jelenti azt, hogy bármit megtehetünk, és végképp nem azt, hogy lemondhatunk a logikus gondolkodás privilégiumáról, hiszen elméletileg ezért emelkedtünk ki az állatok sorából, és ezért van az is, hogy az ilyen kretének az agyatlan tetteik okán sem sorolódhatnak vissza az állatok rendjébe soha. Végül Tim Roth örök klasszikusát idézve a Gridlock'd című filmből: "Baszott boldog új évet!"