A bemutatója előtt Surányi Nóra képzőművésszel beszélgettünk, aki Czukor Balázs alkotótársaként működött közre a darab létrehozásában. Főként az előadást megelőző csoportos munka részleteiről és alkotói módszerekről faggattuk: a klasszikus színházi szerepek (rendező, dramaturg, színész, zenész) határainak eltolásáról, fellazulásáról, és a nyersanyagként szolgáló bank-tematika (egy lépést hátrébb lépve a bürokratikus hatalmi rendszerek) kínálkozó feldolgozási lehetőségeiről. 

Salamon Júlia: A Home Bank esetében az alapfelvetés tőletek érkezett, majd a társulattal közösen alakítottátok a feldolgozás kereteit. Ebből már a novemberi olvasópróba során ízelítőt kaphattunk. Ez a nyitott, brainstorming-on alapú műhelymunka mennyire volt újszerű számotokra? Korábban dolgoztatok már hasonló munkamódszerrel?

Surányi Nóra: Közvetlen előzményként az ősszel bemutatott Visszatérő című darabot említeném, amely szintén közös munkánk. Az előadást a pesti Kolibri Színház felkérésére készítettünk, és társulat tagjainak személyes élettörténetét dolgoztuk fel. Még korábbra visszanyúlva, 2014-ben a Kolibri és a K.V. Társulat együttműködésében pedig hasonló szemlélettel nyúltunk Szücs Zoltán szövegéhez, ebből született a Függésben című darab. Itt már fontos szempont volt számunkra, hogy a résztvevő színészek egyéni interpretációi (kinek mit jelent a függőség, mennyire sok rétege lehet ennek a kiszolgáltatott érzelmi viszonynak) helyet kapjanak a rendezésben. Czukor Balázs már a Bűn és bűnhődés monodramatikus feldolgozásában (2016) is ezzel a nyitott, aktív bevonására épülő munkamódszerrel dolgozott, bár azt a folyamatot csak külső megfigyelőként kísértem.

SJ: A közös előkészítő munka egy workshop menetéhez hasonlítható, nincsen előre kőbevésett irány, hanem a résztvevők aktivitása, előzetes tudásai és képességei mentén alakul a végeredmény. Mi inspirálta, hogy ebben a felállásban kezdjetek el dolgozni? A rendező-színész közti dinamikát szeretnétek ezzel formálni, lebontani? Vagy - ahogy fent említett korábbi darabok (Függésben, Visszatérő) esetében is markánsan kitapintható - egy terápiás, a pszichodráma eszköztárából kölcsönzött módszerről van inkább szó?

SN: Az, hogy mennyire lesz erős a terápiás íz egy-egy ilyen munkában, mindig a társulat, a csoport hozzáállásától függ. A 2014-es és 2017-es Kolobris darabok esetében a témafelvetés jobban felkínálta az egyéni kapcsolódás, a személyes viszonyulások, általában a témához köthető tabuk vagy traumák kibeszélését. A Home Bank esetében is valóban műhelymunkaszerűen építkeztünk, kezdésnek ötlettervekkel álltunk elő, ahelyett hogy egy kész szöveget adtunk volna színészeknek. A Visszatérőnél a társulat tagjaival életútinterjúkat készítettünk, és a felvételek elemezése után már könnyebben határoztuk meg az előadás gerincét adó történeteket.

SJ: A bank és az általa megidézett fogalmi háló mennyire volt alkalmas a kibeszélésre, személyes történetek elmesélésére? Mennyi szól a kisember, a jedermann kiszolgáltatottságról, az átláthatatlan hatalmi keretek megértésére irányuló sziszifuszi küzdelemről?

SN: A bank és a kisemberek viszonyát nem a kafkai bürokrácia áthatolhatatlan útvesztőjeként vagy egymásnak feszülő ellentéteként szerettük volna csupán bemutatni, hanem sokkal inkább a két egymást támogató rendszerként, függésben lévő szintként. A bank toposza kapcsán ez is régi alapgondolat, hiszen a hatalom nem él meg a támogatók (jelen esetben ügyfelek) nélkül.

SJ: A társulat tagjainak mennyire komfortos ez az aktívabb szerepvállalás, hogy a rendezés folyamatát a társszerzőség irányába toljátok el? Mik ezzel kapcsolatban a tapasztalataitok?

SN: Ez teljesen csoportspecifikus, ahogy korábban utaltam rá, valaki szívesen bevonódik, kifejezetten izgalmas szakmai helyzetnek tartja, valaki pedig megszeppen a nagyobb alkotói szabadságtól. A magyar színházi életben is többen dolgoznak hasonló módszerrel. De nyilván az, hogy nyitott folyamatként tekintünk a rendezésre, az a mi személyes szakmai hátterünkből is fakad. Czukor Balázs egyszerre aktív színészként és rendezőként is, így mindkét nézőpontra van rálátása, könnyen tud azonosulni mindkét pozícióval. Én a kortárs képzőművészeti közegből jövök, intermédia művészként az egyéni munkáim mellett sokszor vettem részt alkotók közti kooperációban. Ezek a csoportmunkák valóban a workshopokhoz hasonlíthatók, ahol nem feltétlenül a kész eredmény, hanem a közös alkotás során szerzett tapasztalatok, a kísérletezés jelentette számomra a tartalmat.

SJ: Röviden mesélnél arról, hogy a bank, mint témafelvetés milyen alapötletektől indult?

SN: Természetesen személyes indíttatásból, az elmúlt években több, számunkra érthetetlen, ellentmondásos ügymenetre láttunk rá. Egyrészt felfigyeltünk azokra a spontán, eseti - végső soron kreatív - megoldásokra, amelyek sokszor a rendszer saját sémáinak megkerülésével (vagyis kiskapuk révén) nyílnak meg az ügyfelek előtt. Másrészt a pénzügyi szolgáltató szektor és a privát szférába tartozó dolgok (mint életvezetés vagy a családtervezés) határának összemosódását találtuk még izgalmas területnek. Saját részemről még a Home bank című korábbi fotósorozatomat említeném - amely aztán a cím szintjén visszaköszön a darabban is -, ahol a téli hideg elől bankok előterébe, éjjelre behúzó fedél nélküli emberek és az atm-ek ellentmodásos látványát dokumentáltam (vagyis nem rendezett, beállított felvételekről volt szó).

SJ: A korábbi előadásokban nagy szerepet kapott a vizualitás. A díszletet Horesnyi Balázs tervező elképzelése mentén alakult, ugyanakkor a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium diákjait is bevontátok az egyes médiatartalmak (a fiktív bank arculatának) elkészítésébe. Ez is egy szándékos nyitás volt részetekről?  

SN:  Igen, örültünk az együttműködésnek ezen a szinten is, ahogy a színészi munka, a zeneszerzés és minden más területen történő bevonódás esetén is. A képző- és iparművészeti tagozatos diákok lényegében olyan animációs munkákkal egészítették ki a darabot, amelyek a nagyvállalatok arculati miliőjét idézik: egyszerre otthonosak a szemnek és egyszerre karikatúrája is ennek a steril világnak. A Home Bank ugyanis bárhol lehet. Pár hazai kontextusra való utalás ugyan el-elhangzik - amely a választott munkamódszerből, vagyis a csoport hozott történeteiből való építkezésből fakad - ugyanakkor próbáltuk időben és térben elemelni az előadást. A Home Bank nyitva áll, és bárki könnyen az ügyfelévé válhat.