Az elidegenedés nem csupán korunk jellemzője, az ipari forradalmak óta foglalkoztatja az emberiséget a kérdés, vajon hogyan tudjuk megőrizni a harmóniát a természettel, a többi emberrel és saját magunkkal. Amikor a gépek az addig emberek által végzett tevékenységek jelentős részét átvették, megkönnyítették ugyan a munkafolyamatokat, ugyanakkor átláthatatlanná is tették. Aki csak egyetlen mozdulatot végez egész nap, nem képes egészében látni a termék útját. A gyárak és ipari létesítmények szaporodásával a városok lakossága is megnövekedett, az emberi kapcsolatok sekélyesebbekké váltak, a monoton munka után már kevésbé maradt idő és energia az emberi kapcsolatok ápolására. A nagyvárosok betonrengetegében alig vesszük észre a kék eget, a napi robot, a bevásárlás, a dolgaink után való rohangálás után kimerülten roskadunk a képernyő elé, és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy meg sem tudjuk mondani, mikor beszélgettünk utoljára valakivel. A járvány miatti szociális távolságtartás még jobban felfokozza ezt az állapotot, s bár sokak számára a taposómalom egy időre megszűnt, a bizonytalanság, az elszakítottság érzése áthatja a mindennapjainkat.

Nem véletlen, hogy Edward Hopper (1882-1967) amerikai realista festőművész képei újra az érdeklődés középpontjába kerültek, sőt majdnem felrobbantották a közösségi médiát, hiszen az általa ábrázolt elhagyatott városrészek, a magányos alakok, az elszigetelt figurák nagyon közel állnak hozzánk.

„Edward Hopper festményei mi magunk vagyunk most" írta valaki a Twitteren.

Hopper festményei melankolikus hangulatúak, szinte valamennyit a veszteség érzése hatja át, s bár a huszadik századi amerikai életérzést örökítette meg, számunkra, a 21. század Magyarországán élőknek is hordoznak üzenetet. Az alkotásain átvonuló szomorúság mégsem temet maga alá, sokkal inkább elgondolkodtat, szembesít, új aspektusokat tár elénk.

Hopper New York államban, Nyack városban született, egy meglehetősen tehetős családban, apja divatáru kereskedéssel foglalkozott. Igaz, hogy a kereskedelemben nem volt túl sikeres, mégis megfelelő oktatatásban tudta részesíteni mindkét gyermekét, elsősorban a felesége öröksége segítségével. A családfő aztán 49 éves korában nyugdíjba is vonult. Edward és nővére, Marion magán- és nyilvános iskolákba is jártak, otthon szigorú baptista nevelésben részesültek. Az apa szelíd természetével megadta magát a háztartás női dominanciájának: Hopper anyja, nagyanyja, nővére és a szolgálólány révén a nők kerültek túlsúlyba a családban. Hopper kiváló rajzkészsége már ötéves korában megmutatkozott, apja intellektuális érdeklődése és szerelme a francia és orosz kultúra iránt a kis Edwardra is átragadt. A legtöbb művésszel ellentétben Hoppert támogatták a szülei művészi ambícióiban, ellátták a szükséges rajzeszközökkel, oktató magazinokkal, illusztrált könyvekkel. A középiskolában arról álmodozott, hogy hajóépítő mérnök lesz, de végül mégis úgy döntött, hogy folytatja művészi tanulmányait. A szülei ragaszkodtak hozzá, hogy plakátrajzolást is tanuljon, hogy ezzel állandó bevételre tegyen szert. A művészeti kurzust levelezőként kezdte, majd beiratkozott a New York School of Art and Design iskolába, ahol hat évig tanult. Egyik tanára Robert Henri amerikai festőművész volt, aki arra biztatta tanítványait, hogy olyan műveket alkossanak, melyek felforgatják a világot.

Edward Hopper: Intermission (1963)

Hoppernek sikerült is ezt megtennie, és nemcsak a képzőművészetre, de a film- és fotóművészetre, az irodalomra és a populáris kultúrára is jelentős hatást gyakorolt. Olyan alapvető témákat járt körül, melyek a mai kortárs művészetet is foglalkoztatják. Tudatosan úgy készítette a képeit, hogy azok egyetlen filmkockához hasonlítsanak. A néző úgy érzi, mintha egy kimerevített film pillanatába nyert volna betekintést, legyen az egy ablak, egy ajtó, vagy egy liftakna a fénysugárban. Hopper azt a pillanatot ragadja meg, mely az ELŐTT és az UTÁN között lebeg - elliptikusan, a jelennel áthatva, mely sosem oldja meg saját magát. Munkái nem mások, mint egy hatalmas pszichológiai szorongás gyűjtőhelyei, ahol tragédiák rejtőznek a felszín alatt. Hopper festményei, különösen a belső tereket ábrázolók az elidegenedés kiváló lenyomatai. Narratívájában minden fontosságot nyer, akár egy bőröndről, vagy egy ágyról van szó, valamennyi egy-egy történetet mesél nekünk. Elidegenedettség sugárzik a tükrökről, az épületekről, a belső berendezésekről. Minden művész megteremti a maga nyelvezetét, mikrokozmoszát, melyben bizonyos motívumok folyton visszatérnek, nem nélkülözve a szenvedélyt sem. Hopper hihetetlen erővel képes megjeleníteni a tárgyakat. Olyan érzésünk van, mintha voyeurok lennénk, titokban leskelődnénk a világra. Ezt az ötletet használta fel Hitchcock Hátsó ablak című, 1954-es filmjében, ahol a szereplők egyik magánvilágból néznek ki a másikba. Hopper figurái gyakran bámulnak ki az ablakon, vagy nézik a látképet.

Hopper munkáiban különös szerepet kap a fény és az árnyék. A felszínen realista műnek tűnnek, ám a fénykezelésében van valami sajátos, ami pszichológiai többletjelentést ad a festményeinek. Teljesen hétköznapi szituációkat láthatunk, a fénykezelés narratív kódja fedi fel a történetet, ezáltal a köznapi színpadiassá transzformálódik. Steven Spielberg is felhasználta ezt a motívumot a Harmadik típusú találkozások című filmjében. A filmben a paranormális, a természet fura felborulása és a családi élet meghittsége ütközik egymással. Szintén a hétköznapi színpadiasba fordulását találjuk Paul Thomas Anderson Magnólia című filmjében.

Hopper egyik leghíresebb festménye az Éjjeli baglyok (1942). A képen egy belvárosi bisztrót látunk késő éjszaka a külső megfigyelő szemszögéből, a hatalmas üvegablakon keresztül. Az étteremből kiáradó fény megvilágítja a sötét és elhagyott utcát. Az Éjjeli baglyokat Hopper legismertebb munkájaként tartják számon, az amerikai képzőművészet kiemelkedő darabjaként. Miután elkészült, alkotójának egy hónapon belül sikerült eladnia a Chicago-i Művészeti Intézet számára 3000 dollárért.

Edward Hopper: Nighthawks (1942)

A festményt Ernest Hemingway: Bérgyilkosok című novellája inspirálta.

Következzen belőle egy részlet:

„BÉRGYILKOSOK

A Henry-büfé ajtaja kinyílt, és két férfi lépett be rajta. Leültek a pult mellé.

- Mit adhatok? - kérdezte tőlük George.

- Nem tudom - mondta az egyik férfi. - Mit akarsz enni, Al?

- Nem tudom - mondta Al. - Nem tudom, mit akarok enni.

Odakünn sötétedett. Az utcai lámpa fénye bevilágított az ablakon. A két férfi a pultnál az étlapot tanulmányozta. A pult másik végéről Nick Adams figyelte őket. George-dzsal beszélgetett, mikor bejöttek.

- Nekem hozzon vesepecsenyét almamártással és burgonyapürével - mondta az első férfi.

- Még nem készült el.

- Mi a fenének írja rá akkor az étlapra?

- Az vacsorára van - magyarázta George. - Hat órakor lehet megrendelni.

George a pult mögötti faliórára nézett.

- Most öt óra van.

- Az órán húsz perccel már el is múlt - mondta a másik.

- Húsz percet siet.

- Ugyan menjen a fenébe az órával - mondta az első férfi.

- Mit tud enni adni?

- Adhatok valamilyen szendvicset - mondta George. -

Kaphatnak sonkát tojással, szalonnát tojással, májat és szalonnát, vagy egy szelet sült húst."

Déry Tibor fordítása

Hopper imádta ezt az elbeszélést, de Hemingway egy másik novellája is nagy hatást gyakorolt rá: az Egy tiszta, jól megvilágított hely.

Josephine Hopper, Edward felesége a következő jegyzeteket írta a képhez:

„Az éjszaka + egy fényben úszó bisztró belső tere. Kiváló kidolgozás: cseresznyefa pult, a bárszékek teteje, a hátsó fény a fémtartályokon, remek jade-zöld csíkozások a vásznon, és mindenekelőtt az óriási üvegablak. Fénylő falak, okkersárga konyhaajtó jobbra. Jóképű fiú fehér sapkában és köpenyben a pultnál. Barna hajú nő piros ruhában szendvicset eszik. A horgas orrú férfi sötét öltönyben, acélszürke kalapban fekete szalaggal, kék ingben, cigarettát tart a kezében. Balra egy másik alak, vészjósló sötétségbe burkolózva."

Máris úgy érezzük, mintha egy film kellős közepébe csöppentünk volna. Hopper maga is imádott moziba járni, amikor nem volt ihlete a festéshez, filmeket nézett, akár egy héten keresztül is, ahogy ő nevezte, mozi tivornyákat tartott. A filmek stílusbeli inspirációt jelentettek számára, mindenekelőtt a film noir vált nagy szerelmévé. A dolog oda-vissza működött, az ő festményei is hatottak a film noir műfajára, különösen az Éjszakai baglyok. Kialakította a saját világát, mely a magány, az izoláció és a csendes fájdalom világa, melyet „Hopperesque"-nek neveznek. Mentora, Robert Henri arra is biztatta annak idején, hogy járjon színházba, moziba, és figyelje meg, hogyan működik a társadalom a filmekben, színdarabokban. Hoppert azonban nem az előadás érdekelte, hanem az emberek, arra volt kíváncsi, hogyan viselkednek a függöny fel- és legördülése között, ahogy a vászonra vagy színpadra tapadó tekintettel önmagukká válnak. Elszigetelt figurái gyakran jelennek meg úgy, amint a láthatatlan vásznat bámulják. A New York Movie című mesterművében egy jegyszedőnőt ábrázol, amint a sötét nézőtér mellett unottan a falnak támaszkodik.

Edward Hopper: New York Movie (1939)

Hitchcock's Psycho (1960) című világhírű filmjét egy Edward Hopper festmény ihlette, a House by the Railroad (Ház a vasútnál, 1925). A rendező a filmben található Bates Motelt, ahová Marion a lopott pénzzel menekül, Hopper képe alapján képzelte el.

Edward Hopper: House by the Railroad (1925)

Az Éjszakai baglyok bisztrója egy valóban létező étterem alapján készült. Az épület Greenwich Village-ben volt, Hopper szomszédságában, Manhattanben. A bisztrót azóta lebontották. Hopper a képén egy kicsit megváltoztatta, egyszerűsítette a helyszínt, az éttermet viszont felnagyította.

Az éjszakai életkép rengeteg írót és költőt sarkalt írásra, elképzelték, hogy a karakterek miről beszélgetnek, milyen viszonyban vannak egymással, milyen történet áll az életük mögött. Joyce Carol Oates  az Edward Hopper's Nighthawks, 1942 című versében írt egy belső monológot a festményen található figurákhoz. Hopper megihlette David Lynchet, Wim Wenderst, számos festő, szobrász és egyéb alkotóművész merített örökérvényű munkáiból.

Források:

http://misogakazimir.weebly.com/uploads/1/4/7/3/14732496/ernest-hemingway---elbeszelesek.pdf

https://en.wikipedia.org/wiki/Nighthawks_(painting)#/media/File:Nighthawks_by_Edward_Hopper_1942.jpg

https://www.theguardian.com/artanddesign/2004/apr/25/art