A Vaskarika Szerkesztősége nevében szeretettel köszöntöm Rozán Eszter írónőt, kolléganőnket, akivel születésnapján a legutóbb, a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában megjelent, És akkor hirtelen című könyvéről beszélgetünk.  Ha nem is azzal kezdjük, hogy a B oldalt hallgatjuk-e már, azért én rákérdezek a kiegyensúlyozottságáról, türelméről és kutyahűségéről ismert szombathelyi írónő vélekedésére, kora elfogadása hogyan érinti?

Köszönöm szépen a köszöntést! Egy bizonyos életkor fölött az emberek többségét kényesen érinti a születésnapjuk említése, hogy pontosan melyik ez az életkor, az egyénenként változó, tény, hogy például a Facebookra sem tesszük ki a születési évünket, csak a hónapot és a napot, hogy ne csámcsogjanak rajtunk.

Visszatérve a kérdésedre, egy idézettel válaszolnék az És akkor hirtelenből:

„Már nem vagyok mai csirke, átéltem egyet s mást, veszítettem el embereket, vagy úgy, hogy meghaltak, máshová költöztek, vagy pedig egyszerűen különböző utakon jártunk. Értek csalódások, elhagytak, becsaptak, voltak és vannak betegségeim, fájdalmaim, kételyeim, de egyik se vert le a lábamról annyira, hogy megkérdőjeleződött volna az élet szépségébe és értelmébe vetett hitem."

A könyved nagyon meglepett. Nem kóstolgattam még ennyi ideig olvasnivalót. A megjelenése után igaz, lecsaptam rá és azonnal nekiláttam. Akadozni kezdtem vele, egy hosszabb szakasz után az elejéről hol a közepébe kaptam, hol a végét lapoztam föl, aztán újrakezdtem, voltak olyan részletek, amire ráismertem, hogy már jártam ott az imént. Aztán letettem. Utólag látom, hirtelen akartam az egészet átlátni, a cím és a téma miatt egyből tudni mit rejt, mit fogsz közölni. Óriási lelkesedéssel vágtam bele, olyasmit kerestem benne, ami az egész korlátolt jelent megmagyarázza. Igen, oltári elvárással. Aztán be kellett látnom, hogy nem egy mindent magába foglaló és megoldó Magyarázat a könyved a Covid-19-re. A témád az egyén túlélése a ránehezedő helyzet dacára. Olyan helyzetben, amit semmi sem magyaráz meg megnyugtatóan, igazán. Megírtál egy gyűjteményt, egy élettörténés összefoglalót arról, ami az egyéni életet, ha eléri, kikerülhetetlen történések és megoldási kísérletek láncolata veszi kezdetét. Az érdekesség pedig az, hogy az egyén nem kerülheti el az információgyűjtést, az adatgondozás saját felelősségét. Egyenes és helyenként már-már száraz az a tényközlő mód, amiben írsz. A könyv értékét azonban pontosan ebben látom, mert fordított hangvételt alkalmazol, a szereplőket beszélteted közlési stílusban, míg a lexikális elemeid érzékenységre hangolnak. A nyers információs halmazok könyörtelen és rideg valóságával érsz el súlyos, erős érzelmeket, egészen az életben maradás lehetőségének tárgyalásáig. A könyv szereplői pedig kijelentésük közönyével válnak a döntéseik beletörődött gépies és merev kifejezőivé.  Ez a megfordítás a könyv stílusában meglepő újítás. Nagyon különös érzelmet vált ki. Ami miatt ajánlom másoknak is, emiatt teszem. Eszter, veled mi történt a „hirtelen" idején?

A „hirtelen" idején éppen ezt a regényt írtam, már eléggé belemerültem az eseményfolyamba, a karakterek kidolgozásába, megtaláltam a módját, hogyan adjam át azokat az információkat, melyeket fontosnak tartottam, amikor a COVID-19 Magyarországon is megjelent Ahogy a legtöbbünkre, rám is sokkolóan hatott, úgy éreztem, mindaz, amit addig leírtam, érvényét vesztette, hiszen kit érdekel, hogy egy gyógynövény mérgező-e vagy sem, amikor a túlélés tét. Aztán nem is kellett olyan hosszú időnek eltelnie, amikor rájöttem, hogy az alapvető emberi értékek a kataklizmák idején is megmaradnak, és azok a dolgok, melyeket főszereplőm, Sass Kata megtanult, nem vesznek el, sőt, némelyikük felértékelődik. Merthogy pontosan most van szükség arra, hogy ebben a helyzetben is talpon tudjunk maradni, hogy a nehézségek ellenére is megtaláljuk a kapaszkodót. Ahogy te is megjegyezted, mindent átfogó és megoldó magyarázat nincs erre a helyzetre (sem), egyéni életek vannak, egyéni megoldásokkal. Egy krónikus betegségre vagy akár a járványra különbözőképpen reagálnak az emberek, egy tény, legyen bármilyen a társadalmi helyzetünk, mindenképpen kihívás. Sass Kata kiútkeresése példa lehet mások számára, akinek először csak a reumatológiai betegségével kell megküzdenie, később azonban ő is szembesül a járvány okozta félelmekkel, lezárásokkal. Aztán persze levonja a maga következtetéseit.

Nem egy szokványos regényről van szó: a cselekmény az ismeretterjesztéssel váltakozik. Hogyan épül fel a könyv?

Azzal a szándékkal kezdtem el írni a könyvet, hogy az évek során összegyűlt előadásaim anyagát rendszerezem. Foglalkozom többek között az egészséges életmóddal, meditációval, gyógynövényekkel, biblioterápiával, örömtánccal, megemlítem a kuruzslókat, és azokat, akik valóban segíteni akarnak a bajbajutottakon. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy manapság percek alatt bármilyen információhoz hozzájuthatunk az interneten, tehát ennek a könyvnek valamilyen pluszt kell adnia, ezért az információt Sass Kata történetébe ágyaztam. A történeteket ismeretterjesztő szakaszok szakítják meg, melyekkel Kata találkozik, úgy, hogy előadásokra jár, tanácsokat hallgat meg, vagy éppen az interneten keresgél. Az ismeretterjesztő anyag a saját korábbi előadásimból származik, többnyire megadtam a forrást is, ha valaki alaposabban szeretne utánajárni. Sass Kata személyében tehát elindul egy cselekményes szál, ami magába szippantja az olvasót (nem egy olyan visszajelzést kaptam, hogy milyen kár, hogy véget ért a történet, még szívesen folytatták volna), bónuszként pedig bővül az olvasók ismereteinek tárháza olyan ismeretekkel, melyek a jelenlegi helyzetben abszolút relevánsak.

Az információ, a tájékozódás, az ismeretszerzés már nem kíváncsiság szintű, hanem gyakorisága és intenzitása teljesen beépült az életünkbe? Úgy értem, természetes napi betevőnk, aminek szükséglete automatikusan működik mindegyikünknél? Az internethasználatunkra tükröt látok a könyvedben.

Az internethasználat olyannyira az életünk része, hogy nagyon sokan függővé váltunk. Mit csinálunk, ha sorban kell állnunk valahol? Elő a telefont! Ha várunk valamire, üres perceink vannak, elő a telefont! Igen, véleményem szerint túl sokat használjuk, és ez sajnos rám is vonatkozik. Sokkal kevesebbet olvasunk könyveket, mint régebben, mert azt az időt az internet rabolja el tőlünk. Nem az internet ellen szólok, mert teljesen természetes, hogy szeretnénk megismerni a körülöttünk lévő világot, meglátni a dolgok mögött az összefüggéseket, és ha találkozunk egy új jelenséggel, akkor azonnal kutakodunk utána a neten, és valóban találunk nagyon sok hasznos információt. Az összes problémánkat nem fogja megoldani, de talán tájékozottabbak leszünk (vagy álhírekkel tömjük tele magunkat!), mint ahogy a könyvemmel is segíteni szeretnék abban, hogy ha egy krónikus betegséggel vagy egy járvánnyal szembesülünk, akkor hogyan viszonyuljunk hozzá. Örök vita tárgya, hogy vajon a túlzott internethasználat elsorvasztja-e az agyunkat. A legújabb kutatások szerint nem sorvasztja el, de átalakítja, hiszen a monitor előtt ülve teljesen más agyterületeket használunk, mint olvasáskor. Kata is vívódik ezzel a kérdéssel, művelődésszervező-könyvtár szakon végzett, könyvesboltban dolgozik, tehát a könyvek a hivatásának részét képezik, mégis, amikor beteg lesz, egyből az interneten kutakodik. Még a személyes interakciókat is felülírja az internet, akár egy párbeszédnél is: ha felmerül egy dolog, amire nem tudják a választ, azonnal az interneten néznek utána.

És mielőtt még megköveznének a Vaskarika olvasói, hogy mit akar itt ez az őskövület a nyomtatott könyveivel (aki mellesleg digitális újságnak dolgozik), leszögezem, hogy szeretem az internetet, nagyon sok hasznos tartalmat lehet ott találni, és bizony aktívan használom a közösségi médiát is, YouTube videókat készítek. Most, a szigorítások idején pedig különösen sokat jelent számunkra, hogy összeköttetésben lehetünk a világgal. Vannak, akik internet nélkül még a munkájukat is elveszítenék, így viszont home office-ban dolgozhatnak.

Arról, hogy ezzel a könyveddel is tanítasz bennünket - olvastuk másutt - mit gondolsz?

Nemcsak én tanítok, általában a könyvek tanítanak, ezt, mint biblioterapeuta is vallom. Én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik könyvek között nőtt fel, és rendszeresen olvasott és olvas ma is nyomtatott könyveket, innét ered a könyvek iránti rajongásom, jóllehet szívesen használom az e-book olvasót is. Hogy mire tanítom az embereket? Arra például, hogy becsüljük meg az emberi kapcsolatainkat, hiszen egymás nélkül sivár lenne az életünk, arra, hogy a problémák, nehézségek elkerülhetetlenek, hol jobb, hol nehezebb időszakokon esünk át, és gyakran elkeseredünk, de akkor sem szabad feladni. Ha nem adjuk fel, akkor nem zárjuk el magunktól az esélyt. Biblioterapeuta lévén kicsit hazabeszélek, amikor megemlítem a könyvek terápiás szerepét, ám vitathatatlan tény, hogy a könyvek gyógyítanak. Nem úgy értem, hogyha elolvasunk egy könyvet, akkor máris kigyógyulunk a koronavírus okozta fertőzésből, viszont az irodalmi alkotások abban mindenképpen segítenek, hogy lelkileg jobban érezzük magunkat. Az És akkor hirtelen arra tanít, hogy próbáljuk meg elfogadni az életet. Nem a problémák feltétel nélküli, vak elfogadására buzdít, hiszen Kata is próbál változtatni azon, ami módjában áll, inkább arra törekszik ez a könyv, hogy megmutassa, még a legsötétebb pillanatainkban is pislákolhat némi fény, ami megvilágítja az utat. Lehet, hogy ez a fény olyan gyenge, hogy alig látható, lehet, hogy csak botorkálni vagyunk képesek, de ott van.

„Meg különben is, még most is úgy gondolta, hogy igazán mély tartalmakat a könyvekben talál" - írod főhősöd, mondhatom, ars poeticájának?

Nagyon gyakran én magam is szembesülök azzal, hogy szeretnék valaminek alaposabban utánajárni, de az elérhető internetes tartalmak között nem találok olyat, ami úgy igazából kimerítené a témát. Alapvető információk gyűjtésére természetesen tökéletesen megfelel az internet, de igazi elmélyedésre nem. Teljesen máshogyan olvasunk egy könyvet, mint a digitális tartalmakat. Egy regényt nem lehet csak úgy kutyafuttában elolvasni, oda kell figyelnünk az apróbb részletekre is, hiszen lehet, hogy éppen ott találjuk meg a lényeget. A regény szereplőivel együtt élünk, együtt lélegzünk, együtt sírunk-nevetünk, vagyis azonosulunk velük, amit csak úgy tudunk megtenni, ha odafigyelünk rájuk. Egy könyvnél napokon vagy heteken át együtt vagyunk a hősökkel vagy a kevésbé hősökkel, beengedjük őket az otthonunkba (vagy fordítva: ők engednek be minket az ő otthonukba?), kicsit olyan, mintha személyes kapcsolatot alakítottunk volna ki velük. Egy hírportálon történő böngészéskor belekapunk az egyik cikkbe, ha nem tetszik vagy túl hosszú, végig sem olvassuk, majd rákattintunk egy másikra. Ez is fontos dolog, én magam is sokat böngészek, és Kata is, mégis az ars poétikája az, hogy igazán mély tartalmakat a könyvekben talál.

„...szerette a könyveket, a szagukat, ahogy sorakoznak a könyvespolcokon, még gyerekkorából hozta magával azt a gondolatot, hogy könyvekkel foglalkozni egyfajta belépőt jelent a magasabb szellemi világba. Különleges helynek tartotta a könyvtárakat, múzeumokat és az egyetemeket is, a tudás fellegvárának."

Hiszed is, vagy csak reméled, hogy a tanulás képes megváltoztatni az életet? A tanulás segíteni tud, eligazít vagy megtéveszt? Mire vagyunk képesek a tanulás által?

Nemcsak hiszem vagy remélem, hanem tapasztalom, hogy a tanulás képes megváltoztatni az életet. Közhelynek hangzik, de igaz, hogy a tanulás ablakot nyit a világra. Tanulni persze rengeteg mindent lehet, fizikát, történelmet, matematikát, biológiát, kerékpározni, úszni stb, a lényeg, ha nyitott szívvel tesszük, akkor közelebb kerülhetünk egymáshoz. A könyvek és a tanulás segít kilépni a saját zárt világunkból, megismerhetünk más életformákat, gondolkodásmódokat, személyiségünk összetettebbé válik, empatikusabbak leszünk, ugyanakkor kétélű fegyver, hiszen tanulással sajátítjuk el a manipulálás technikáját is, ami nem biztos, hogy embertársaink javára válik. Jelen világunk két részre szakadt: az emberek egy része még mindig hisz a tudomány felszabadító erejében, és vallja, hogy a technika és a tudomány előbbre viszi az emberiséget, ugyanakkor megfigyelhetjük, hogy egyre jobban növekszik a tudományellenesek száma. Ennek természetesen megvan az oka, most nem térnék ki rá bővebben, mert az egy újabb regényt igényelne. Az És akkor hirtelen című könyv hitvallás a tanulás, a tudomány, az emberi jóság mellett. Bármennyire is elrontottuk a dolgokat a tékozló életmódunkkal, bármennyire is pusztítjuk egymást, a világ még mindig tele van megannyi felfedezésre váró titokkal. Ha betartanánk a „Ne árts!" elvet, ami emberekre, állatokra és növényekre egyaránt vonatkozik, bolygónk máris szebb hely lenne.

Több kellemes hangulatú részt találtam, ez az egyik kedvencem: „Őt is elkapta az azonnali közlési vágy szenvedélye, ha valami érdekes dolog történt vele..." - a mai kor viselkedés-kifejezési formáiban mi az, amit a kortárs író nem hagyhat figyelmen kívül, ha ír? Szükséges elemei egy mai regénynek a forgalomban lévők mobilizálása?

A kortárs író a mai világban él, mai emberek között, a mai trendeket figyeli, a mai társadalmi jelenségekre reflektál, elkerülhetetlen tehát a mai nyelvhasználat, a kortárs stílus alkalmazása, ha korhű képet akar adni. Igen, az író mobilizálja a forgalomban lévő kifejezéseket, magatartásformákat, mivel ezek ihletforrásul is szolgálnak. Egyetlen mondattal úgy tudnám kifejezni, hogy az író nem hagyhatja figyelmen kívül azt, ami körülötte történik. Ezért jelenik meg a regényben az internet, a meditáció, az autogén tréning vagy akár a lúgosítás kérdése. Divatos témák, nem tagadom, de nem azért foglalkozom velük, mert ez trendi, hanem szeretném körüljárni, mik is ezek valójában, és segíteni az olvasóknak, hogy jobban kiigazodjanak.

A közösségi média lehetővé teszi, hogy azonnal nyilvánossá tegyük az érzéseinket, gondolatainkat, amit nagyon gyakran meg is teszünk, és ennek megfelelően azonnal reakciót is várunk rájuk. Néhány pszichológus úgy véli, azért nem jó, ha rögtön elmondunk mindent, ami velünk történik, mert nem hagyunk időt arra, hogy a dolgok megérlelődjenek bennünk. És valóban kialakul egy késztetés, hogy osszuk meg minél gyorsabban, amit bizonyos fokig a hírgyorsasági verseny is elvár tőlünk.

Szeretettel ajánlom a könyvedet mindazoknak, akik időt engednek maguknak arra, hogy gondolatokon tétovázzanak, a tetteiket elhessegessék, de legfőképpen azoknak, akik csak azt tudják, hogy mit nem akarnak, arról azonban fogalmuk sincsen, hogyan változtassanak életükön! Mert ezek a te gondolataid is!

Sokkal könnyebb valamit nem akarni, mint akarni, mert a nem akarással egy már meglévő dolgot utasítunk vissza, míg azt, hogy mit akarunk, nekünk magunknak kell kitalálni, néha komoly erőfeszítések árán, és mindez még mindig nem elég, meg is kell küzdenünk érte. Remélem, a cikket olvasók egy valamit feltétlenül akarnak majd: elolvasni az És akkor hirtelent!

Nem fog csalódni, akit érdekel Rozán Eszter sajátos kifejezési stílusa, ami nem aforizmában, hanem áthangoló hasonlítással fejezi ki tömör szólásait! Köszönöm a beszélgetést! Boldog születésnapot kívánok neked a Vaskarika Szerkesztősége nevében!