Négy császár lábnyomát őrzi - Restaurálták az ország legnagyobb római kori mozaikegyüttesét
2020.12.09. - 19:45 | vaskarika.hu / MTI - Nyitókép: Varga György / MTI
Befejeződött az ország legnagyobb, összefüggő római kori mozaikjának restaurálása, az antik műtárgyegyüttes a 4. században a Savariában (mai nevén Szombathelyen) emelt helytartói palota padlózatát díszítette.
A felújítás, konzerválás és a sótartalom kivonása után a mozaik csodálatos, friss színeket kapott - mondta el az MTI-nek Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója.
A műtárgyegyüttest több anyagból, többek közt zöldpalakőből, tégladarabokból, apró márványkockákból készítették el csaknem kétezer évvel ezelőtt, a felületét az üvegmozaikszemcsék tették csillogóvá.
A padlózatot az ókori római városokra (Aquileia, Grado) jellemző motívumokkal díszítették, de a mozaikon máshol nem ismert minták is megjelentek, ezek az elemek valószínűleg helyi mesterek munkái - ismertette a részleteket Csapláros Andrea.
A növényi ornamentika mellett néhány jellegzetes szimbólum (rozetta és Salamon-csomó) is kirajzolódik - jelezte Kőfalvi Vidor, a Salisbury Archaeology restaurátora.
Hozzátette: a restaurátorok, régészek számára a legnagyobb munka a gézrétegekre könyvkötészeti ragasztóval rögzített mozaikszemek felszedése volt.
A 4. századból származó mozaikpadló négy császár "lábnyomát" őrzi: a Római Birodalom uralkodói látogatásuk során a palota márványlapokkal, festményekkel díszített impozáns fogadótermében hoztak rendeleteket, alkottak törvényeket.
A Salisbury Archeology budapesti műhelyében dolgoztak a restaurátorok a mozaikpadló helyreállításán - Fotó: Facebook / Salisbury Archeology |
A mozaikpadló-töredékek 1938-ban, a püspöki palota kertjének átalakításakor kerültek elő.
A régészek a 663 négyzetméter alapterületű fogadóterem padlózatából mintegy 100 négyzetmétert tudtak megmenteni, ugyanis a római romok fölé épült középkori vár vizesárkát a padlózatba ásták, így a mozaik nagy része tönkrement - idézte fel Csapláros Andrea.
Kiemelte, a Savaria múltját kutató Géfin Gyula pápai prelátus felismerte a leletegyüttes jelentőségét, kezdeményezésre leállították az építkezést, majd Járdányi Paulovics István régész vezetésével elkezdődtek a feltárások.
A második világháború után a műemlékegyüttes fölé védőépületet emeltek, de az elmúlt évtizedekben a mozaikpadló állapota folyamatosan romlott, az elvizesedett, elmohásodott műtárgyat csak restaurálással lehetett megmenteni.
Közép-Európa egyik legnagyobb összefüggő római kori mozaikja a szombathelyi Járdányi Paulovics István Romkertben 2017. október 18-án. Több mint 1,2 milliárd forintos uniós támogatással építenek új védőépületet a mozaik fölé a tervek szerint 2020 tavaszára. MTI Fotó: Varga György
A Salisbury Archaeology budapesti műhelyében felújított mozaikegyüttest Szombathelyre, a Pásztor utcai raktárbázisra szállítják,ha a múzeum ismét látogatható lesz, az érdekesebb motívumokat a kiállítótérben mutatják be - jelezte a Savaria Múzeum igazgatója.
Végleges megoldást jelentene, ha a leletegyüttes visszakerülne a származási helyére, az egykori helytartói palota helyén kialakított Járdányi Paulovics István Romkertbe - hangsúlyozta.
Hozzáfűzte: a szabadtéri emlékhely a római kortól kezdve a város központja volt, az épületmaradványok hiteles képet adnak Szombathely történetéről. Az egyházmegye területén kialakított, a Savaria Múzeum kezelésében lévő romkert helyreállításának legfontosabb eleme, hogy bemutathatóvá váljon, mi történt az elmúlt kétezer év alatt Szombathelyen, Vas vármegye és Pannónia területén.
Kapcsolódó írásaink:
2018.01.26. - 08:00 | NagyRobert
A Romkertben található mozaikokat 1:1-es arányban fotódokumentálták, aminek a végeredménye néhány gigantikus molinó lett. A régészek egy különleges acélszerkezetet használtak, amire kamerát szereltek, és így fotózták végig az aula padlóját. Az így létrejött felvételek pedig komoly segítséget jelentenek majd a mozaikpadló felszedésénél és visszahelyezésénél is.
Új védőépületet építenek a Romkert római kori mozaikja fölé
2017.10.18. - 18:00 | vaskarika.hu / MTI
Több mint 1,2 milliárd forintos uniós támogatással építenek új védőépületet Közép-Európa egyik legnagyobb összefüggő római-kori mozaikja fölé a Járdányi Paulovics István Romkertben Szombathelyen.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
A negyedik császárról én nem tudok.
Van itt szakirodalom!
http://www.vasiszemle.hu/2012/0506/toth.htm
Meg kellett volna esetleg kérdezni a kollégáimat (SaMu), ha már helyi vonatkozású dologról van szó!? Ha már tájékoztatni akarunk embereket, hitelesen, akkor egy kis időt azért lehetne rá szánni.
p.s.: Ha nem ismerném, behatóbban a témát, nem szóltam volna hozzá! Több mint 10 évig dolgoztam a JPI Romkertben. Majdnem a teljes magyar nyelvű szakirodalmat ismerem és használom. Csak úgy mondom! :-)
Ha csak annyit írsz, hogy jószándékkal helyretennéd ezt a 4 császárt (ami egyébként a cikk érdemi tartalmát illetően egy légypiszok, ezért írtam, hogy a "lényegre" sikerült rávetődnöd), akkor még jófej is lehettél volna, aki a szakmájában up to date. Utóbbiban persze ettől még az lehetsz, sőt!
A címadás lélektanáról meg nem szeretnék itt értekezést tartani, mindannyian tudjuk jól, milyen nehéz célba juttatni fontos, helyi jelentőségű híreket, amiben mondjuk nem 2 politikus nyakából ömlik a vér, vagy nem egy nímand celebritás farka szorult bele egy másikéba...).
Ezzel a kis csevejjel viszont most hírverünk, ahogy azt Ilona írta az első hozzászólásban. Kommentjeid szakmailag kiegészítő / helyretevő infótartalmát köszönjük!
A hír nem a négy császárt hivatott előtérbe helyezni, hanem a mozaik restaurálásának tényét, nálad ellenben nagyon beakadt ez a négyes, és erre fűzted fel így már kvázi mindenkit megsértő véleményed.
Az MTI cikkek soha nem tudományos mélyelemzések, sokkal inkább informatív tájékoztatók... Ezt is tudnod kéne. Ergo a qubit is passzé, itt ugyanis az a tényközlés a lényeg, miszerint "restaurálták az ország legnagyobb római kori mozaikegyüttesét". Ehhez pedig igazgatónőd adott nyilatkozatával infókat.