Reggel 5 óra. Hideg van és sötét, és csak az izgalom az, ami "nem hagy fázni". Elindulunk. Horvátország, Sziszek a cél. Közel a földrengés-epicentrumhoz. Négy fehér, Karitász-matricás autó indul oda, ahol most a legjobban elkel a segítség. Azt visznek, amit az ottaniak kértek. 6.5 millió forint értékben. De van a szállítmányban ennél jóval értékesebb. A lélek, ami az adakozást, a segítést mozdította. Sok ezer ember együttérzése. Ezt a "lemérhetetlen adományt" is visszük magunkkal, mert nem lehet nem gondolni arra, hány ember munkája, nagylelkűsége bújik meg most a csomagtérben, a karitász-matricás csomagok rejtekében.

A mögöttünk hagyott kilométereket vasi és zalai falvak néptelen sziluettjei jelzik, az előttünk lebegő célt pedig egy annál is fontosabb "műszer". A szívünk. Tudjuk, ahogy közelebb érünk, úgy lesz ez egyre gyorsabb ritmusú. Milyen látvány fogad minket odakinn? Milyen sorstragédiák tárulnak elénk a kocsi ablaküvegén keresztül? Mennyi romba dőlt épület és élet int arra: a természetet nem uralhatja az ember. Nincs hatalma felette. Egyet tehet: egyensúlyt teremt. Nem kiaknázza, és főleg nem alá... 

Letenyén ér minket a napfelkelte. Határtalanul jó érzés az éltető nap fénye. Rendőrök jönnek, felvezetőink lesznek. "A karitász újraindítása óta eltelt 30 év alatt egyszer sem értem meg, hogy az adományokat szállító csapatunk rendőri felvezetést kapjon" - mondja Marietta. Aztán kiderül, "túlképzettek" vagyunk. Van anyanyelvi szintű karitászos tolmács velünk, Horváth Sanyi, plusz ő már volt is január 2-án az első segélyszállítmánnyal Sziszekben. Tudjuk, hova tartunk, közös nyelvet beszélünk. Minek villogjanak ők előttünk? Megértő búcsú, kamionbevárás.

Hófödte horvát tájon haladunk, immár öt autónyi hosszon "kígyózik" a Karitász-karaván. Sziszek minden sóhajtással közelebb kerül. Ahogy az A4-ről a másik autópályára érünk, az addigi szikrázó napsütést felváltja a szürkeség. Zágráb-külső és belső szorongás. Megjelennek az első tűzfalrepedések, az első lakókonténer-telepek. Egyre több kémény hiányzik a házakról és egyre több tetőt fedő fólia jelzi a földmozgás erejét. Belső szeizmográfunk önmegrendülésünket "méri". Szívszorító látni, mint mennek tönkre egy élet munkái, mennyire kiszolgáltatott lehet pillanatok alatt az ember. 

Először a kamiont pakolják le. Egy másik telepen, mint ahol a nagy adományraktár van. Cserepek mellé kerül 20 raklap falazó- és vakolóanyag. Fedél és fal: biztonságkép. Mindenkiben él. Kivéve most azokat az embertársainkat, akiknek "elvitte" feje fölül a fedelet és megroggyantotta házfalait a földrengés. Azt a több mint 2000 lakóházat, ahol ez most meghalt. Piros X-ek jelölik a házfalakon, melyik épületeket ítélte dózerolásra a földmozgás. Szimbolikusan lehetne ez egy kereszt is....

A négy kisbuszt egy hatalmas adományraktárba irányítják. A helyi karitász önkéntesei pillanatok alatt pakolják ki és szortírozzák a különböző eszközöket, élelmiszereket. Fiatalok mindannyian. Se noszogatni, se instruálni nem kell őket. Tudják és átérzik, mit jelent segítséget kapni, bárhonnan, bármi jöjjön is. A saját, nem is oly távoli történelmükből is tudják. A 30 évvel ezelőtti háború összetartóvá tette a horvát népet. A fiatalok tudják, karitatív szerepvállalásuk olyan iránytű, ami bármilyen ösvényről indulva helyes utat mutat. Apropó, út. A nagyobb kereszteződésekben, vagy a forgalmi akadályokkal terhelt utakon ugyanúgy fiatalok irányították a forgalmat - élő iránytűként.

Nem engedtek utunkra minket a segélyszállítmány lepakolása után. Szeretet-vendéglátásra és a köszönet szívből jövő kinyilvánítására várták kis csapatunkat. Ugyan az ételben is benne van az ember lelke, de a köszönet őszinte szavai legalább annyira táplálóak. Segíteni és megköszönni: mindkettőhöz lelket kell mozdítani.

Ahogy kellett Sziszek templomának ledőlt tornyánál, Petrinja templomának beázott falai és toronycsúcsból ledőlt, hóban fekvő keresztje miatt. Amikor a legnagyobb rengés érte a települést, a templom harangjai maguktól megszólaltak...  Žažina temploma pedig szinte romba dőlt, maga alá temetve az előző -kisebb- rengés romjait takarító kántort. Nehéz feldolgozni ezeket a felkavaró képeket, igazán belehelyezni sem tudjuk magunkat a történésekbe, csak sodródunk a segítés ölelő-sohavégetnemérő folyamában. Szárazon peregnek könnyeink, hiszen nem velünk történik mindez, mégis bármikor megtörténhet.

Így hát nem is tudjuk, mennyire erősen szorítjuk azt a láthatatlan kezet. Hiába vagyunk erősek, mindig lesz, ami meggyengít, megbénít minket. Kapaszkodunk bele, bár sosem mondjuk ki, mégis érezzük: meg kell szorítani és meg kell szólítani. Őt.

Kapcsolódó írásunk:

Emberségből jeles - A földrengés sújtotta Sziszekben nélkülözhetetlen a szombathelyi karitász segítségnyújtása

2021.01.13. - 11:00 | Büki László 'Harlequin'

A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász kezdeményezésének eredményeként kedden eljutott a földrengés sújtotta Sziszek városába az a 6.5 millió forint értékű segélyszállítmány, ami egyrészt a krízishelyzetbe került családok mindennapi életének javítását, másrészt otthonainak helyreállítását, újjáépítését szolgálja.