Kastélyok Vas megyében - A vasszécsenyi Ó-Ebergényi-kastély
Képgaléria megtekintése2020.05.21. - 02:00 | Büki László 'Harlequin'

A középkori eredetű alapokon nyugvó Ó-Ebergényi-kastély a magyar barokk egyik legszebb épülete Vas megyében. Most a belsejébe is betekintést nyertünk.
A kastély eredeti felépítménye Mária Terézia-kori, amely egykoron U alaprajzú volt, azonban a századforduló tájékán a nyugati szárnya leégett. 1945 után gazdasági épületként funkcionált, majd 1983-ban megkezdődött a helyreállítása. A megmaradt csonka épületrészt kastélyhotelnek alakították át. A kastély a magyar barokk egyik legszebb épülete Vas megyében. Dísztermét is a barokk jellegzetes vonásai díszítik: ión falpillérek, stukkódíszek tagolják a belső architektúrát. A kastélyt közel 3 hektáros őspark veszi körül.
A Rákóczi szabadságharc bukása után a bécsi udvar elrendelte, hogy le kell rombolni mindazon várakat, amelyek a kurucoknak védelmül szolgáltak, valamint azokat, amelyek erős fészkei lehetnek egy forradalomnak. Csak azoknak kegyelmezett meg a császári parancs, amelyek lakókastélyokká épültek át. Valószínűleg e rendelkezésnek esett áldozatul a Szécsenyi udvarház is - s ekkor léphetett be, feltehetően házassága révén Szécseny történetébe németújvári Batthyán Alajos gróf, aki a lerombolt udvarház helyén felépíttette a ma is álló barokk, úgynevezett Ó-kastélyt. A kastély főbejáratával szemben egy hatalmas kőhíd íveli át az egykori vizesárkot. Valószínűleg itt lehetett az a felvonóhíd, amelyet veszély esetén felhúztak. A falu történetébe új színt hoztak a XVIII. század közepén betelepült Ebergényiek, akik Zala megye egyik legrégibb adományos birtokú családjához tartoztak.
Egy 1857-ből származó kataszteri térkép alapján tudjuk, hogy ekkortájt Szécsenyben már két Ebergényi féle kastély létezett. Az egyikhez Ebergényi István neve van írva (ez az Ó-kastély), a másikhoz pedig Ebergényi Viktor neve (ez az Új-kastély). Valószínű, hogy az Ebergényiek megosztoztak a birtokon, és a másik fél felépíttette az Új-kastélyt.
A kastély főhomlokzatára rávezetett az egykori jobbágyfalu, Szécseny egyik tágas utcája (ma Kossuth Lajos utca). A főhomlokzat timpanonjában az Ebergényi címer van elhelyezve. A kastély építési ideje az 1790-es évekre tehető, tervezője a Szombathelyen tevékenykedő Hefele Menyhért lehetett. (Forrás: vasszecseny.hu)
A kastélyt tavaly október óta a 17 éve vendéglátással foglalkozó helyi lakos, Desits-Horváth Nikolett üzemelteti. Elmondása szerint ez a kastély pályájának csúcspontja, hiszen itt azzal foglalkozhat, amit mindig is szeretett volna csinálni.
"A kastély üzemeltetésébe azért kezdtem bele, mert itt lakom helyben, és amikor először jöttem ide, az szerelem volt első látásra. Igaz, akkor még nem volt ebben az állapotban, mint amiben most. Azóta nagyon sok felújításon esett át az épület: szerelvényezések, festések, burkolás, vakolás történt az utóbbi időszakban" - idézi fel az indulást Nikolett.
A kastély rendelkezik egy csodálatos, 12 méter belmagasságú díszteremmel, ami Vas megyében és talán a környéken is egyedülálló, a keszthelyi Festetics-kastélynak van még ilyen díszterme. Mint mondta, esküvőkre, rendezvényekre szánják az épületet és annak udvarát, amik akár 120-150 fős esküvők befogadására is alkalmasak. Folyamatos felújításokon esik át az épület a továbbiakban is, jelenleg a szobákon dolgoznak, amiből 12 van a kastélyban. Tartozik egy medence is az udvarhoz, ami a jövő nyári kültéri esküvőkre fog elkészülni.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások