A költőből soha nem lett buszvezető pályafutása

Egressy Zoltán költőként kezdte, de már íróként ismerte meg a nagyközönség. Gimnáziumi tanárának megmutatta szerzeményeit, majd hamarosan publikálták az iskolaújságban, és irodalmi felolvasóestet szerveztek neki. 1985-ben érettségizett, elmondása szerint a magyar csak azért sikerült olyan jól, mert Adyt éppen tudta. Útja ezután az ELTE magyar-történelem szakára vezetett, melyet könnyedén el is végzett, kivéve azt az egyetlen vizsgát, amely azon állt, vagy bukott, hogy Julien Sorel, a Vörös és Feketében volt-e katona. A vizsgáztató szerint nem. Jelentjük, volt...

Az érettségi után öt évvel jelent meg első verseskötete, közben azonban már újságíróként dolgozott. Épp egy gazdasági lapnál volt szerkesztő, amikor kevesebb munka lévén írni kezdett. Legelső drámáját kedvenc költője, Reviczky Gyula és Jászai Mari találkozása ihlette. A beszélgetést vezető Lévai Balázsnak arra a kérdésére, hogy honnan jött rá, hogy tud drámát írni, azaz dialógusokat, karaktereket teremteni, lazán csak közölte, „mert mondták". Első drámájáról Radnóti Zsuzsa véleményét kérte ki, aki olyannyira drámának tartotta Egressy munkáját, hogy egy ösztöndíjjal jutalmazta. Így született meg rá egy évre a Portugál, mely azóta is egyik legtöbbször előadott darabja. Egressy Zoltán nem merte Zsámbéki Gábor kezébe adni művét, Radnóti Zsuzsa közbenjárásával jutott el a Katona József Színház rendezőjéhez. Nagy szerencséjére be is mutatták a darabot, s bár a kritikusok először igencsak lehúzták, a színházban mégis sok előadást megélt. Hamarosan vidéken is játszani kezdték, majd vitték külföldre, film készült belőle, és több nyelvre is lefordították. Többek között lengyel, cseh, szlovák, angol nyelven játszották, de az ELTE Portugál Tanszékének köszönhetően még Portugáliába is eljutott.

Harmadik nagysikerű darabja a Sóska, sültkrumpli, melynek kivételesen ő keresett színházat. Úgy gondolta, hogy a Budapesti Kamaraszínházban jó otthonra talál majd, ahol számítása szerint szívélyesen fogadták is. Egy helyszínen játszódó, háromszereplős darab, melyet általában szeretnek a rendezők, az „olcsó" kivitelezés miatt. Hamarosan már a Merlinben játszották, a magyar év jegyében pedig eljutott Londonba is.

A fordításokkal kapcsolatban azt vallja Egressy, hogy sokról nem is tudja igazán, hogy sikerült, nem jár mélyebben utána az ilyesminek. Minthogy az sem zavarja túlzottan, ha kihúznak valamit a szövegéből. Ellenben az nem szereti, ha beleírnak, hozzáírnak az eredetihez, továbbá ha darabjaiból bohóc-tréfás előadások születnek.

„Nincsenek jól a szereplőid"

Ahogy azt már az előző Kötelező olvasmányokon megszokhattuk, a beszélgetés utolsó harmadában került először szóba a „házi olvasmány". De hogy jut egy drámaíró eszébe novellákat írni? Vannak bizony gondolatok, dolgok, érzések, melyeket nem lehet színdarabban elbeszélni. Erre akkor döbbent rá, mikor három írótársával Kínába utaztak, hogy írjanak egy rock-antológiát. Bár elmondása szerint ekkor még nem volt biztos benne, hogy tud-e, de az ötlet hazaérkezésük után sem hagyta nyugodni. És ahogy megírta élete első novelláját, úgy szeretett bele a műfajba, és írt egyre többet. Ma tizenhétnél tart, melyeket a Kalligram kiadó összegyűjtött, és Most érsz mellém címmel megjelentetett.

A novellák egyes pontokon összefüggenek, már olvasott motívumok, karakterek bukkannak fel újra és újra. Egyes kritikusok kifogásolták, hogy nem egységes az elbeszélői nyelve, hol férfi, hol nő beszél monológban, egyes szám második személyben. De hát nem is fontos igazán az elbeszélői nyelv, a tizenharmadik novellában választ kapunk mindenre. Történeteiben szerelem és magány kéz a kézben járnak, és ahogy fogalmazott, „sok benne az eső és a holdfény". Innen a könyv gyönyörűre sikerült borítója is: valami hiányzik, valami nincs ott, aminek kellene (üres szék az esőben). Végül útravalóul egy kis útbaigazítást is kapunk a könyvhöz: „Ne tessék egybe elolvasni, de mindenképp sorba".