Kisméretű, téglány alaprajzú, egyhajós, a hajónál keskenyebb, félköríves szentélyű épület. Keletelt, vagyis védőszentjének, Szent Jakab apostolnak ünnepén, július 25-én a felkelő Nap első sugara a szentély keletre néző ablakán át az oltár lapjára esik. A déli oldalon eredeti kőbéléses román kori bejárat látható, délen és keleten román kori ablakokkal. A hajó fölött poroszsüvegboltozatos födém, a szentély felett pedig negyedgömb kupolaboltozat található.

A templom a török korban pusztulásnak indult, de a 18. században helyreállították. Felújítása 1731-ben kezdődött. Nagyobb építkezés azonban nem történt, csupán a 19. század végén, 1894-ben vágtak rá új ablakokat és nyitottak új főbejáratot a nyugati homlokzaton. Ennek köszönhetően viszonylag érintetlenül megőrizte középkori formáját és az 1992-es kutatás és tatarozás után az addig jellegtelen épületből egy igazi Árpád-kori kistemplom lett.Korábban kívülről elsősorban az épület tömege mutatta a középkori eredetet, az 1992-es kutatás során azonban számos részletre bukkantak. A déli homlokzaton előkerült a befalazott egykori bélletes kapu, illetve annak lefaragott előépítményének nyoma, továbbá az ajtó fölött egy ugyancsak elfalazott félköríves záródású lőrésablak. A szentélyen két eredeti ablak maradt meg. Lefaragva előkerült a szentély falát tagoló féloszlopok maradványa és az épületen egykor körbefutó félköríves, fogazott díszítésű párkány.

A templom falát díszíti egy 1916-ból származó Szent Márton dombormű. Az épület egyszerű formái ellenére is rendkívül értékes, jól illeszkedik a nyugat-dunántúli Árpád-kori falusi templomok sorába.

A templom körüli, használaton kívüli régi temető szintén értéket képvisel, hiszen benne 100 évnél idősebb kő-és fémkeresztek találhatóak.