A nagytestvér pornófalván is rajtatartja szemét - groteszk társadalomkritika a Weöres Sándor Színházban
Képgaléria megtekintése2009.10.31. - 09:45 | Egyed Betti - Fotók: Büki László
A pornófalva nevű sakktábla figurái egytől egyik kiszolgáltatott bábuk. A hatalom játszik velük, ide-oda rakosgatja őket a kockákon, mi pedig ölbe tett kézzel nézzük… Nézünk egy filmet, melyben a színház nyelvén elmondanak rólunk, korunkról, világunkról valamit, de ha akarjuk úgy is vehetjük, hogy csak moziban vagyunk. Döntés kérdése, és ennek joga még a miénk. Farm Bt., a Weöres Sándor Színház legújabb darabja!
Dömötör Tamástól nem egy egyszerű, klasszikus rendezést vártunk, s szerencsére nem is azt kaptunk. Az előző darabjai nyomán már tudjuk, hogy film és színház, mese és valóság kéz a kézben jár nála, nem ismeri a nézőtér és a színpad közötti határt. A Farm Bt. azonban még így is kiemelkedik a sorból, talán túlságosan egyetértünk az általa megfogalmazott társadalomkritikával, azzal a groteszk és abszurd, ám mégis igaz nyelvvel, melyen szól, s mellyel egyszerre nevetett és meghökkent.
Orwell Állatfarmja a sztálini Oroszország kiparodizálása, míg Dömötör Tamás Farm Bt-je napjainkról szól kicsit áttételes formában. De aki akarja, érti, érti, hogy az állatok a pornószínészek, hogy Angolhon-dala helyett most a Wolfmann (Trokán Péter) felkeresésekor készült kisfilm szól, hogy itt is vannak gyűlések, melyeken látszólag mindenki egyenlő, s míg Orwellnél a vezetőkké lett malacoké az alma és a tej, addig itt ők vezethetik a hibridet. S értjük, sajnos nagyon is, hogy a két világ mennyire hasonlít egymásra...
„Ez már nem az a parti"
A darab elején esetlen, szedett-vedett öltözékű pornószínészeket látunk, akik pár fillérért kiszolgáltatják magukat, testileg-lelkileg egyaránt kizsákmányolja őket a főnök. De valahogy mindez természetes nekik, nem kérdeznek, nem próbálnak tenni ellene, nem hagynák el a sakktábla szűkös kereteit. Az Őrnagy (Jordán Tamás) azonban megpróbálja felvilágosítani őket, „szentbeszéde" arról, hogy mennyire „nincs pénz", és mennyire felszínessé váltak a dolgok, egyszerre szól nekik, és nekünk. Egy pillanatnyi csend, az őrnagy elhagyja a tűzvonalat, a többiek (és a mi) kezébe (kezünkbe) adja a változtatás lehetőségét.
Nagyot álmodnak, de kicsit cselekednek. Akárcsak a rendszerváltás után számos cég, ők is arra vágynak, hogy függetlenedjenek, hogy a maguk urai legyenek. Hitelt hitelre halmoznak, fedezetük azonban nincs. Megszavazzák a két vezetőt, de csak amolyan hivatali célból, a papírforma miatt (egyelőre). Az Állatfarmban csak a malacok tudtak írni-olvasni, azért lehettek főnökké. A stáb tagjai közül pedig nekik van diplomájuk... Szegényes érv... De mintha ez is korunkat idézné: nem a tudás, és nem a tapasztalat számít, csak a papír. Egy darabig azonban mindnyájan hisznek abban, hogy egyestés játékfilmet forgatnak, mely meghozza majd a gyümölcsét, addig pedig nem számít, van-e fizetés, vagy, hogy mennyit kell dolgozni.
Akinek chipkártyája van az barát, akinek nincs, az ellenség
Láthatatlan, és mégis mindenhol ott van, mindent lát, mindenre ráteszi a kezét Valaki. Valaki, aki lehetne a 2 malac, vagy Hollo (Vass Szilárd) és Zeusz (Czapkó Antal), illetve Wolfmann is. Még a főnöknek is van főnöke, de a „főfőről" mégsem tudunk semmit. A hatalom hálója ez, melybe a stáb tagjai is belesétálnak egytől-egyik. Ha már Orwell, elkerülhetetlen, hogy ne a Nagy testvér jusson eszünkbe...
A szabadságért vívott harc elbukik. Már a stábon belül, a saját sakktáblájukon is csak szabályok szerint közlekedhetnek: kopogni kell az ajtón, chipkártya a beléptetéshez, parkolóhely beosztása. Az Állatfarm tagjai nagy betűkkel festették a falra a tízparancsolatukat, melynek legfőbb pontja az volt, hogy „Akinek két lába van az ellenség, akinek négy az barát". Nekik már arra sincs szükségük, hogy felírják, mert a technika mindent megold: a kamera mindent lát, a woki-toki mindent hall, a chipkártya mindent követ.
Ahogy hidegül el a sakktábla világa, úgy lesznek egyre idegenebbé figurái is. Színészeknek kell színészszerepet játszaniuk, mely többé-kevésbé sikerül is nekik, csak néha mintha idegenül mozognának ebben a világban. Eljátsszák a szerepeket, de nem azonosulnak velük. Hál Istennek. Így még groteszkebb, még morbidabb, még inkább szembesít: mi is csak ilyenek vagyunk, így mozgunk ebben a világban, mert benne másképp nem lehet.
A nagy testvér mindent lát...
A Farm Bt. tagjai odajutnak vissza, ahonnan elindultak. Nem menekülhetnek, a Dömötör Tamás féle rendezés sem ad megoldást, nem nyújt menekülő utat. Ezen a sakktáblán csak ezekkel a szabályokkal lehet mozogni. Ezen a sakktáblán majdnem teljesen kiürítik a színpadot, a nézőre csukják az ajtót, és lekapcsolják a fényeket...
S bizony nincs sok kedvünk tapsolni, de ez nem a darab minőségét, milyenségét nyugtázza. Sokkal inkább azt, hogy megértettük, miről szólt ez a 2 óra: magunkat, ezt a képmutató világot kellene megtapsolnunk, melyben már messze nincs értéke szabadságnak, szeretetnek? Először fel kellene kapcsolni a villanyt, fel kéne állni, és átköltözni egy másik sakktáblára... Utána megtapsolhatnánk magunkat is...
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1946 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
részletsebben itt:
http://vaskarika.hu/tehetseggondozas/reszletek/84/farm_bt-elmenybeszamolo/