Idén csúcsot döntött a Pilisi Parkerdő látogatottsága
2020.12.10. - 13:15 | vaskarika.hu - Fotók: Pilisi Parkerdő
Rendhagyó évként tekinthetünk 2020-ra, ami számos kihívást tartogatott a társadalom számára. A járványhelyzet az erdők gondozása, fenntartása terén is éreztette hatását: a fővárosban és az agglomerációban élő mintegy hárommillió ember számára természetes kikapcsolódási lehetőséget biztosító Pilisi Parkerdő által kezelt erdők látogatottsága idén rekordot döntött. Emellett a Parkerdő 2020-ban is számos különféle fejlesztést valósított meg.
Már a tavaszi karantén idején érezni lehetett, hogy az emberek gyakrabban és többen keresik a járvány szempontjából biztonságos erdei kikapcsolódási lehetőségeket. A látogatók száma a Pilisi Parkerdő számlálóinak tanúsága szerint már november közepére csúcsokat döntött. Míg korábban éves szinten rendszerint 25 millió látogatói alkalmat sikerült regisztrálni, idén ez a szám már november közepén 20-25%-os emelkedést mutatott. A Rám szakadékot csaknem 125 ezren, a prédikálószéki kilátót több mint 50 ezren, a Hármashatár-hegy térségét pedig a tavalyihoz képest kétszer többen, majd 100 ezren keresték fel.
A növekvő látogatószám elsősorban a népszerű kirándulóhelyekre koncentrálódott, ami jelentős lokális terhelést jelent az erdők élővilága számára. Ezért a Parkerdő a „Fedezd fel a Parkerdőt" programban 43 célpont bemutatásával arra hívta fel az erdőjárók figyelmét, hogy saját biztonságuk és az erdők terhelésének eloszlása érdekében kevésbé közismert helyeket is látogassanak túráik, kirándulásaik során.
A Pilisi Parkerdő a Fővárosban 2019-ben indította el Városierdő-fejlesztési Programját, amelynek célkitűzése a budapesti városi erdők ökológiai értékének, klímavédelmi funkcióinak, rekreációs és turisztikai szolgáltatásainak fejlesztése. Idénre sajnos kiderült, hogy a budapestieknek a járványhelyzet miatt a vártnál is nagyobb igénye van a városon belüli zöld területek használatára. A Városierdő-fejlesztési Program keretében újult meg a XVI. kerületi Sashalmi-erdő, a XVII. kerületi Keresztúri-erdő, és alakították parkerdővé a XIX. kerületben Kispesten a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti erdőterületet.
A teljesen újjászületett környezetben sportpályákat, futókört, erdei edzőparkot és játszóteret, valamint kutyafuttatót is létesítettek. A II. kerületi Szépvölgyben a Macis játszótér és környezete újult meg, illetve a XVIII. kerületben a Halmierdőben elkészült a főváros első erdei kutyafuttatója egy 1,7 hektáros, elkerített tisztáson. A népszerű II. kerületi hűvösvölgyi kirándulóhelyen, a Nagyréten átadott új kézilabdapálya, nemcsak a szabadlevegőn való intenzív mozgás lehetőségét gyarapította, hanem építésével sikerült eltüntetni egy korábbi tűzeset nyomán keletkezett tájsebet. Legjobb időzítésként idén már felkészülten várta a látogatókat a megújult Tököli Parkerdő is.
A Pilisi Parkerdő 2020-ban folytatta élőhelyfejlesztési programját. A természetközeli erdőgazdálkodási módszerekkel kezelt erdőterületeken a természetes és mesterséges kistavak, vízfolyások rekonstrukciója, karbantartása egyrészt jelentős szakmai lépés a klímaváltozásban kiemelten fontos erdei vízgazdálkodás, vízvisszatartás szempontjából, másrészt ezek a vizes élőhelyek számos védett növény- és állatfaj számára biztosítanak életlehetőséget. A Parkerdő élőhelyfejlesztési programja és természetközeli erdőgazdálkodása sikerének egyik indikátora az embert kerülő, háborítatlan, vizes területeken fészkelő fekete gólya visszatelepülése. Május elején egy vadkamera rögzítette ezt a fokozottan védett madarat a Valkói Erdészet területén, ahol régebben költött, most pedig újra megjelent.
Feladatai közül a Parkerdő kiemelt figyelmet fordít az erdők természetességi állapotának javítására és sokat tesz a klímaváltozás negatív hatásainak ellenállóbb erdők kialakításáért. Amellett, hogy a Parkerdő az Agrárminisztérium Országfásítási Programjának köszönhetően 10 hektár új erdőt telepített, a tavaszi időszakban 500 hektáron újultak meg az erdei. A munka az őszi-téli időszakban is folytatódik, az idegenhonos elegyetlen feketefenyvesek, erdeifenyvesek és akácosok helyére több helyen is hazai, lombos fafajokat ültetnek az erdészek.
A tervek szerint a Parkerdő 2021-ben is további folytatja a fejlesztéseket. Ennek keretében - jövőre elsőként - a tél végén átadják a nagyközönség számára az önkormányzati forrásból épülő XVI. kerületben található Naplás-tavi kilátót.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás