„Betegség, elmebaj és halál... állt őrt bölcsőm felett és kísért el egész életemben" - jegyezte meg Edvard Munch, a norvég festőgéniusz. Anyja halálától teljesen letaglózva (5 éves volt, amikor elveszítette), és a 15 éves nővére halálakor ért sokk hatására (Munch akkor 14 éves volt) korai művészetét annak szentelte, hogy festményeiben megörökítse a tuberkulózis szörnyűségeit. A beteg kislány (1885-1886 olaj, vászon, Nemzeti Galéria, Oslo) ennek nagyszerű példája.

„A sápadt arc profilja a párna előtt, az elkeseredett anya az ágy szélén, a tompa fények, az összekócolt haj, az érintetlen pohár víz..."

Világlátásában és műveiben saját törékeny fizikai és mentális állapota vette át az uralkodó szerepet. Amikor középkorúvá vált, depressziótól sújtva hosszú időt töltött Dániában szanatóriumban, és még ha fel is épült belőle, munkái már soha többet nem érték el a kezdeti intenzív kifejezőkészségüket.

Munch gyermekkorában vallásos nevelésben részesült, megszállottan pietista apja gyakran riogatta azzal a gyerekeit, hogy elhunyt anyjuk a mennyből minden lát, és végtelenül szomorú, ha valami rosszat tesznek. A kis Edvard maga is gyakran betegeskedett, sokat hiányzott az iskolából, ezért osztálytársai és nagynénje segítették a tanulásban. Az elnyomó vallásos légkör, a fiú megromlott egészségi állapota, a kísértettörténetek, melyeket gyakran hallott, egész életére hatással voltak, hátborzongató víziói és rémálmai meghatározó elemeként. Az egyik húgánál már egészen kiskorában mentális betegséget diagnosztizáltak.

Munch először a műszaki főiskolán tanult, ahol kiváló eredményt ért el matematikából, fizikából és kémiából. Megtanult mérték és perspektíva szerint rajzolni, de betegeskedése miatt a tanulmányait gyakran meg kellett szakítania. A következő évben apja legnagyobb csalódására otthagyta az iskolát, hogy festőművész legyen. Az apa szentségtelennek tartotta a művészetet, és a szomszédoktól is elítélő leveleket kapott. Beiratkozott a Királyi Művészeti és Formatervező Akadémiára Oslóban, majd Olaszországba, Németországba és Franciaországba utazott, ahol a kortárs festők hatása alá került (különösen Toulouse-Lautrec, van Gogh és Gauguin munkássága ragadta meg), és ahol a modern civilizáció miatti szorongását szimbolizmusba és expresszionizmusba fordította át. A dekadencia, a gonoszság és a bűn gondolata áthatotta az akkori művészeti és irodalmi világ klímáját. A sötétség és a horror egy mélységesen személyes, és rendkívül kifejező művészetet hozott létre különböző stílusokban, ám valamennyi a szimbolizmus ernyője alá tartozott, és egy különösen komor lelkiállapotot is megtestesítettek. A szimbolizmus, mely a belső látomásokat hangsúlyozza a természet megfigyelésével szemben, rabul ejtette Munch szellemektől kísért képzeletét és azonnal beszippantotta az amúgy is szeszélyes hangulatú művészt.

Henrik Ibsen munkásságának hatására Munch tanulmányozni kezdte a pszichoanalízist, és egy olyan művészetet hozott létre, mely a lélek misztériumának megfejtésén fáradozott. Vásznai tele vannak agonizáló bizonytalansággal és gyötrelmes magányossággal, mintegy előre jelezve Ingmar Bergman színházi és filmbeli tevékenységét. Személyes neurózisai és fizikai betegségei, melyek az alkotásaiban is megjelennek, hatást gyakorolnak ma is a kultúránkban jelenlevő szorongásra. Még akkor is, amikor saját életének egzisztenciális drámáját festi le, elkerüli démonjainak grafikus megjelenítését. Helyette inkább érzelmi válaszokat provokál a természetellenes színekkel, a ritmussal és a hullámzó vonalakkal, mint például A sikolyban, a művészettörténet egyik egyetemesen elismert, és legtöbbet reprodukált alkotásában. Az egyik legnagyratörőbb és befejezetlen művében, az Élet frízében egymással összetartozó paneleket kapcsol össze, így fejezi ki az optimizmus illuzórikus természetét, és hozza nyilvánosságra az élettel kapcsolatos legbelsőbb érzéseit - a születéstől a halálig.

A halálos kór, mely tuberkulózis formájában kora gyerekkorától kezdve traumatizálta életét, mindvégig uralkodott rajta, és megfelelő üzemanyaggal látta el ahhoz az utazáshoz, amit az emberi szenvedés birodalmában tett. Az Önarckép a spanyolnátha után című képén az elgyötört festő egyszerre jelenik meg a halálos járvány bírájaként és áldozataként. A határozottnak tűnő, mégis bizonytalan póz, a kifulladt, színét vesztett ragyogás, a reszkető vonalak és a fagyosság még jobban kihangsúlyozzák az influenzás beteg elkeseredettségét, izoláltságát, lehangoltságát, a gyengeséget, a szenvedést, a levegő hiányát, a láz bódulatát és a reménytelenséget.

A festményt sokkal jobban megértik azok, akik ismerik a spanyolnáthát. A kór az első világháború utolsó szakaszában tört ki, és a globális szerencsétlenség még jobban felerősítette a korszak nihilizmusát és az elkeseredettség apokaliptikus vízióját. A vírus közel 500 millió embert betegített meg világszerte, a bolygó népességének 1/3-át, 20-50 millió az áldozatok száma. Mivel abban az időben még nem létezett ellene sem gyógyszer, sem oltóanyag, ezért az embereket maszk viselésére kötelezték, az iskolák, színházak bezártak, az üzleti élet megállt, a halottak halomba rakva vártak a hevenyészett temetésre, mire a vírus befejezte ámokfutását.

A gyerekek morbid mondókát ismételgettek ugrókötelezés közben:

„I had a little bird
Its name was Enza
opened the window
And in-flew-enza,"

Ez egy lefordíthatatlan szójáték, az influenza szóra épül.

„Volt egy kismadaram,
úgy hívták, hogy Enza,
kinyitottam az ablakot,
és berepült Enza."

A szójáték lényege, hogy az angolban a" berepült Enza" pontosan úgy hangzik, mint az influenza.

A spanyolnáthában elhunytak közül néhányukat a permafroszt (állandóan jéggel borított) talajba temették el, ezzel segítve a későbbi kutatásokat az 1918-19-es járvánnyal kapcsolatban. A rendkívüli módon fertőző és szokatlanul virulens, tömeges halált okozó influenza az egész földet bejárta, hogy beszedje a vámot a legfiatalabbaktól és a legegészségesebbektől. Az orvostudomány akkoriban kezdte csak megérteni a fertőző betegségek mibenlétét, és az első lépéseket is abban az időben tették meg a diagnosztika és a terápia felé.

A fertőző betegségekről azóta jóval többet tudunk, Munch szelleme most mégis itt kísért egy újabb halálos járvány formájában. Tudósaink szakadatlanul dolgoznak a megoldáson, reméljük, hogy minél hamarabb megszületik az eredmény.

Eredeti írás: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2958553/