Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnepekhez kapcsolódó szokások nélkül. Mindezekből mára hagyományőrző szándékkal felelevenített kedves emlékek maradtak. A karácsony azonban sokaknak ma is a legmeghittebb szent ünnep, amely nem lehet teljes a templomi szertartások és szokások nélkül. 

A karácsonyi ünnepkör az advent első napjától vízkeresztig tart. Ezen időszak jeles napjai december 4-ével, Borbálával kezdődnek. Szent Borbálát keresztény hitéért végezték ki. Bányászok, várak, tüzérek védőszentje, a hajadon lányok pártfogója. E napra jellemzőek a női munkatilalmak. Úgy tartották: a boszorkányok ekkor szerzik be a rontáshoz szükséges ruhadarabokat, ezért tilos volt a ruhát kint hagyni. Mint ahogyan tilos volt ajándékozni vagy kölcsönadni is, mert az elvinné a szerencsét. Javasolt munka viszont a borfejtés. Ha a Borbála napján vízbe tett gyümölcság kivirágzott karácsonyra, akkor az a néphit szerint azt jelezte, hogy a lány férjhez megy.

December negyedikére két nappal pedig később jön a Mikulás. Szent Miklós a IV. században élt Myra városában. Híres volt jótékonyságáról. Polgárok, diákok, molnárok, halászok, kereskedők, pékek, révészek patrónusaként tisztelték.

Szent Luca a hitéért halt mártírhalált. A néphit szerint a bűnbánó utcanők, varrónők, szembetegségben szenvedők védője. Sok országban kultikus célzatú sütemény evésével ünnepeltek e napon. Nálunk inkább boszorkányokat fürkésző székeket készítettek, kilencféle fából. Ezen a napon (december 13.) kellett a széket elkezdeni, és karácsonykor befejezni. A gazdasszony Luca napján egy marék búzát tányérkára tett, locsolta, és a búza karácsonyesti állapotából következtettek a jövő évi termésre.

Másnap Szent Otíliát, a vakok, szembetegek védőszentjét, 21-én pedig Szent Tamást ünnepeljük. Ha reggel friss hó esett, boldog, békés karácsonyt reméltek eleink.

December 24: Ádám és Éva, vagyis az adventi időszak utolsó napja. Sok hiedelem kapcsolódik e naphoz: tilos volt fonni, mosni, foltozni, mosogatni, kölcsönadni, mert ez mind bajt hozhatott a családra.

E napon állítunk karácsonyfát. Másnap van Jézus Krisztus születésének napja, áttételesen pedig a család és a szeretet ünnepe.

Az éjféli misevégző harangszóval fejeződött be a születés szent időszaka.

December 26-a István napja, termésvarázsló nap. Ha zúzmarások a fák és kisüt a nap, akkor a hiedelem szerint jó makktermés várható.

Karácsony kapcsán meg kell említeni: a magyarság egyik kedves népszokása a betlehemezés, amely ősi időkre, még a Levédiából magunkkal hozott pogány kor regöléseire vezethető vissza. Eleink ugyanis a téli napfordulón termékenységi rítust tartottak. A kereszténység elterjedése után mindez beépült a karácsonyi ünnepkörbe.

Kik voltak a regösök? Házról házra járó, köszöntőt mondó hivatásos énekesek, akik nem csak a királyi, főúri udvarházakban fordultak meg, hanem az egyszerű emberek hajlékaiba is bekopogtattak.

Tréfás, időnként pajkos rigmusú szövegeik miatt nem volt jó hírük, mégis minden ajtó megnyílt előttük. 1552-ben Heltai Gáspár például ezt írta: „A mi Urunk, Jézus Krisztus születése napján jön az ördögnek nagy ünnepe, a regélő hét. A sok duska italnak, a sok regélésnek nincsen semmi vége." Aztán mégis csak vége szakadt ennek a szokásnak, hiszen mindez csupán a 17-18. századig tartott, akkor a helyét végérvényesen átvette a betlehemezés.

Csupán az ország határmezsgyéjén, a Székelyföldön tartotta magát a regölés szokása. Udvarhelyszék egyes falvaiban a 19. században is jártak a regösök négyfős bandába tömörült csapatai, és nagy zajt csapva rázták a láncos botjukat, a köcsögdudával, furulyával és a regössíppal pedig ősi, már szinte mindenhol elfelejtett dallamokat keltettek életre. „Regőjjünk, regőjjünk áldást e ház gazdájának!" - énekelték, miközben bő termést kívántak. Fennmaradt egy másik ének szövege is, amely minden bizonnyal a pogány kori csodafiú-szarvas mondakörre utal: „Homlokomon vagyon fülkelő fényes nap. Oldalamon vagyon Árdéli szép hold. Jobb vesémen vannak az égi csillagok." De Erdélyből, mégpedig Csík megyéből és a hétfalusi csángó vidékről származik az 1750-ből fennmaradt egyik legősibb betlehemes énekünk szövege is, ami azt bizonyítja, hogy ez a két népszokás egy ideig szépen megfért egymás mellett. A betlehemezők ugyanis közvetlenül karácsony előtt járták a falvakat, és némi harapni-, illetve koccintanivaló kíséretében bemutatták Jézus születésének történetét.

A középkorban a Szent Család szálláskeresését, a pásztorok imádását és a háromkirályok látogatását még a templomokban láthatták az emberek, később azonban ez a szokás onnan kiszorult, és az akkor még szigorúan felnőtt férfiak az előadást az emberek hajlékaiban tartották meg. Csupán a betlehemi istálló és a Szent Család kicsinyített mása maradhatott a megszentelt falak között.

A betlehemezésnek aztán két fajtája alakult ki: a Dunántúlon és a Felső-Tisza vidékén bábfigurákkal, Erdélyben és az ország középső részén pedig élő szereplőkkel játszották el a karácsonyi történetet. Végül ez utóbbi terjedt el a magyarság teljes Kárpát-medencei szállásterületén.

Karácsony az egyik legnagyobb keresztény ünnepünk, éppen ezért vallási szempontból is fel kell készülni rá. A katolikusoknál ezt szolgálják a hajnali misék, és ezt szolgálják bizonyos előkészítő szokások is, amelyek népszokásokként élnek. 

Van egy másik síkja az előkészületeknek: ez az ünnepre, az ünnepi bőségre, az ünneplésre való előkészület. Legtöbb helyen ekkor voltak disznóvágások, hogy az adventi böjt után magán az ünnepen megfelelő bőséggel húsos, zsíros ételeket, a szokásos karácsonyi étrendet lehessen fogyasztani.

Ezt szolgálták azok az előkészületek is amelyek, legalábbis az elmúlt 70-80 évben általánossá váltak, azaz a karácsonyfának az előkészítése, a karácsonyi sütemények, ételeknek az előkészítése. A halászlé és bejgli első sorban december 24-re, karácsony böjtjének az ételei. A bejgli mellett, illetve előtt egy jellegzetes étel a karácsonyi mákos guba, ami egy sült tészta amit leforráznak forró vízzel vagy forró tejjel, és aztán cukros mákkal megszórnak.

Az, hogy az almát annyi felé vágják ahányan az asztalnál ülnek a kutató szerint egy nagyon szép régi szokás, és itt köti össze az alma és a paradicsomi történetet, a bűnbeesés történetét a megváltó eljövetelének történetével.

Hiszen ez az alma, vagy a karácsonyfánkon az a sok üveg gömb dísz ez mind-mind a tudás fájának az almáját jelképezi. Ezt az almát annyi felé szokták vágni ahányan az asztalnál ülnek, ez az összetartozást jelképezi. A mondás szerint ha a következő évben eltéved az ember, és arra gondol, hogy kikkel fogyasztotta ezt a szétvágott almát, akkor visszatalál a családi egységhez, vagy a helyes útra.

A regölés egy több száz éves hagyomány, egy régi varázsló szokás, amely keresztény elemeket is őriz.

Szent István szolgáinak nevezik magukat a regösök, de ugyan akkor termékenységet, jó termést, minden jót jövendölnek az őket befogadó vendégháznépnek.

A borszentelés napját nagyon sok helyen felújítják, olyan értelemben, hogy a bortermelők elvisznek egy-egy palack üveget a templomba, és ott a lelkipásztor megáldja. Ezt a megszentelt bort nagyon sok helyen bele is öntik a hordóban lévő borhoz, hogy azok is szenteltek legyenek. Innen származik a mondásunk, hogy megisszuk a Szent János áldását.

Amikor vendégségbe megyünk akkor az utolsó koccintást szoktuk Szent János áldásának nevezni.

Karácsonynál azt lehet észre venni, hogy egymásra épülnek az ünnepek és az ünnepek szokásai is. A megszületett kisdedet Heródes meg akarta ölni, hiszen féltékeny volt, féltette a saját hatalmát, és ezért a Betlehemben megszületett két év alatti fiú gyermekeket megölette a bibliai történet szerint. Erre emlékezik az egyház december 28-án, aprószentek napján.